Navracsics: Gyurcsány gyáván menekül

2008.05.05. 12:00

Fontosabb részletek
  • A hétfői volt az MSZP első, kisebsségben töltött parlamenti ülésnapja.
  • A fontosabb szavazásoknál (napirend, interpellációk) az SZDSZ segített a többséget biztosítani.
  • Dávid Ibolya és Navracsics Tibor is Gyurcsányt támadta, azt kifogásolták, hogy nem kér maga ellen bizalmi szavazást.
  • Gyurcsány nem reagált ezekre a felszólalásokra..

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az SZDSZ elnök-frakcióvezetője hétfőn megköszönte az MSZP-frakciónak a 14 év együttműködést, miután részt vett a volt koalíciós partner képviselőcsoportjának ülésén. Kóka János kiemelte, a jövőben nem fogadják el automatikusan a kormányzati interpellációkat vagy törvényjavaslatokat. Az SZDSZ megszavazza a kormányzati napirendet, ha azzal szemben nincs érdemi kifogása, és ugyanez lesz érvényes a bizottsági munkára is, a szakpolitikai vitákban viszont a frakció véleményét képviselik. Kóka János azt is elmondta, hogy ezentúl hétfőnként a frakcióülésen hozzák meg a döntést arról, milyen interpellációkat támogatnak.

    Kóka János távozóban az MSZP parlamenti frakciójának üléséről

    A liberális párt megszigorítja frakciószabályzatát: képviselőinek lehetőség szerint teljes létszámban részt kell venniük a parlamenti munkában, a bizottságokban és az ötpárti egyeztetéseken, a pontos kereteket a következő hetekben dolgozzák ki. (MTI)

  • A Fidesz és a KDNP kész támogatni a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrást, amennyiben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) is támogatja a jelöltet, mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a frakciószövetség hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón.

    Navracsics Tibor közölte, a frakcióülésen sem politikai, sem szakai értelemben nem vetődött fel komolyabb kifogás Baka Andrással szemben, ezért a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége egyhangúlag úgy döntött, amennyiben az OIT támogatja a jelöltet, akkor így tesz Fidesz és a KDNP is a parlamentben.

    Sólyom László köztársasági elnök múlt héten szerdán mutatta be jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára a frakciók képviselői előtt. Baka András korábban a strasbourgi emberi jogi bíróság bírája volt. (MTI)

  • A Fidesz példátlannak ítéli, hogy a kisebbségi kormány parlamenti jóváhagyás nélkül lép hivatalba. Az ellenzéki párt szerint ugyanis a törvényhozás jóváhagyását kellene kérnie és új programot beterjesztenie. Navracsics Tibor szerint nem véletlen, hogy a miniszterelnök nem kér parlamenti jóváhagyást és új programot sem dolgoz ki, fél ugyanis attól, hogy a parlament leszavazná.

    A Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kisebbségi kormány sikerében Gyurcsányon kívül már senki sem hisz. Szerinte ez a helyzet nem csak Magyarország, hanem egy ember személyes kudarca is.

    A Fidesz módosító indítványt terjeszt be a minisztériumok felsorolásával összefüggő törvénnyel kapcsolatban. (FH)

  • Az ellenzéki képviselők nem tartották általános vitára alkalmasnak az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását hétfőn; a testület szocialista és szabad demokrata többsége azonban megszavazta, hogy a módosítás általános vitára alkalmas. A fideszes és KDNP-s képviselők arra hivatkozva nem támogatták a törvényjavaslat általános vitára alkalmasságát, hogy - mint Répássy Róbert, a testület fideszes alelnöke mondta - az eltér a kormány politikai programjától és indokolatlanul viszi tovább a jelenlegi rossz közigazgatási modellt az államtitkárok számának növelésével. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Az MSZP visszavonná a pénztártörvényt

    A szocialista frakció többsége támogatja, hogy ne legyen új egészségbiztosítási törvény, marad az OEP.
  • cikkünk a témában:

