Márk
13 °C
16 °C

Magyar Gárda: báránybőrbe bújt farkasok?

2007. 08. 27. 12:00
Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a politikafóbok kiskátéja, az Index Szájbarágó.
Én nem akarok katonásdit játszani, de annyi támadást kapott a Magyar Gárda, hogy néha már szimpatizálok velük. Miért fél mindenki tőlük? Még csak most alakultak meg!
Sokan azért tartanak tőle, mert ez egy radikális jobboldali párthoz kötődő, militáns, félkatonai szervezet. Létrejön egy szervezett erő, ami - ha úgy alakul - alkotmányellenes célokra is bevethető.
Az a baj, hogy gárdának hívják őket?
Nevezhetnék milíciának, osztagnak, üdvhadseregnek vagy káoszbrigádnak, a lényeg nem ez.
Amerikában is van Nemzeti Gárda, meg kiskoromban volt Ifjú Gárda, aminek a tagjai lőhettek légpuskával az akadályversenyeken.
A Nemzeti Gárda és az Ifjú Gárda között azért fontos különbségek vannak. Az USA-ban a Nemzeti Gárda a hadsereg része, katasztrófák és háborúk esetén is bevethető, kormányzói irányítás alatt áll, működését törvények szabályozzák. Az Ifjú Gárda a Kádár-korszakban a pártállam egyik félkatonai szervezete volt; az állampárt ifjúsági szervezete, a KISZ ideológiai irányítása alatt állt. Elvileg a hazafias-honvédelmi nevelést erősítette, és szükség esetén beilleszthető lett volna a Néphadsereg szervezetébe.

