Hella
10 °C
25 °C

Ebéd után megbomlott a béke a Városházán

2006.10.13. 12:33
Megbomlott a délelőtti összhang ebéd utánra a Fővárosi Közgyűlésben. Tarlós István rögtönzött sajtótájékoztatón jelentette be: nem támogatják azt a rendeletmódosítási tervezetet, amelyet a koalíció nyújtott be, és amely több jogkört adna a főpolgármesternek a rendezvények engedélyezésében. Pontosabban a gyülekezési jogot nem érinti az új szabályozás, de azt igen, hogy a gyülekezők milyen eszközöket használhatnak fel.

A demokráciát is veszélyezteti Tarlós István Fidesz-frakcióvezető szerint, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja azt a rendeletmódosítást, amely szerint Demszky Gábor főpolgármester a jövőben külön engedélyezhetné a rendezvényeken a hangtechnikai, színpadtechnikai és világítási berendezéseket, továbbá a színpadok felállításának lehetőségeit. A tervezetről a frakcióvezetők egyeztetésén volt szó.

Tarlós szerint a rendeletmódosítás akár alkotmánysértő is lehet, hiszen a gyülekezési jogot is sértheti az elképzelés. Ezentúl ugyanis nem bizottság, hanem a főpolgármester, illetve a koalíciós többség dönthetne arról, hogy milyen eszközöket használjanak egy demonsráció részztvevői.


Hock Zoltán, Tarlós István, Molnár Gyula, Ikvai-Szabó Imre és Demszky Gábor

A Fidesz tart attól is, hogy a fővárosban a Kossuth téren nehezebb lesz a jövőben politikai rendezvényt szervezni, és az MSZP-SZDSZ döntheti el a jövőben, hogy ki és mikor használhat hangosítást, színpadot a rendezvényeihez. Szerinte ez a demokrácia csorbulását jelentené Budapesten.

A Fidesz sajtótájékoztatója után kiderült, mivel még technikailag nincs többsége az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a közgyűlésben egy, az ellenzék által ellenzett javaslat megszavazásához, nem is tűzték napirendre a módosítást.

Demszky az Indexnek azt mondta, közgyűlési hatáskörbe került volna ez az engedélyezési hatáskör, de az ellenzék ehhez sem járult hozzá, ezért nem vették napirendre.