    Gyurcsány beárazta az MSZP 2010-es vereségét

    Török Gábor politikai elemző szerint a kormányfő a saját pozícióját erősítette, és úgy tűnik, már ő is a Fidesz győzelmére számít. Az MSZP-nek nincs győzelmi stratégiája. Hogyan gáncsolható a kisebbségi kormány? Elemzés.
  • A miniszteri eskütételekkel kezdődik a parlament. Gyenesei István önkormányzati miniszteren kívül esküt tesz az összes új miniszter, vagyis: Szabó Imre környezetvédelmi és hírközlési, Székely Tamás egészségügyi, Szabó Pál gazdasági és közlekedési, Szűcs Erika munkaügyi és szociális, Molnár Károly tárca nélküli miniszter.
  • Gyurcsány Ferenc már nem látja szükségét, hogy a háta mögött érezze a parlament többségének a bizalmát, pedig másfél éve még ezt mondta a "szószékről" - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

    Dávid szerint nem ok nélkül javasolták egy hete, hogy Gyurcsány kezdeményezzen bizalmi szavazást a parlamentben. Kormányalakítása és az országban uralkodó bizonytalanság az ellenzéki politikus szerint a rendszerváltás óta "soha nem látott".

    Dávid szerint a bizalmi szavazásnál - szemben a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal - csupán az dől el, hogy maga mögött tudja-e a parlament többségének a bizalmát.
  • Magyarországon 2008-ban újra érzékelhetően növekedhetnek a nyugdíjak, a bérek, a fogyasztás, mondta Gyurcsány Ferenc. A Munka, tudás, tulajdon programja érvényesen szolgálja Magyarországon. A miniszterelnök sorolni kezdte a már megismert terveket a bölcsödeépítésről, a védőnők fizetésemeléséről, az iskolafelújításokról. Aki kíváncsi rá, olvassa el itt>>>

    A Dávid Ibolya által felvetett bizalmi szavazásról egy szót sem szólt a miniszterelnök.
  • Puskás Tivadar (KDNP) arról emlékezett meg, hogy 125 éves a magyar mentőszolgálat. Székely Tamás új egészségügyi miniszter nem reagált.
  • Hitelesség, kiszámíthatóság, stabilitás - ez hiányzik Magyarország politikájából, mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint az EU-ban egyedül a maastrichti kritériumokat sem tudjuk teljesíteni.

    Navracsics szerint nincs programja az új kormánynak, mert amit Gyurcsány említ, az a koalíciós program, a koalíció viszont azért bomlott fel, mert az SZDSZ szerint a koalíciós programot nem lehet megvalósítani.

    Navracsics azt tudakolta a miniszterelnök, hogy hol kezdődik az abnormális hazugság és meddig normális a hazugság.

    A kisebbségi kormányzásban nem hisznek a gazdasági életben, külföldön és valószínűleg sokan az MSZP-frakcióban sem. Gyurcsány egy hiteltelen politikus, aki nem véletlen nem kér bizalmi szavazást maga ellen, mert nem kapna többséget. Gyáván menekül a bizalmi szavazás elől, abban bízik, hátha csoda történik, de nem lesz csoda.
  • Gyurcsány azzal vágott vissza, hogy mit tart komoly hazugságnak. Ennek szemléltetésére a Fidesz programjaiból idézett.

    Gyurcsány szerint nem jár egy helyben a kormány, mert nőnek a nyugdíjak, a bérek, nő a családtámogatás. Gyurcsány visszatekintett az Orbán-kormány négy évére, és semmi jót nem talált abból az időszakból.
  • Gyurcsány beszéde közben Orbán Viktor majd' meghalt a nevetéstől.
  • Nagy kacaj kísérte Kóka János felszólalásának címét: Első nap ellenzékben.
  • Az SZDSZ a munka ünnepén lett ellenzéki párt, mondta Kóka János pártelnök. Szerinte a munka ünnepe arról szól, hogy mindenki több pénzt akar, különösen az elmúlt másfél év kényszerű megszorításai után.

