Vilma
-7 °C
4 °C

Az MDF is nagyvárosi párt?

2006.01.24. 11:02
A közvélemény-kutatók eltérően ítélik meg a két kis párt, az SZDSZ és az MDF támogatottságát, és a támogatói kör összetételét. Abban megegyeznek a mérések, hogy a liberális párt szavazóinak szimpátiája jobban megoszlik a Fidesz és az MSZP között, mint az MDF támogatóinál.

Mind az MDF, mind az SZDSZ szavazói főként budapestiek – derül ki a Tárki közvélemény-kutató intézetnek az InfoRádió számára készített összesítéséből. Ez a szabad demokraták esetében már eddig is ismert volt, a Tárki viszont most először állapította meg az MDF-nél is azt, hogy a nagyvárosban és főként Budapesten élők körében népszerű. A közvélemény-kutató intézet szerint a Magyar Demokrata Fórum támogatói között magas a nők aránya.

Eltérő vegyértékek

Egy másik közvélemény-kutató cég az InfoRádió kérdésére az MDF szavazóbázisát a vidéki nagyvárosokban találta meg. A Szonda Ipsos szerint az MDF-esek idősebbek és főként a vidéki nagyvárosokban élnek. A liberálisok között viszont ritka a 60 év feletti, az SZDSZ támogatói között nagyobb arányban találhatók felsőfokú végzettségűek, illetve szellemi munkát végző vezető beosztásúak.

A szavazási hajlandóság az SZDSZ-esek körében jóval magasabb, mint a másik kis pártnál. Figyelemreméltó az is, hogy míg az MDF-es szavazók körében a másik preferált párt egyértelműen a Fidesz, addig a szabad demokrata szimpatizánsoknál a két nagy párt egyensúlyban van. Az elkötelezett SZDSZ-esek ugyanolyan arányban várnak Fidesz-győzelmet, mint szocialista sikert.

A Szonda Ipsos ezt annyiban pontosította, hogy a szabad demokrata szavazók egyharmada nem választ másik pártot, harmaduk az MSZP-re, további 30 százalékuk pedig a jobboldali pártokra voksolna. A Szonda Ipsos szerint az MDF-esek 40 százalékának nincs másodlagos pártpreferenciája, 30 százalékuk a Fideszre szavazna.

Alacsony támogatottság

A Tárki szerint a biztos pártválasztók körében az SZDSZ a szavazatok 5 százalékára, az MDF 2-3 százalékra számíthat., ami - legutolsó, decemberi felmérésük alapján-  3 illetve 1 százalék támogatottságot jelent a teljes népesség körében (az MSZP 31 és a Fidesz 29 százalékos támogatottsága mellett).

A Szonda Ipsos decemberben az összes megkérdezett körében az SZDSZ-nél 2,5 százalékot, az MDF-nél 1,7 százalékot mért a Fidesz 28 százalékos és az MSZP 29 százalékos támogatottsága mellett.