Miklós
-7 °C
2 °C

Szabadrablás a Hegyvidéken

2005.05.22. 15:50
Lomtalanítás van a XII. kerületben. Aki már átugrotta azt a tabut, hogy „ne turkálj a szemétben, fiam”, annak a lomtalanítás kincsvadászat, ingyen belépő a múltba. A Hegyvidéken sokan átugrották ezt, és külön készültek az akcióra. A profik már az év elején beszerezték a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. Arany János utcai irodájában a budapesti lomtalanítási térképet, és célirányosan indultak vadászatra, a hobbilomizók csak csütörtök este jöttek rá, hogy megkezdődött az idény.

Bár a lomok kikészítésének időpontját az 1. körzetben péntekben, elszállítását szombatban jelölte meg az FKF Rt., már csütörtök délután kisszékeken posztoló cigányasszonyokat látni a Böszörményi úton. A lomizók – ahogy a romák hívják a kincsvadászokat – „jönnek, mint a varjak”, ahogy egy középkorú nő mondja fintorogva.

„Kiraboltak”

Elmerülni a rakásban
Lomizni olyan ruhában érdemes elindulni, amit nem sajnálunk. Miután elmerültünk a kupacban, hogy az aljáról előhúzzuk Devecseri Jánosné munkavédelmi naplóját, egyfajta szociális rétegugrást hajtunk végre. A harmadik mélyrétegi ásatás után már nem néznek ki a hivatásos guberálók sem, ami különösen jól jön, ha később alkudozásra kerülne sor.
Az igazi megszállottak autóval indulnak neki. Ők már tudják, hogy a szárnyas oltárra hasonlító, harmincas évekből való állótükröt nem fogják a hónuk alatt hazacipelni, mint ahogy a szecessziós, hajlított lábakon álló vaskályhát sem, amit szakszerű tisztítás után az antik lakberendezési boltok százezer forint felett fognak bizományban árulni. Tetőcsomagtartó és az autóülések ponyvával való letakarása nélkül azonban senki ne induljon útnak.
Gyalogos túrához nagyapánk cseh vászonhátizsákja a legalkalmasabb, a szalonnazsír már úgysem vehető ki belőle, úgyhogy nem fog ártani neki sem a kosz, sem a kifolyt gépzsír. Ha hátunkra való alkalmatosság nincsen, megteszi egy IKEÁ-s műanyag táska is, azonban számolnunk kell vele, hogyha egy-egy kupac mellett letesszük és elmerülünk a rakásban, esetleg valaki beletúr és kimarja belőle a ’79-es évfolyam bekötött Dörmögő Dömötöreit.

Csütörtök estére hangos piactérré válik a Királyhágó tér, a roma vállalkozók furgonjaiból minden sarkon kiszáll egy-két asszony, gyerek vagy idősebb ember, és leül egy-egy kapualjban. Ahol már kirakták a lomokat, ott birtokolnak, ahol még nem, előre foglalják a zsákmányt.

A hajléktalannak kinéző Béla csütörtök dél óta a Márvány utcában posztol. Begyűjtött egy bojlert, egy fotelt, néhány vázát, meg vasakat. Azt mondja, az éjjel harcba került a hivatásosokkal, „míg aludtam a fotelban ezek kiraboltak. Felpakoltak vagy három tonna alcsit (alumíniumot), csak arra ébredtem, hogy járatták a motort. Üvöltök, hogy mit csinál maga, az az enyém, erre a férfi, hogy aludjon csak papa. Na aztán mikor elindultam feléjük, bepattantak a teherautóba és megállás nélkül hajtottak át a piroson.” Béla szerint vagy két-három ezret kiloptak a zsebéből.

Kérdezem, mi lesz a vasakkal, amiket gyűjtött, azt mondja, ha jönnek a haverok, átveszik tőle, ha nem, a hátára köti, és kiviszi Kőbányára, ott 36 forintért kilónként eladja. Ránézésre 8-10 kilónál többet nem nyomhat a rakás. Kinézek egy betonvasból hajlított virágállványt – én ezeket gyűjtöm – kérdem, mi az ára. Azt mondja, hozzak neki szemből a borozóból egy nagyfröccsöt, de inkább adok neki egy kétszázast.