    Ha nem működik jól a gazdaság, rossz lesz a hangulat, mondta Kóka, aki szerint a politikának az a dolga, hogy olyan gazdasági feltételeket teremtsen, hogy a vállalkozások tudjanak új munkahelyeket teremteni.

    Kóka megismételte az egykulcsos adóra vonatkozó javaslatát, ami szerinte tíz éve szerepel a programjukban.
    Fotók: Huszti István
  • Megszavazta a parlament a napirendet, pedig az ellenzék obsruálhatott volna. Ha egységesen nemmel szavaztak volna, nem tudtak volna ülést tartani.
  • Interpellációkkal folytatódik a parlamenti ülés. Török Gábor politikai elemző szerint az interpellációkban jelenhet meg leginkább a kormány elutasítása, hiszen itt a szakpolitikai különbségektől függetlenül tud az ellenzék egységesen nemet mondani. Az interpellációra adott válasz leszavazásának azonban csak szimbolikus jelentősége van, minél gyakrabban következik be ilyen, annál inkább veszít a jelentőségéből. A média lassan megtanulja majd, hogy nincs érdemi következménye, és ezért csökken annak az elvárásnak az ereje, hogy a kormánynak meg kell nyernie az interpellációs szavazásokat.
  • Balla György fideszes képviselő egy átfogó gazdaságfejlesztési koncepciót hiányolt. Az interpellációra Puch László volt pártpénztárnok reagált, aki most debütált az infrastrukturális tárca államtitkáraként az Országgyűlésben. Szerinte mondhat ő bármit, az ellenzéknek akkor is baja van, ha a kormányon nincs sapka, akkor is ha van. De azért fejlesztési konkrétumokat is emleget, példának okáért 230 kilométer gyorsforgalmi utat, és intenzívebb vasútfejlesztést is ígért.
  • Puch válaszát persze visszadobták, az ellenzék szerint a friss államtitkár azért nem mert egy szót sem szólni a valós bajokról, mert különben Kóka János volt gazdasági tárcavezető munkáját kellett volna leminősíteni, az SZDSZ-re pedig égető szükség van a kisebbségi kormányzás során.
  • Puch László válaszát a fideszes Balla György nem fogadta el, de a parlament - vélhetően az MSZP és az SZDSZ igen szavazataival - elfogadta azt.
  • Farkas Sándor fideszes képviselő az ivóvízügyi helyzeten lamentált, már hogy kevés a jó minőségű folyadék. És, vont le átfogó következtetést, a második környezetvédelmi program pedig megbukott. Az új környezetvédelmi államtitkár szerint rózsás a helyzet, Oláh Lajos azt állította, hogy Magyarország egyike Európa azon kevés államának, ahol a nagyvárosokban, és a települések zömében tiszta ivóvizet lehet szürcsölni. A program pedig nem bukott meg. Farkas visszautasította a választ, mert szerinte igen. Az ÁSZ jelentése szerint ugyanis Magyarország nem tudta teljesíteni finanszírozási okok miatt a vízminőség javítása érdekében vállalt kötelezettséget. Az MSZP-SZDSZ-es szavazógép működött, megszavazták a választ.
  • Bebes István szerint a kormánynak nincs átfogó vasútfejlesztési koncepciója, de legalább Horváth ágnesi konoksággal veri keresztül a szférát érintő reformokat. (Lásd: szárnyvonalak bezárása, teherszállítási üzletág privatizációja.) A fideszes honatya azon aggódott, hogy hány vonal szűnik még meg. Koncepció pedig létezik, védte a mundér becsületét Puch László. Aki szerint A-ból B-pontba nem a legkorszerűbb dolog vonatozni. Így nem magában a vasutat kell fejleszteni, hanem a közlekedési ágazatokat egy csomagban kell kezelni.
  • Kormányzati negyed létrehozását tervezi Prága egyik külvárosában a Mirek Topolánek vezette kabinet. "Mintegy két-három éven belül a minisztériumok kiköltözhetnek a valamelyik peremkerületben létrehozandó modern kormányzati negyedbe. A védnökséget a terv felett a regionális fejlesztési minisztérium vállalta" - jelentette ki Jirí Cunek kormányfő-helyettes, a tárca vezetője hétfőn Prágában.

