Hogy keveredett Csányi az MDF-es botrányba?
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: a krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Az OTP elnöke elismerte, hogy a politikai botrány közepébe került UD Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatója, Tóth János vele beszélt azon az augusztus elején rögzített hangfelvételen, amelyet pénteken mutatott be Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint a titokban lehallgatott telefonbeszélgetés azt bizonyítja, hogy pártelnökségért szintén induló Almássy Kornél támogatói megbízást adtak a cégnek az ő lejáratására. A hanganyag tanúsága szerint Tombor András, Orbán Viktor egykori külügyi főtanácsadója azzal az ajánlattal járt az UD vezetőinél, hogy a cég "dolgozzon az MDF-re és Dávid Ibolyára", keressen rá terhelő adatokat.
Az UD-vezérigazgató, Tóth János viszont azt állította az Indexnek, hogy nem pártpolitikai ügylet miatt hívta fel a megkeresés után a beszélgetésben csak "Elnök úrnak" titulált Csányit, hanem Tombor személye miatt. Tóth azt álltja, azért "referált" Csányinak, mert tudatni akarta vele, hogy Tombor Andrással kapcsolatosan, aki éppen abban az időszakban az OTP és a MOL cégeknél vezető pozícióra aspirált, "elsődleges hírek" birtokába jutott.
Csányi és az UD-főnök beszélgetése
- Csányi: Halló.
- Tóth: Szervusz, elnök úr. Tóth János vagyok.
- Csányi: Szia, mi újság van?
- Tóth: Zavarhatlak egy fél percre?
- Csányi: Igen elfelejtettelek felhívni.
- Tóth: Nem, semmi gond. Kerestelek: a Józsi találkozott a Tombor Andrissal, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes. Igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a Tombor azt mondja, hogy a Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne valami Antall vagy nem, Antall.
- Csányi: Almássy.
- Tóth: Az az, igen, igen. Ővele a Józsi találkozni fog a jövő héten, mert konkrétan ő adja meg az információigényét, hogy mit szeretne tőlünk.
- Csányi: Aha, aha.
- Tóth: Én meg szeretném, ha ebben állást vagy nyilván kimaradok belőle, egyértelműen nem szeretnék belefolyni semmilyen módon, sem szakmailag, se_ Igyekszem a Józsit is lebeszélem majd róla, hogy ne folyjunk bele egyébként se, ha te nem kéred valami indoknál fogva. - Csányi: Hát.. Figyelj ide, kedden átgondolom még és beszéljünk. Kedden délután, jó? - Tóth: Jó, jó. - Csányi: Találkozni mindenképpen. - Tóth: Jó, persze, hát mindenképen elmegy, azt én is javasoltam neki, csak hogy utána hogyan_ tovább, hogy kihátráljunk, vagy_hogy hülyére tetessük magunkat, vagy valamit valóban csináljunk, de azt tudnom kell, hogy neked mi az álláspontod. - Csányi: Jó, beszélünk róla, Jánosom. - Tóth: Jó, szervusz, elnök úr, kellemes hétvégét! Szervusz."A hívás egyetlen oka az volt, hogy személyes véleményem szerint Tombor András bármilyen esetleges politikai szerepvállalása nagy kockázatot jelenthetett a leendő munkaadóira. Dadogásom pontosan elárulja, hogy annyi fáradtságot sem vettem, hogy utána nézzek, ki is ez az MDF-es alelnök." - mondta az UD vezetője hozzátéve, Csányitól várt döntést, hogy Tombor András ügyében kíván-e többletinformációkat.
Tóth leszögezte, hogy a nyilvánosságra került beszélgetésben említett keddi találkozó az OTP-elnök elfoglaltsága miatt elmaradt. De Csányi tudomására hozta, hogy az üggyel semmilyen formában nem kíván foglalkozni, és nem kér több tájékoztatást sem. "A telefonbeszélgetéseim rögzítői pontosan tudják, hogy közöttem és Elnök úr között soha többé nem volt téma ez az ügy." - mondta Tóth.
Csányi Sándor a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: "Az UD Zrt. az OTP Bank számára kizárólag őrzés-védelemmel kapcsolatos szokásos tevékenységet végzett, illetve végez. Éppen ezért volt bennem rossz érzés a telefonbeszélgetés témája, illetve tartalma miatt. Személyes találkozás során akartam megtudni, hogy mi állhat az elhangzott információk mögött. Erre a találkozóra azonban nem került sor, így a telefonbeszélgetésben szereplő ügytől teljességgel távol maradtam. Ugyanakkor a kialakult helyzet kapcsán jogi konzultáció után megteszem a szükséges jogi lépéseket".
Az Index információi szerint Tombor végül nem nyerte el az általa megpályázott posztot, sőt a viharos Multireklám-ügy után a Csányi Sándor érdekeltségi körébe tartozó cégeknél nem volt más állása. Informátoraink szerint 2005-ben viszont kulcsszerepet játszott abban, hogy a hagyományosan Simicska Lajos felségterületeként kezelt közterületireklám-piacra betörhessen Csányi. Az óriásplakátcég megszerzése fagyossá tette a Fidesz befolyásos háttérembere és a milliárdos viszonyát. Tombor a tulajdonosváltás után is megmaradt a cég vezetésében, egészen addig, amíg Csányi külföldi befektetőknek tovább nem adta a Multireklámot.
Az Index megkereste Tombor Andrást is, de az üzletember azt közölte, hogy a továbbiakban nem kíván foglalkozni az üggyel. Tombor, aki egyébként a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója is, pénteken "manipulatív játéknak" nevezte, hogy a neve szerepel a hangfelvételen. Azt mondta, a politikától 2002-ben elbúcsúzott, azóta csak a reálgazdasággal foglalkozik.