Megelőzni a kukásokat

Bármennyire kaotikus szabadrablásnak is tűnik, a lomizásnak is vannak törvényei. Az első és legfontosabb szabály, hogy ha valaki már a szemétből kiválogatta azt, ami neki kell, az foglalt, nem illik elvenni, még akkor sem, ha nem néz oda. Ha valamire nagyon fáj a fogunk, meg kell venni, ez van.

A lomtalanítóknak két fajtája van, vannak a hobbilomizók és a megélhetési lomizók, közöttük nemcsak szociális, hanem „célirányos” különbség is van. A hobbikategóriában a konszolidált családapától a középkorú sofőrön át a vihogó diáklányokig mindenki indul. A megélhetési műfajba többségükben romák, hajléktalanok, kisnyugdíjasok, munkanélküliek tartoznak. A két csoport tagjai ritka kivételtől eltekintve nem ellenfelei egymásnak, sőt újabban Budán közös cél is vezérli őket: megelőzni a kukásautót.

Az FKF Rt. egy ideje ugyanis nemcsak a megadott napokon szállítja el a lomokat. Pénteken amerre jártam, szinte mindenhol láttam kukásautót. De ez csak Buda, ahogy hallom, nemrégiben a X. kerületben három napig álltak szemétben az utcák. A közterület-fenntartó autói tavaly közel négyszázezer köbméter lomot gyűjtöttek be, ebből csak a mi körzetünkben hétezret.

„Felugrott az agyvizem”


Klikk a képre!
A Kiss János altábornagy utca sarkán a megélhetési lomtalanítók egy másik csoportjával találkozom. A bőrdzsekis, középkorú roma férfi egy art deco dohányzóasztal és egy nonfiguratív festmény társaságában ücsörög. Mint mondja, három boltja van az Ecserin, az értékbecsüs szakmát menet közben tanulta ki. A festmény szerinte 70-80 ezret ér, az asztalt 200 ezerre taksálja. Az sem baj, ha hibás, mondja, mert legalább látszik, hogy eredeti. A férfi szerint ma az art deco a divat, megőrülnek érte az antikvitásboltokban. A nagy fogás ellenére azt állítja, hogy nem lehet lomtalanításból megélni, „nézzen a cipőmre”, mondja.

Zoltánnak, a csepeli sofőrnek az Orbánhegy aljában már nem volt ilyen szerencséje. Ő tipikus hobbilomizó, minden lomtalanításon ott van, szenvedélye a kincsvadászat. Benézek a kombi Ladába, szépen sorakoznak a Romana füzetek, a madzaggal összekötött Story magazinok. Nem ez a profilja, de a lánya iskolájában hétfőn papírgyűjtés lesz, „hadd legyen ő az első”, mondja. A sofőr tele van történetekkel. Legutóbb a becsületes megtaláló szerepét játszotta, amikor a XIX. kerületben talált jogosítványt, bankkártyákat, adó- és tb-kártyákat visszajuttatta jogos tulajdonosához, egy „menedzserféléhez”, akinek pár nappal azelőtt elkötötték az autóját. A felajánlott kétezer forintot azért elfogadta, benzinre kell.

Zoltán „legnagyobb fogása” is csak „majdnem volt”. Talált egy cimbalmot, jó régit, de nem volt autója, letakarta lomokkal, de mire érte ment, össze volt törve, hát ettől „felugrott az agyvizem”. Azokról a legendákról, hogy valakik ékszeres dobozokat, kristálycsillárokat, hiánytalan ezüstétkészletet találtak, ő is csak hallott, de sose látta.

