Gerzson
1 °C
10 °C

Novemberig guggolva is kibírjuk a felújított metróállomásokon

2004.09.07. 12:57
A kettes metróvonal frissen felújított, néhány nappal ezelőtt átadott két állomásán összesen hat darab ülőhely található. A BKV illetékese szerint nem tart sokáig az áldatlan helyzet, a "végső állapotot" ugyanis november végére érik el.
Egy hete, hogy átadták - a nyári metrórekonstrukció megkoronázásaként - a kettes metróvonal frissen fölújított két állomását, a Blaha Lujza téri és a Kossuth Lajos téri megállókat. Az illatszerbolt-enteriőrt idéző terek azonban egyelőre nem kényeztetik el az utasokat, ugyanis a két vadonatúj állomáson összesen hat darab ülőhely található, amit a metrópótló Volvóktól elgyötört utasok nagy valószínűséggel kevesellnek. Legalábbis erre a következtetésre jutott az Index botcsinálta közvéleménykutató csoportja, amikor nem reprezentatív felmérést készített visszeres lábú piacozók és állapotos kismamák körében. A kora délelőtti, azaz munkakezdés körüli, és a kora délutáni, azaz fájront utáni időszak tűnt a legmegfelelőbbnek a véletlen sétás mintavételre, ezt igazolta is a metrószerelvényekből kiáramló sodró tömeg.

Derékpróbáló vasak

Klikk a képre!
A kevésbé forgalmasabb Kossuth téri állomáson szerencsésebb némileg a helyzet: itt a két peron közötti "senkiföldjén" találhatók két hármas csoportban krómacél ülőhelyek, tehát ez eddig hat fő ideiglenes elhelyzésére jelent megoldást - a többiek állnak. Ottjártunkkor egy idős házaspár üldögélt a tizenhatlyukú fémen, a székek egyharmadát elfoglalva, a köztes területen átsietők közül szemmel láthatólag kevesen ülnek le. A zöldséges kosárba kapaszkodó idős nő kérdésünkre elmondja, hogy a Batthyányi térre tartanak, és természetesen örül hogy leülhet egy kicsit, míg nem jön a metró, bár az ülések nem túl komfortosak, "nem támasztják meg az ember derekát", és "kemény a vas is". Fájós lábára panaszkodó férje csak annyit tesz ehhez hozzá, hogy "még így is sokkal jobb itt, van ahol ennyi ülőhely sincs", például a Lehel téren, ahol pedig többnyire nehéz szatyrokkal szállna az ember a metrókocsiba. A férfi még egy dologról elismerően nyilatkozik, ez pedig a világítás, szerinte a többi metróállomáson olyan érzése van az embernek, mintha farkasvakságban szenvedne.

A Blaha Lujza téri metróállomás kitágított háromhajós terében nincs egy ülőhely sem. Egy nagy pocakú kismamát szúrunk ki a metróra várók között, a szerelvény érkezéséig van csaknem három perc, hogy megtudjuk tőle, leülne-e, ha lenne hová. Az evidens válasz ("le") után még elmondja, hogy általában a tömegközlekedés nem kedvez a várandós anyukáknak, a buszmegállókban alig lehet megpihenni, az utasok között is kevés, aki átadná az ülőhelyét, mégha nem is "kegyetlenségből, vagy közönyből", de egyszerűen figyelmetlenségből. Babakocsival közlekedni hasonlóképp küzdelmes - teszi hozzá, majd beszáll a huzattal berobogó, Délibe tartó szerelvénybe.

Keleti kényelem

Tekintse meg képeinket!
Hogy teljesebb legyen a kép, körülnéztünk a másik két metróvonal néhány állomásán, és levonhattuk a következtetést: a BKV által üzemeltetett állomások többnyire nem kényeztetik el az utasokat, a fentebb említett Lehel téri állomáson kívül nem találtunk ülőhelyet például az ugyancsak forgalmas Keleti pályaudvari állomáson sem, bár kétségtelen: vannak földalatti helyek, amik tobzódnak a különböző színű és formájú ülőhelyek sokaságában.

Mint azt a BKV egyik sajtóreferensétől megtudtuk, a két vadonatúj belsővel ellátott állomáson a "végső állapotot" november végére érik el, bár az továbbra sem érthető, hogy miért pont az ülőhelyeket nem szerelték be az ezek szerint határidő előtt átadott állomásokba. A kérdéses két állomáson tehát ősszel várható, hogy felszerelik a tervekben szereplő ülőkéket, a látványtervekből az is kiderül, hogy falba süllyesztett padok lesznek a peronok mentén. Az hogy pontosan hány darab, egyelőre szintén nem világos, a sajtós szerint tizennyolc hely lesz menetirányonként, a birtokunkban lévő látványterv azonban ennél jóval kevesebbről árulkodik, rossz esetben csupán hatan foglalhatnak helyet metróra várva.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.