Miklós
-7 °C
2 °C

Feltöltik a 'Nemzeti Gödröt'

2000.08.11. 18:24
Lezárulni látszik a Nemzeti Színház körüli rémdráma egyik felvonása, pénteken ugyanis kihirdették az Erzsébet téri gödör helyére tervezett kulturális központ és millenniumi park tervpályázatának eredményét. A titkos elbírálás a Firka Építész Stúdió pályamunkáját hozta ki győztesnek a két és fél milliárdos belvárosi beruházásra. A várhatóan jövő év márciusában kezdődő építkezésnek 2002. április 15-ig be kell fejeződnie.
Az Erzsébet téri gödör helyére tervezett kulturális központ és millenniumi park tervezésére idén áprilisban írt ki titkos elbírálású pályázatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A pályázók feladata az volt, hogy a tér alatti mélygarázsra, a konferenciaközpontra és a felszín feletti közparkra egységes építészeti koncepciót alakítsanak ki.

A nyertes Firka Építészeti Stúdió pályaművek
A pályázatra öt tervezőiroda küldött terveket, amelyek közül a kilenctagú bírálóbizottság a Firka Építészeti Stúdió pályaművét kiemelt megvételben részesítette. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az iroda munkatársai 2,2 millió forintot kapnak, és lehetőséget arra, hogy a benyújtott pályamunkát a bírálóbizottság által ajánlott szempontok alapján tovább tervezzék. Ők készítik tehát el azt a tervet, amely alapján a kulturális tárca, várhatóan novemberben közbeszerzési pályázatot ír ki a kivitelezésre.

Nem lehetett rangsorolni a pályamunkákat

A pályázatra benyújtott öt munka közül egyik sem teljesítette maradéktalanul a kiírók igényeit, illetve nem javasolt minden részletében kellően kidolgozott megoldást. Ezért a zsűri úgy döntött, a pályázaton nem ad senkinek díjat, hanem a javaslatokból négyet a további hasznosítás reményében megvásárol - ismertette a döntés hátterét Jordán Péter az NKÖM Erzsébet téri Beruházási Irodájának vezetője.

A terveket úgy kellett elkészíteni, hogy az Erzsébet tér-Deák tér-Millenniumi park tér együttese homogén, szerkezetileg erőteljesen kapcsolódó városszerkezeti egységet alkosson. Emellett fontos szempont volt az elbírálásnál az is, hogy a millenniumi park ne váljon a Hősök tere antipólusává - közölték a zsűri tagjai.

Vesztes pályázat
A zsűri döntése alapján a kulturális tárca négy tervet vásárolt meg. A FIRKA Építész Stúdióét 2,2, a Mérték Építész Stúdióét 1,8, a Gerő-Szabó Építész Iroda és a Kévés és Építésztársai Rt. terveit 1-1 millió forintért.

Firka: jó felszíni, kidolgozatlan föld alatti megoldások

Nagyon visszafogott, tehát kevés eszközzel, jó felszíni megoldásokkal alakít ki a Deák tér - Erzsébet tér együttesbe teljesen belesimuló közteret - sorolta el Schneller István, Budapest főépítésze a Firka pályázatának erényeit. A hiányosságokról elmondta, a tervezők egyrészt túlságosan nagy felszíni zöld felületet akartak, másrészt a föld alatti terek nem voltak teljesen kidolgozottak.

A ,,nyertes" terv szerint az Erzsébet téri gödör helyét egy kétszáz férőhelyes garázs és egy kétszáz fős konferenciaközpont foglalja majd el. A parkban japán akác és platánfák fognák közre a díszburkolattal fedett sétányt, a szabadtéri színpadot és a József Attila utca felőli részen elhelyezett medencét.

A Firka a buszpályaudvar nagyobbik épületében építészeti múzeum, a József Attila utca felőli kisebbikben pedig kávézó kialakítását tervezi. Az Andrássy út lezárására a zsűri szerint önálló pályázatot kell kiírni.

