Keller szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy elkezdte
"Nem a Fidesz ügyeivel foglalkoztam"
Keller a sajtótájékoztatón tizenöt percen keresztül sorolta, hogy hány üggyel foglalkozott az ismert fideszes-ügyektől kezdve, a balatoni szúnyogírtáson át a Medgyessy-kormány minisztériumainak ügyeiig. Mindezzel azt kívánta bizonyítani, hogy "nem a Fidesz ügyeivel foglalkozott". Ez azért fontos, mert Keller szerint bukásához egyrészt az vezetett, hogy túl sok "kedvezőtlenül végződött ügyet húzott magára" - utalt az ügyészség által megszüntetett eljárásokra. Keller azt is hibának tartja, hogy nem alakított ki jobb kapcsolatot a koalíciós pártok frakcióval.
Elfogyott körülötte a levegő
Az államtitkárság megszűnését Keller azzal magyarázta, hogy "elfogyott körülötte a levegő". "Sorsomat igazából a vadászati érdeklődésem pecsételte meg", utalt márciusban megkezdett vizsgálatára, melyben a somogyi erdőgazdaságok működése kapcsán kezdte áttekinteni "a vadászati szokásokat". "Azok a gazdasági erők, amelyek ebben a folyamatban érdekeltek voltak, tudták érvényesíteni akaratukat", mondta.
"Ha az ember tisztább közéletet akar, az nem mindenkinek tetszik. Ha csak a Fidesz ügyeivel foglalkoztam volna, nem fogyott volna el körülöttem a levegő. Ma a levegőt nem a Fidesz osztja" - mondta Keller. Hogy konkrétan a saját pártjából, vagy a koalíciós pártok részéről nehezedett-e rá nyomás, arra Keller nem válaszolt mondván, ő már "tapasztalt peres eljárásokban, és bizonyíték híján nem akar a bíróságon magyarázkodni". Keller elmondta, a jogszabályok szerint a közpénzügyi államtikárság még működik.
A korrupcióval gyanúsított tanácsadójával kapcsolatban Keller azt közölte, még azt sem tudja, mely időszakra, és mely dokumentumokra vonatkozik a gyanú.