    Magyarországon a Gyurcsány-kormány akart kormányzati negyedet létrehozni a Nyugati pályaudvarnál, de a terveket főleg az előkészítetlenség miatt rengeteg kritika érte. A projektet végül lefújta a kormány.

  • Az első kisebbségben eltöltött parlamenti ülésnapot megúszta nagyobb pofon nélkül az MSZP. Az SZDSZ-nek köszönhetően az összes interpellációra adott választ megszavazták, elfogadták a napirendet is, és a délutáni, érdektelen szavazásoknál sem várható semmi izgalom.
  • A Szabad Demokraták Szövetsége elismeri Baka András szakmai kvalitásait és az Emberi Jogok Európai Bíróságánál végzett munkáját, ugyanakkor nem mehet el amellett a tény mellett, hogy a jelölt eddigi bírói tevékenysége nem Magyarországhoz kötődik, és bírói szakvizsgával sem rendelkezik. A Szabad Demokraták Szövetségének frakciója ezért nem támogatja Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére. Az SZDSZ biztos abban, hogy választható olyan szakember, aki rendelkezik hazai munkatapasztalattal, és aki élvezi a bírói kar támogatását is. A szabad demokraták egy ilyen jelöltet tudnának támogatásukról biztosítani.
  • Kiss Péter kancelláriaminiszter expozéjában kért támogatást a kormányzati szerkezetátalakításhoz. A politikus leszögezte, hogy az új felállásban új munkamegosztásra van szükség, ami indokolja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását, így létrejöhetne az önálló önkormányzati tárca. Kiss Péter nyomatékosította, az új szerkezet nem eredményezne több államtitkári kinevezést. Boross Péter egykori miniszterelnök azt mondta az MDF nevében, hogy alapvetően a kormány dolga, milyen szerkezetben dolgozik. Bírálta ugyanakkor azt, hogy nincs önálló belügyi tárca.
  • Boross közölte, miután nincs önálló rendészeti tárca, illetve amiért megszűnt a közigazgatási államtitkári poszt, pártja nemet mond a javaslatra.
  • Valóban nem érdemes presztízskérdést csinálni, abból, hogy hány minisztériummal működik egy kormány, mondta Navracsics Tibor. Az ellenzéki frakcióvezető szerint ez a Fideszt sem zavarná, ha a szocialisták 2006-ban nem azzal kampányoltak volna, hogy egy mini kormánystrukturával igazgatják majd az államot. Ehelyett nem érdemben csökkentették az apparátust, hanem szerteszét kaszabolták a közigazgatást. Gyurcsány pedig, hogy sikertelenségét leplezze, újra és újra átforgatja a minisztériális rendszert, és hipp-hopp új minisztériumokat kreál.

    Aztán Navracics Gyenesei István önkormányzati miniszter-jelöltön köszörülte a nyelvét, mondván, Gyeneseinek nem elég jó az önkormányzati tárca neve, a jövőben hívják önkormányzati, turisztikai és sportminisztériumnak. Esetleg csatolják ide a nehézipart és az élelmiszeripart, gúnyolódott Navracsics. Aki szerint a kormány átalakítása csak azt a célt szolgálja, hogy személyek kapjanak posztokat.

  • Rubovszky György szerint az MSZP immár végképp kisebbségbe került, és bizony furcsa az, hogy a többség támogatását mégis meg akarja szerzeni. Így, mondta a KDNP vezérszónoka, a kereszténydemokraták nem szavazzák meg a minisztériumok módosított listáját.
  • Az SZDSZ, mondta Hankó-Faragó Miklós, gyakorlatilag a szokásjog (egy kormány maga dönt strukturájáról) miatt szavazza meg a miniszteriális szisztéma módosítását. Ám az SZDSZ-s politikus fenntartásait is hangoztatta, miszerint attól tart, hogy az új, 15 tárcás modell működtetése többe kerül majd, mint a jelenlegi 12 minisztériumos szerkezet üzemeltetése.