Gazdálkodj okosan

Hypo és krómkénsav
Miután tele a puttony, hazaérve érdemes szelektálni a zsákmányt anyagtípusok szerint. A nyers fából készült bútorokat érdemes átsmirglizni és lenolajjal lekenni. Ha festettek, lemosni, lecsizolni és átfesteni.
Aki nem különösebben válogatós, és elhiszi, hogy a retro second hand boltokban vásárolt több ezer forintos ruhája is származhat lomtalanításból, az a bátran kitúrt, fekete alapon fehér geometriai mintás nejlondzsörzé ruhát hazaérve semmiképp ne rakja be a szennyesládába. A moly, a bolha és a rühatka átmászik mindenbe. A ruhákat áztassuk be fertőtlenítőszerbe, majd néhányszor mossuk át és öblítsük ki, mielőtt felvennénk egy partira.
A világháború előtti háztartástan füzet, az összekötözött Élet és Tudomány, az ismeretlenek balatonszárszói nyaralásáról készült fotóalbum vagy János bácsi levelezése a határon túlra szorult rokonokkal - hacsak nem penészesek -, nem kívánnak különösebb takarítást. Egy alapos szellőztetés, a könyvek, lapok kirázása, letörlése bőven elegendő.
A műanyagból készült tárgyak, a végtaghiányos babák, a hetvenes évek szögletes lámpaburái, a fröccsöntött pisilő kisfiú, egy alaposabb fertőtlenítőszeres kezelés után mászhatnak fel a polcra.

Az egyik utcában éppen kipakolás van, frissek a lomok, ilyenkor érdemes kutatni. És szemlesütve olvasgatni. Kinyitok egy ’91-es határidőnaptárt, benne Esztike születési karpántja, majd napról napra, hogy hány grammot evett, mikor és mennyit aludt, az egyik oldalon egy hajtincs celuxszal beragasztva. Egy másik halomban a 1902-es születésű T. Lajos személyi-foglalkozási adatlapjára bukkanok, a MOM-ban dolgozott, és priusza volt. Az eredetileg a KSH-nak készült adatlapokból vagy egy tucat van, itt az utcán, tele személyi adatokkal, lakcímmel, foglalkozással.

Az adatlapokon egy konszolidált fiatal családapa is elképed, aki gyerekeinek gyűjti saját gyerekkorának játékait, betűnyomdát, Jáva építőjátékot, aminek alkatrészeit egy kamaszfiú hozza utána, mondván, ő még megtartaná, de az apja keményszívű. A családapával aztán megosztozunk, övé a Capitaly, az enyém a Gazdálkodj okosan teljes készlete, pénzzel, takarékbetétkönyvvel. A kidobott „élő szervezet”, egy ősöreg kaktusz is nálam köt ki végül. Pont beleillik a Bélától vásárolt virágtartóba.

Mánia

Az esti portyára már szakemberrel térek vissza. Tóta József bútortervező, az Iparművészeti Egyetem óraadó tanára megszállott lomtalanító volt. Barátaival és egy kombi Trabanttal éveken keresztül szisztematikusan végigjárta a budapesti lomtalanítási térképet. Jocó „székfetisiszta”, egy év alatt háromszáz széket halmozott fel a házuk pincéjében, aztán amikor a pince, és a két vidéki ház is megtelt lomokkal, abbahagyta. „Betegség ez, na.” A székmánia odáig fajult, hogy egy éjszaka negyvenet pakolt fel a Trabantra. Aztán rájött, hogy egy életbe kerülne, mire ezeket a darabokat – a ’14-es eredeti Thonettől a ’70-es évek rémdarabjaig – felújítaná.


Tekintse meg képeinket!
Az alkalmi dizájner egy ideje csak fotózza a lomokat, mint mondja, a vadászat öröme így is megvan, csak sokkal kevesebb helyet foglal. A „gyógyult lomizó” a Kissvábhegyen azért mégis kísértésbe esik, szépen lehajtja a hátsó üléseket, és előbb berak két foltos Thonet-széket, majd egy „Csipkedzsem 1937” feliratú literes befőttes üveget, végül egy kis fonott széket a lányának. Jocót a szinte már kényszeres gyűjtés egyszer arra vitte, hogy bepakoljon egy 46-os bal férfi műlábat is az autóba. „Először azt hittem, hogy vicces, de aztán kiderült, hogy mégsem, inkább bizarr. Valahogy megszabadultam tőle, de sokáig kísértett a látványa”.

„Ma már erős vagyok”, mondja, „nem szedek fel mindent, nem lehetek minden kismacskának én az apja”.