Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Jövő hétig kapott haladékot az SZDSZ Szili ügyében

2005.03.17. 16:55
Az MSZP-ben egyelőre nem veszik komolyan a szabad demokraták múlt heti határozott elutasító álláspontját Szili Katalinnal kapcsolatban, és a heves ellenállást a hétvégi pártelnöki tisztújításnak tudják be. Ennek ellenére csütörtökön az SZDSZ ügyvivő testülete tárgyal az új államfő személyéről.

Az MSZP-ben egyre több tagozat, platform, helyi alapszervezet javasolja Szili Katalint köztársasági elnöknek. Az elmúlt héten legalább öt szervezet: a Fiatal Baloldal, majd az MSZP-közeli Gazsó Ferenc vezette társadalompolitikai tagozat és a Szanyi Tibor vezette integrációs tagozat, valamint két megyei szervezet tette le a garast a jelenlegi házelnök mellett. Bővebben> > >

Úgy tudjuk, hogy az MSZP elnöksége nem bízik a sajtón keresztül megnyilatkozó platformokban, ezért az ország összes szocialista alapszervezetetét felhívta, tegyék meg javaslatukat, ők kit látnának szívesen az államfői székben. Szilin kívül eddig ajánlás érkezett Kósáné Kovács Magda és Glatz Ferenc személyére is. Az Index információi szerint a Magyar Tudományos Akadémia volt, csepeli születésű elnökét éppen a csepeli MSZP alapszervezet javasolta az elnöki székbe.

Szili Katalin vállalná

Szili for president
Szili Katalin egyre erősödő bázisa egyrészt logikus, másrészt viszont meglepő. Szilinek már két éve javasolták, hogy ne a pártelnöki tisztért induljon, hanem készüljön a köztársasági elnökség ellátására, kezdje meg "felépíteni magát", mondta az Indexnek egyik vezető MSZP-s informátorunk. A Szili mögött álló csoportosulás Medgyessy Péter lemondása után az MSZP Gyurcsány-Hiller ellenes erőit fogta össze. A tavaly októberi MSZP-s tisztújítás idején egy darabig Hiller esélyes ellenlábasaként tartották számon a házelnököt, majd arról is hallani lehetett, hogy visszalépéséért cserébe, felajánlották neki a megüresedő államelnöki tisztet.

A házelnök tudatos imázsépítésének része, hogy az elmúlt két évben többször is szembement pártjával, és inkább konszenzusos, a másik oldalnak tetsző véleményt képviselt. Ilyen volt például Gyurcsány Ferenc sportminiszteri kinevezése után, a balatonőszödi ingatlanszerzés kipattanásakor adott nyilatkozata, amelyben az MSZP-t a nómenklatúrától óvta, majd legutóbb a kettős népszavazás ügyében az MSZP határozott nem szavazatával szemben konszenzusos álláspontot képviselt. Bővebben> >

Egyik informátorunk szerint Szili Katalinnak a pártjával szemben megfogalmazott kijelentései miatt fél évvel ezelőtt alig volt támogatottsága, mára viszont ő vált a párt legesélyesebb elnökjelöltjévé. Úgy tudjuk, hogy az elnökségben még nem döntöttek arról, hogy kit javasolnak az április 15-i köztársasági elnök jelölő kongresszusnak, de többen, köztük maga a pártelnök is, Szili támogatója. Szilit látná az elnöki székben még Kiss Péter kancelláriaminiszter, akinek az MSZP vidéki szervezeteiben nagy a befolyása, továbbá Lendvai Ildikó frakcióvezető. Az utóbbi szerepe azért sem elhanyagolható, mert a köztársasági elnökről a párt frakciója szavaz, ezért nem elég a pártvezetői parancs. Egy informátorunk arra hívta fel az Index figyelmét, hogy Szili az utóbbi időben különféle programokon rendszeresen megfordul vidéken, ahol megpróbálja tovább szélesíteni híveinek táborát.

Legyen szociáldemokrata

Az MSZP elnökségében az általunk megkérdezett elnökségi tagok között egyetértés van abban a kérdésben, hogy az új köztársasági elnöknek szociáldemokrata elkötelezettségűnek kell lennie. (Ezidáig Göncz Árpád a szabad demokraták egykori politikusa, majd a jobboldal jelöltje, Mádl Ferenc sem tartozott a baloldali érzelműek közé), de a végső szót a jövő heti elnökségi ülésen mondják ki. A párt országos választmánya április 9-én szavaz a jelölt személyéről. Informátoraink szerint nem valószínű, hogy a kongresszusnak két elnökjelöltet javasolna a választmány és az elnökség.

A parlamentben a köztársasági elnök személyének megszavazásához az MSZP-nek szüksége van az SZDSZ képviselőire is. A szabad demokraták Szilivel kapcsolatban azonban hajthatatlanok, és nem támogatják a házelnököt. A múlt héten az SZDSZ frakcióülésén alig akadt pár politikus, aki Szili mellett lett volna. Ezzel kapcsolatban egyik szocialista informátorunk annyit mondott, hogy az SZDSZ határozott elutasító magatartása csupán a párt hétvégi tisztújító küldöttgyűlésének szól. Az Index információi szerint az államelnök személyéről csütörtökön az SZDSZ ügyvivő testülete tárgyal. Az MSZP-ben viszont azt várják, hogy a jövő heti koalíciós egyeztetésen már hajlíthatóak lesznek a tisztújításon átesett szabad demokraták.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!