A Firka a buszpályaudvar nagyobbik épületében építészeti múzeum, a József Attila utca felőli kisebbikben pedig kávézó kialakítását tervezi
A győztes terv ára két és fél milliárd forint

A Deák tér és az Erzsébet tér környékének átépítése a Firka pályázata szerint 2,5 milliárd forintba kerül majd, ami azért külön szerencsés, mert ugyanennyi pénz áll a kormány rendelkezésére is. Egyébként Jordán Péter tájékoztatása szerint az öt pályamunka közül a győztes kivitelezése kerül a legkevesebbe.

A Firka Építész Stúdiónak a jövő év januárjáig kell elkészítenie a kivitelezési tervdokumentációt. A beruházás kivitelezőjét kétfordulós közbeszerzési pályázat során választja ki a minisztérium. Az eljárás első fordulóját november-decemberben, a második fordulót pedig 2001. január-februárjában folytatnák le.

Mi lesz a buszpályaudvarral?

A lassanként körvonalazódni látszó megoldás gyenge pontja a buszpályaudvar kérdése. A Fővárosi Önkormányzat és a kulturális tárca idén áprilisban kötött megállapodása szerint a teljes építkezésnek 2002. április 15-én kell elkészülnie, a buszpályaudvarnak pedig hat hónappal előbb, tehát a jövő év októberében el kell tűnnie a térről. A nemzetközi és belföldi forgalmat lebonyolító autóbusz-pályaudvart, a megállapodás értelmében a IX. kerületbe, a Könyves Kálmán körút-Üllői út csomópont mellé telepítenék ki. Jordán Péter szerint egyáltalán nem biztos, hogy határidőre ,,kitelepítik" a pályaudvart. Az elkészült tervek szerint az új pályaudvar 2,5-3 milliárd forintjába fog kerülni a Miniszterelnöki Hivatalnak és a közlekedési tárcának, de hogy ezt a pénzt honnan fogják előteremteni, az még rejtély - mondta el az építőmérnök.

A ,,Nemzeti Gödör" története
1997 május 30.
A Fõvárosi Önkormányzat és a Magyar Állam a Nemzeti Színház Erzsébet téren történõ felépítése érdekében 1997 májusában ajándékozási szerzõdést kötöttek.

1998. június 19
Hámori József egy hírmûsorban bejelentette, hogy újra kell vizsgálni a beruházás pénzügyi feltételeit.

1998 augusztus 13.
Prõhle Gergely, a NKÖM közigazgatási államtitkára cáfolja, hogy a kormány leállítja az Erzsébet téri beruházást, de a költségek csökkentését fontosnak tartja.

1998 szeptember 15.
Fiala István kormánybiztos megerõsíti, hogy az új Nemzeti Színház az Erzsébet téren épül meg, csupán a közbeszerzési eljárás miatt csúszik a beruházás.

1998 október 5.
A beruházó nem folytatja az Erzsébet téri építkezést. A Fõváros a sajtóból értesül az esetleges Kormányzati szándékról. A Színház Alapítvány adakozási akciót indít, hogy az új Nemzeti Színház az eredeti színháztechnikai terveknek megfelelõen épüljön meg.

1998 október 7.
Az NKÖM bejelenti, hogy az önkormányzati választások miatt nem kíván nyilatkozni a Nemzeti Színház ügyében.

1998 október 12.
A Magyar Színházi Társaság felajánlja segítségét, hogy a színház a tervezett helyén és a kormány által megadott idõpontban felépüljön.

1998 október 29.
A kormány leállítja az Erzsébet téri beruházást. A kormányülés jegyzõkönyve nem nyilvános.
Hámori József bejelenti, hogy a kormány az Erzsébet tér helyett a városligeti Felvonulási teret jelölte ki a felépítendõ új Nemzeti Színház helyszíneként.

1998 október 30.
Hámori József sajtótájékoztatón ismerteti a kormánydöntés hátterét és bejelenti Schwajda György miniszteri biztos kinevezését.

