Kútba eshet a Budavári Palota rehabilitációja

2008.11.13. 13:37
A kormány szerint akár az uniós forrásoktól is eleshet a Budavári Palota felújítási projektje a Budavári Honvéd Főparancsnokság épületére elrendelt változtatási tilalom miatt. Az önkormányzat feloldaná a tilalmat, amint olyan terveket kapnának, melyek méltó módon illeszkednek a történelmi környezethez.

2008 november 10-én a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli ülésén határozatban tiltakozott az egykori Honvéd Főparancsnokság és Hadügyminisztérium tervezési, és engedélyezési folyamata ellen és változtatási tilalmat rendelt el a Dísz tér 17. számú, 6462 helyrajzi számú ingatlanra.

A jelenlegi tervek

A törvényben biztosított lehetőséggel azért élt a testület, mert csak így tudja elősegíteni, a beruházás mind látványában, mind megjelenésében méltó módon illeszkedjen a történelmi környezethez, és megvalósítása széleskörű szakmai-társadalmi konszenzuson alapuljon. A tilalom azonnal megszüntethető, ha a terület felhasználására olyan építészeti dokumentáció áll elő, ami megfelel a fentebb megfogalmazott közérdekű követelményeknek – áll az önkormányzat közleményében.

Az önkormányzat számára az elmúlt hetekben vált világossá, hogy a Dísz téri romépület tervezett felújítása, a beruházás előkészítése kapkodva, ötletszerűen, folyamatos rögtönzések mentén zajlik. A tervezők az elmúlt három hétben öt, egymástól jelentősen eltérő terv-vázlatot mutattak be a főparancsnokság épületének felújítására. November 6-án derült ki: a tervezőknek egy hét áll rendelkezésükre, hogy az építési engedélyezési dokumentációt az építési hatósághoz leadják, annak reményében, hogy még ebben a hónapban kiadják az építési engedélyt - szól tovább a közlemény.

Az önkormányzat méltánytalannak tartja, hogy egy ilyen jelentőségű terv előkészítési folyamatából a szélesebb szakmai fórumokat és a nagyközönséget teljesen kizárják, és néhány nap alatt, kapkodva állítanak össze építési-engedélyezési dokumentációt.

A kerületi döntésre csütörtökön a Kormányszóvivői Iroda közleményben reagált, miszerint a változtatási tilalom végképp ellehetetleníti a Budavári Palota kulturális-turisztikai fejlesztése elnevezésű kiemelt projekt megvalósítását. Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számos engedményt tett, hogy a beruházás megvalósulhasson: a projekt kibővítése, a folyamatos tárgyalás, és az eredeti határidők többszöri meghosszabbítása ellenére azonban az önkormányzat nem változtatott hozzáállásán – áll a kormányszóvivői iroda közleményében.

Kis Péter átdolgozott tervei márciusból

A kormány ezért arra kérte a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert, hogy vizsgálja meg a Budavári Palota fejlesztését célzó projekt megvalósíthatóságát, és ha azt a körülmények indokolják, tegyen lépéseket a projekt hazai és uniós forrásainak gazdaságfejlesztési célokra való átcsoportosítására, hogy az I. kerületi önkormányzat hibájából az ország ne veszíthessen el uniós támogatásokat.

Az eredeti terv

Gyurcsány Ferenc 2007 júliusában jelentette be azt az 500 milliárd forintos uniós támogatási csomagot, amiből a Budavári Palota fejlesztésére 10 milliárd forintot ítéltek meg. Ebből csak az említett főparancsnoksági épületre hétmilliárdot költenek, így a budai vár többi részére az irreálisan alacsony hárommilliárd jutott. A Dísz téren a második világháború befejezése óta romosan állt a volt Honvédelmi Minisztérium és a budavári volt Honvéd Főparancsnokság épülettömbje.

A budavári Dísz tér és Szent György tér közötti állami tulajdonú terület revitalizációjára kiírt pályázaton Kis Péter és munkatársai nyertek 2004. novemberében, bár a pályázaton nem volt minden igényt kielégítő alkotás. Kis Péterék terve a bírálat szerint is épületformának alig nevezhető olyan alakzatot tartalmaz, amely a vári környezettel erős kontrasztban áll, mindkét téren nagy feszültséget teremt. Az eredeti tervekben szereplő épület északon hatalmas előtetővel lefedte volna az épületmaradványt, délen egy nagy rózsaszínű test lebegett volna a ház és a romok felett - olvasható a projekt részleteiről a Budapesti Városvédő honlapján. A tervpályázatot elnyerő Kis Péter a támadások miatt idén átdolgozta a terveket, a legújabb (ötödik) látványterveken az oszlopok között már átjut a fény és a levegő, közöttük átlátni a palota irányába.