És a Magyar Gárda miért más?
Mert arra még nem volt példa a rendszerváltás óta, hogy egy párt katonai jellegű szervezetet hozzon létre. A Jobbik a rendszerváltás befejezéséről beszél, de a rendszerváltás egyik fontos alaptétele épp az volt, hogy fegyveres erő nem állhat párt- vagy ideológai irányítás alatt. Nem véletlenül szűnt meg az Ifjú Gárda és a Munkásőrség. Nem véletlenül javasolta most a Fidesz, hogy ha már gárda kell, akkor jöjjön létre - a legutóbbi javaslat szerint Honi Gárda néven - egy állami irányítás alatt álló szervezet.
A Magyar Gárdának lehet fegyvere?
Nem. De fegyver lehet az ököl és minden, ami az ember keze ügyébe kerül. Ráadásul a tervek szerint a gárda lőgyakorlatokat tartana. Lehet, hogy légpuskával, mint annak idején az Ifjú Gárda.
Meg akarnak támadni valakit?
Azt mondják, nem. A gárda alapítónyilatkozata szerint a magyar kultúrát és történelmünk emlékeit ápolja. Továbbá részt vesz a katasztrófa-elhárításban, a rend- és polgárvédelmi feladatokban, karitatív és szociális missziók támogatásában és szervezésében.
Ezek nemes célok. Nem látok semmi kivetnivalót bennük.
Ezek persze szép gondolatok, de ők se hülyék. Tudják, hogy ilyeneket kell beleírni az alapszabályba, hogy ne legyen támadható az egyesület. A Magyar Gárda alapító nyilatkozatában emellett vannak olyan mondatok is, hogy a magyarság fizikai, lelki és szellemi önvédelem híján maradt, ezért a cél a nemzeti önvédelem erősítése, és egy szebb magyar jövő. Köszöntésüket - szebb jövőt! - például a leventemozgalomtól vették, ami eléggé erős utalás a Horthy-korszakra ahhoz, hogy sokaknak ne tessék. És az öltözködésük is rossz emlékeket idéz.
Most mi van?! Mert feketében vannak? Feketét hordanak a biztonsági őrök, a gyászolók, a kéményseprők és néha én is.
A kéményseprőket csak ne keverd bele. Az rendben, hogy a gárda fekete nadrágot, mellényt és Levi's sapkát hord, de ne felejtsük el, hogy máshogyan hat ugyanaz a ruha zárt rendben masírozva. És a ruhájukon árpádsávos jelvényt is viselnek.
Az árpádsáv történelmi jelkép, nem? Mi vele a baj?
A kontextus, ha érted, az a baj vele. Egy horogkereszt (szvasztika) egész mást jelent egy ókori krétai cserépedényen, és mást egy náci egyenruhán. Más egy Martens-bakancs egy rakodómunkáson és más egy szkinheden. Más egy vöröscsillag egy sörösdobozon, és más Rákosi Mátyás hajtókáján. Ráadásul sokat ront az árpádsáv társadalmi megítélésén, hogy a rendszerváltás után előszőr radikális szélsőjobbosok kezdték lengetni. A Magyar Gárdát látva bizony sokan a nyilasokra asszociálnak, hiába vannak mellényben.
Miért pont ezt választották?
Hát ez az. Ha a történelmi hagyományokra akartak utalni, választhatták volna a 1848-as nemzetőrség ruházatát is, vagy bármi mást. Nehéz nem azt gondolni, hogy ez szándékos provokáció.
Akkor ők nyilasok?
Nem nyilasok.
Akkor ők a báránybőrbe bújt farkasok?
Nem. Ők farkasbőrbe bújt farkasok, akik beleírták az alapszabályukba, hogy a farkas tulajdonképpen egy hűséges kutya, az ember barátja, házőrző és nem ragadozó.
És erre mit lépnek a bárányok?
A bárányok? Hallgatnak. Kiröhögik őket vagy tüntetnek ellenük. A parlamenti pártok pedig egyként tiltakoznak, és jó szokásuk szerint egymást okolják a Magyar Gárda létrejöttéért. Ha úgy vesszük, a Magyar Gárda nagyon hasznos szolgálatot tesz a Gyurcsány-kormánynak, mert nem vele foglalkoznak, hanem a szélsőjobboldali veszéllyel.
Szerintem azért ez az egész túl van lihegve. Itt van egy szervezet, ami nem csinált még semmit, de ráront mindenki, hogy ők fasiszták.
A múlt század elején volt egy kis párt Németországban, amelynek egy csoport biztosította a rendezvényeit. Sturmabteilungnak, röviden SA-nak nevezték. Később ez politikai fegyver lett, összecsapott a szociáldemokraták és kommunisták hasonló gárdáival, és zsidókat is vert. Volt aztán egy SS nevű szervezet is, a többit meg tudod. Nem kéne ezt megismételni. Vannak olyan jelenségek, legyenek bármilyen elszigeteltek, amelyeknél az elején egyértelművé kell tenni, hogy elutasítjuk.
Ha annyira veszélyesek, miért nem lépnek fel ellenük a hatóságok?
Az alkotmány mindenkinek biztosítja az egyesülési jogot, ha az mások jogát nem sérti. A szélsőjobb megtanulta, hogyan érvényesüljön a demokráciában. Azonnal az egyenlő jogokra, az alkotmányra, a gondolat- és véleményszabadságra hivatkozik, ha támadják. Ha viszont ők támadnak valakit, akkor elfeledkeznek az alkotmányról, gondolj csak arra, hogyan bánnak egyes szélsőjobbos orgánumok mások személyiségi jogaival. Amíg árvízvédelmi töltéseket építenek lövészárok helyett, nincs is semmi baj. De akiket aggaszt a gárda, nem szeretnék megvárni, hogy baj legyen.
Most is van Magyarországon egy csomó biztonsági cég, vannak önvédelmi, sőt fegyveres oktatást adó egyesületek, sportklubok. Ha az alvilágban valami gond van, három telefon, és egyszer csak megérkezik öt autó és húsz baseballütő. Ezek ellen miért nem tüntetnek?
Azok alvilági csoportok, ez meg egy bejegyzett szervezet, ami legalább ellenőrizhető. A Magyar Gárda előszeretettel hivatkozik a Krav maga nevű, Izraelben kidolgozott önvédelmi technikát oktató egyesületre, amelynek tagjai fekete ruhát is viselnek. Az önvédelmet tanító egyesületek azonban nem katonai szervezettségűek, és nem kötődnek pártokhoz, politikai ideológiákhoz. A biztonsági cégek alapvetően üzleti vállalkozások. Nem jó, ha túl erős politikai kapcsolataik vannak, és ők is megnézhetnék, kiket vesznek fel, mert nagyon zűrös arcok is előfordulnak náluk. A Magyar Gárdát viszont azzal az indokkal hívták létre, hogy megvédjék a magyarságot.
Miért, ki fenyegeti a magyarságot?
A magyarságot ma leginkább a magyarság fenyegeti, és ebbe én most mindenkit beleértek, aki itt él. Interpretáció kérdése, de mindannyian felelősek vagyunk azért, ha anyagiakban és szellemiekben sok tekintetben lemaradunk a világ élvonalától. A Magyar Gárda alapítói szerint persze mindezt nemzetellenes erők okozzák, akik az országot romba akarják dönteni, kirabolják, a népet pedig szolgasorba taszítják.
Hát abban igazuk van, hogy loptak eleget.
Világos, hogy az elmúlt tizenhét évből bőven találsz példát arra, hogy hatalomban lévők – pártállástól függetlenül – egymást közt osztogattak, zsebre tettek és loptak. Ez sokakat dühít, de ez ellen nem katonai eszközökkel akarnak tenni. A szélsőjobb szereti azt mondani, hogy ők majd rendet csinálnak.
És most már a magyarságot csak a gárda mentheti meg?
Tényleg úgy látod, hogy meg kell menteni a magyarságot? Ha arra gondolsz, hogy lehetne jobb Magyarországnak, vannak más megoldások is. Például lehetne rendesen tanulni, dolgozni, felnevelni a gyerekeket, és megnevelni a politikusainkat. Ez persze nehezebb, mint gárdát alapítani.