Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Visszautasítja a terrorizmus vádját a magyarországi Iszlám Egyház

Index
2004.04.17. 23:13
Az Iszlám Egyház közleményében sérelmezi, hogy a rendőrség kutyás egységeivel behatolt a Bartók Béla úti imaházba és terorrista szervezkedés gyanújával letartóztatta dr. Saleh Tayseert, az egyház adminisztratív vezetőjét. A közlemény fogalmazói szerint az Iszlám Egyház nem vesz részt semmilyen párt, politikai vagy tömegszervezet támogatásában, illetve nem működik együtt ilyenekkel. Mint írják, elismerik, hogy a közösség "alkalmanként, ramadán és vallási ünnepségek költségeinek fedezésére kapott nemzetközi jótékonysági szervezettől természetbeni juttatásokat (_) valamint átutalt kisebb pénzösszegeket, melyeket az Egyesült Államok és hazánk illetékes hatóságai ellenőriztek." A közlemény írói említést tesznek egy, a bankszámlájukra részben megérkezett összegről, amelyet mecset ük felújítására fordítottak volna, és tagadják, hogy az átutalt pénzeket "dr. Saleh Tayseer vagy mások terrorcselekmények elkövetésére vagy annak előkészületére akarták volna felhasználni".

Az előzetes latartóztatásba helyezett fogorvos az emír tisztségét töli be a közösségben. A közlemény szövege szerint a Saleh Tayseer "köztiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendő személy" valamint "nyílt és őszinte személyiség, akit gyakran kért fel a hazai sajtó közszereplésre". Hozzáteszik: "Az ügy (_) hátterében, egy előre eltervezett rosszindulatú "lakossági" bejelentés áll, melynek egyértelmű célja az Iszlám Egyház, a magyarországi muszlimok lejáratása."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!