További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Elutasította a XI. kerületi képviselőtestület a Leisztinger Tamás nagyvállalkozó, az Arago holding főtulajdonosa és Molnár Gyula, Újbuda polgármestere közötti esetleges érdekkapcsolatok kivizsgálását célzó bizottság megalakítását. Mindezt heves vita előzte meg a képviselőtestületben, ahol Schneller Domonkos fideszes önkormányzati képviselő javasolta az ad hoc-testület felállítását.
Schneller korábban sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy jelentős vagyonvesztést okozott a kerületnek az a módszer, ahogyan az önkormányzat egy Leisztingerrel közös kft.-be apportálta a lágymányosi öböl mentén fekvő ingatlanjait. Leisztinger élettársa pedig Schneller korábbi állításai szerint az MSZP budapesti alelnöke, ahol "felettese" Molnár Gyula. Márpedig Molnár nemcsak a budapesti MSZP elnöke, hanem a XI. kerület polgármestere is. Schneller most a keddi képviselőtestületi ülésen ezért indítványozta vizsgálóbizottság felállítását. Leisztingert Gyorgyevics Miklós, az MKDSZ városatyája pedig egyszerűen MSZP közeli vállalkozónak minősítette az ülésen - a sajtóban megjelent hírek alapján.
Kiadták a vadászati engedélyt?
Molnár válaszában hangsúlyozta: érti, hogy a Fideszben kiadták a vadászati engedélyt, és ugyan egyelőre csak kiskaliberű vadászok lövöldöznek, de látja, hogy az a cél: az ország egyik leggazdagabb emberének, Leisztingernek a nevét a bűnöző szinonimájává tegyék, és aztán Leisztingert és őt összekössék az emberek tudatában. A polgármester szerint azonban ennek a választások előtti elméleti konstrukciónak "tartalmi" alapja nincs.
Schneller vagyonvesztésre vonatkozó állításait a polgármester, Molnár Gyula a keddi képviselőtestületi ülésen visszautasította. Szerinte ugyanis lehetetlen most megmondani, hogy nyert-e az önkormányzat egy el sem készült projekten. Molnár elismerte, hogy a beruházások valóban késnek, de szerinte Schnellernek el kéne döntenie, hogy egyáltalán ellenzi-e a Lágymányosi-öböl mentén megépítendő szabadidőparkot, vagy pedig a megvalósítás lassúságát kéri számon.
Molnár felajánlotta, hogy bár ő nem gyógypedagógus, szívesen segít Schnellernek, az "önkormányzati vagyon védőjének", hogy megértse miről is szavazott korábban a testület. A XI. kerületben ugyanis korábban konszenzussal fogadták el a pártok, hogy szabadidő-parkot, vízi turisztikai bázist, yachtklubot, strandot hoznak létre a Lágymányosi-öbölben. Erre projektcéget, az Öböl XI. Kft.-t alapítottak, és ezt is megszavazta az ellenzék.
Jószomszédokból üzlettársak
Arra, hogy Leisztinger élettársa a helyettese az MSZP budapesti elnökségében, Molnár az Indexnek így reagált: az önkormányzat nem ezért társult a nagyvállalkozóval, hanem azért, mert Leisztingeré voltak azok a területek, amelyek ingatlanfejlesztés szempontjából szóba kerülhettek, vagyis azért hoztak létre közös céget, mert Leisztinger volt a szomszédjuk.
Lakos Imre alpolgármester az Indexnek elmondta: a kerület valóban mintegy 9000 forintos négyzetméteráron vitte be az Öböl XI. Kft.-be a telkeit, de ebben benne vannak a vízzel borított területek is, ami a teljes terület fele. Helyrajzi száma van ugyanis a vízfelületnek is e területen, minthogy korábban ezt feltöltésre szánták - ezt már a polgármesteri hivatal egyik dolgozójától tudta meg az Index. Lakos egyébként azt is elmondta, hogy az önkormányzat apportált telkei közpark besorolásúak, azok beépítési szintje 2 százalékban maximált. Így Leisztinger területeire is szükségük volt, mert azok jobban beépíthetők, akár irodákkal is, bár a térségben inkább szállodákat és kulturális-szórakoztató létesítményeket terveznek.
A polgármester sem akar lakásokat
Molnár Gyula hangsúlyozta, hogy a területen ő sem lakásokat akar látni (a fideszesek ugyanis ettől tartottak előzőleg), és az első ütemben az élménypark elemei épülnek majd meg. A beruházás ugyanakkor késik, minthogy a kerület nem hozta meg időben a szükséges tulajdonosi és hatósági, szabályozási döntéseket.
A keddi testületi ülésen éppen ezért szerepelt egy másik napirendi pont (minthogy a Leisztinger-Molnár vizsgálóbizottság megalakítását fel sem vette a szocialista-szabad demokrata többség a napirendre), amely az öbölhöz közeli - de nem közvetlenül Duna-part menti területek szabályozásáról szólt.
Ebben a vitában Schneller Domonkos és Gyorgyevics Miklós városatyák hozzászólásaiból kiderült: nem támogatják magasházak építését. A Dombóvári út-Budafoki út-Hengermalom utca által határolt területet ugyanis intézményi övezetbe sorolná a kerület, és itt 45 méter átlagmagasságú, helyenként 55 méteres épületek felhúzását is lehetővé tették volna. Végül a testület mégis megszavazta az előterjesztést, és az Index rendelkezésére álló szavazási lista szerint a javaslatot megszavazta Balás Piri László, a Fidesz frakcióvezetője is. Ez azért is lényeges, mert ő - mint frakcióvezető - benne van az Öböl XI. Kft. felügyelőbizottságában is, vagyis abban a cégben, amelynek több mint kétharmadát Leisztinger cége, az Arago birtokolja. Mindez azért is lényeges, mert a XI. kerületi testületben mindössze egy szavazattal vannak többségben a balliberális pártok, így minden, az ellenzéktől megszerzett voks rendkívüli jelentőségű.
A most keddi szavazáson végül a Fidesz frakcióvezetője mellett a Jobbik Magyarországért képviselője, Tasnádi András is igennel szavazott, az MSZP-sekhez és az SZDSZ-esekhez hasonlóan. A Fidesz egy másik városatyája, Riedel René szintén megszavazta az előterjesztést. Két fideszes tartózkodott, és csak Schneller Domonkos voksolt nemmel a magasházak építésére. Két MKDSZ-es, így Gyorgyevics és Kopcsay László is nemmel szavazott, akárcsak a MIÉP-es Fenyvessy Zoltán. A 32 jelenlévő képviselőből így 23 támogatta a magasházakra vonatkozó javaslatot, míg öten tartózkodtak és négyen ellene voksoltak.