Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Előzetesben maradnak a K&H-ügy gyanúsítottjai

2003.10.06. 18:28
Két hónappal meghosszabbították a K&H ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése értelmében Rejtő E. Tibor, a pénzintézet volt vezérigazgatója, Garamszegi Gábor, a Betonútépítő Rt. volt vezérigazgató-helyettese, illetve Bitvai Miklós, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatója továbbra is börtönben marad, mert a bíróság szerint tartani lehet a szökésüktől, illetve elrejtőzésüktől.
Két hónappal meghosszabbították a brókerbotrány három őrizetbe vett gyanúsítottja - Rejtő E. Tibor, Garamszegi Gábor és Bitvai Miklós - előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az MTI-vel hétfőn.

Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját és Garamszegi Gábort, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesét sikkasztással, míg Bitvai Miklóst, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatóját sikkasztással és magánokirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség - mondta el a titkárság munkatársa.

Szökés, elrejtőzés, a büntetőeljárás megnehezítésének, a tanúk befolyásolásának és az okiratok elrejtésének veszélye miatt helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat szeptember 7-én egy hónapra.

Hétfőn a Budai Központi Kerületi Bíróság további két hónappal meghosszabbította a gyanúsítottak előzetes letartóztatását szökés, elrejtőzés veszélye miatt. A bírósági tájékoztatás ugyanakkor nem tér ki a szintén előezetes letartóztatásban lévő El Abed Hasan-ra, akit pénzmosás gyanúsítanak a hatóságok.

Kulcsár újabb állítólagos feljegyzése
Minden szabálytalanságot Rejtő E. Tibor, a K&H volt vezérigazgatójának utasítására követett el Kulcsár Attila - áll abban a volt brókernek tulajdonított feljegyzésben, amit Bácskai János, a Szervezett Bűnőzés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetője kérésére készített a volt bróker Bécsben, és amelynek részleteit a Kékfény című televíziós műsor ismertetett hétfőn. A Kékfény szerint a 14 pontos feljegyzésben a volt bróker azt állítja: Rejtő E. Tibor azzal fenyegette őt, ha bárkinek beszél az ügyletekről a börtönbüntetését töltő Tasnádi Péter vállalkozóval intézteti el őt. A televíziós műsor szerint a rendőrség nem tagadta, hogy birtokukban van a dokumentum, amelynek valóságtartalmát jelenleg is vizsgálják.

A Kékfény kiderítette: Rejtő ellen 1998-ban pénzmosás gyanújával már zajlott eljárás, s annak nyomozása során felmerült Tasnádi Péter neve. Bíró László, Tasnádi Péter jogi képviselője az MTV-nek nem cáfolta, hogy védence ismeri Rejtőt, ám a "média legújabb torzszüleményének" nevezte, hogy Tansádi összefüggésbe hozzák a brókerbotránnyal. Ilcsik János, Bácskai jogi képviselője a műsornak megerősítette, hogy Bácskai János kérésére készítette a feljegyzést Kulcsár Attila, még bécsi letartóztatása előtt az osztrák fővárosban. Az ügyvéd közlése szerint a Rejtő E. Tibor címet és aláírást, illetve dátumot nem tartalmazó dokumentumot védence juttatta Magyarországra és adta át az illetékesek szervekhez. Bánáti János védője ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem kívánta kommentálni az állítólagos feljegyzést. Rejtő jogi képviselő pedig azt mondta: a dokumentum nem tartalmaz semmiféle újdonságot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!