1998 november 2.
A kormány levélben értesíti a fõvárost a Nemzeti Színház építésének leállításáról.
Demszky Gábor az Erzsébet téri építkezési helyszínen tart sajtótájékoztatót .Hangsúlyozza, hogy a legolcsóbb változat az lenne, ha az eredeti helyszínen épülne meg a Nemzeti Színház

1998 november 5.
A kormány ajánlata a fõváros részére az Erzsébet téri beruházás mélygarázsként és közparkként való befejezésére. 1998 november 6.
Megjelenik aKormány 1146/98. (XI. 6.) sz. határozata, amelyben úgy dönt, hogy a Nemzeti Színházat nem az Erzsébet téren, hanem a Városligetben kívánja felépíteni.

1998 november 25.
A szerzõdõ felek az Ajándékozási Szerzõdés alapján folytatták tárgyalásaikat az Erzsébet téri ingatlanon megkezdett beruházás megállapodás alapján történõ befejezése érdekében. A fõvárosi delegációt Atkári János, a minisztériumit pedig Várhegyi Attila vezeti.

1998 december 2.
A kormány elfogadja, hogy az Erzsébet tér rendezésérõl és a Nemzeti Színház építésérõl egyidejûleg jöjjön létre megállapodás. 1999 január 6.
Az NKÖM sajtótájékoztatón jelenti be, hogy az Erzsébet téren kialakítandó mélygarázst magántõke bevonásával próbálják meg kivitelezni, a buszpályaudvar épületében pedig egy úgynevezett Nemzeti Szalont rendeznének be.

1999 január 11.
Baán László ismerteti a kormány Erzsébet térre vonatkozó javaslatait.

1999 január 12.
Bõhm András, a fõvárosi SZDSZ frakcióvezetõje nyilatkozata: a fõváros az Erzsébet térrel összefüggõ kérdések rendezésétõl teszi függõvé a Felvonulási térre vonatkozó kormányjavaslat teljesítését

1999 január 15.
A Fõvárosi Önkormányzat az Erzsébet tér rendezésével kapcsolatban a tárca által elgondolt mélygarázs és a fölötte kialakítandó közpark lehetõsége mellett alternatív megoldásként egy hangversenyterem kialakítását javasolja

1999 január 22.
A tárgyalás alapján a fõváros bejelenti igényét az Erzsébet téri ingatlan 12 hónapon belüli visszaadására. Atkári János megküldi a január 15.-ei tárgyalások szószerinti jegyzõkönyvét

1999 március 12.
Egyeztetõ tárgyalások, amelynek során véglegesítik a január 15.-ei tárgyalás emlékeztetõjét
A tárgyaláson felmerül, hogy a Nemzeti Színház a Felvonulási téren épüljön föl, az Erzsébet téren konferencia központ, a közraktáraknál pedig koncertterem létesüljön állami finanszírozással. A fõváros mindhárom beruházáshoz banki garanciát kér.

1999. április 9.
A meghirdetett tárgyalás idõpontjában Demszky Gábor sajtótájékoztatón jelenti be, hogy lezárultak a tárgyalások a kormánnyal a Nemzeti Színház és az Erzsébet tér ügyében A Fõvárosi Önkormányzat befejezettnek tekinti az Erzsébet tér rendezése, valamint a Nemzeti Színház építése ügyében a kultusztárcával folytatott tárgyalásokat, és bejelenti az Erzsébet tér tulajdonjogának visszajegyzésére irányuló igényét.

1999. április 30.
Várhegyi Attila ismerteti a tárca új terveit. Ennek értelmében a kormányzat a fõváros beleegyezése nélkül is megépítené a színházat a Városligetben. Az Erzsébet téren pedig a korábban a tárca által felvetett Andrássy-szobor helyett a magyar történelem nagyjait ábrázoló gipsz-szobrokat helyeznének el.

2000. április 3.
Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere hétfőn aláírták az Erzsébet tér rendezéséről szóló dokumentumot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!