A Fidesz már idén eltörölné a tandíjat
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A Fidesz a március 9-iki népszavazás eredményessége esetén törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésben annak érdekében, hogy a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat ne csak jövő év január elsejétől, hanem az addig hátralévő időszakban se lehessen beszedni - jelentette be Pokorni Zoltán szombaton Pécsett.
Már szeptembertől
"Az adott év költségvetését érintő népszavazási kérdést nem lehet feltenni, ezért azok 2009. januárjára vonatkoznak. De ha elég egyértelmű a választópolgárok akarata, meggyőző az igenek aránya, jogos lesz felvetni: ez a kormány sem lehet olyan szűkkeblű, hogy szeptembertől tandíjat szed a gyerekektől, és csak januártól törli el, hanem ezt legyen kedves megtenni már most" - mondta a Fidesz alelnöke a párt Az igazság tükrében elnevezésű rendezvényén.
Az ellenzéki politikus a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában összegyűlt, mintegy háromszáz ember előtt hozzátette, az érvényes referendum közjogilag azt jelentené, hogy ezen három pénzszedési formát három évig nem lehetne alkalmazni, "addig pedig biztosan lesz kormányváltás".
Pokorni Zoltán úgy vélte: március 9. világos figyelmeztetés, "nyakleves" lehet a kormánynak, mert a 2006-os választások előtt még titkolták a tandíj és a vizitdíj bevezetését, majd bevezették őket. "Ilyen durván ekkorát pedig nem lehet hazudni" - mondta.
"Nem hiszem, hogy a politika ezentúl az igazmondás netovábbja lesz. A kormánypárti politikusok mindig arról fognak beszélni, hogy ez a pohár félig tele van. Minket sem kell félteni, mi meg arról fogunk beszélni, hogy félig üres, de a beszéd legalább értelmes, a valósággal köszönő viszonyban legyen. Mindenki érzi, elromlott valami a politikával kapcsolatban. Talán ennek a korszaknak vethetünk véget március 9-én és elkezdődhet egy olyan időszak, amikor a kimondott szónak valamiféle súlya van" - tette hozzá.
A koalíció nem esik szét
A Fidesz alelnöke szerint a referendum változást hozhat, mert mérlegre teszi a kormányt, de nem tudni, milyen hatással lesz a kormánykoalícióra és a miniszterelnökre.
"Személyes véleményem, hogy Gyurcsány Ferenc személye hozzá van kötve a népszavazáshoz, ezért nem hiszem, hogy a szocialista párt ne ismerné fel a benne rejlő kockázatot, és ne gondolkodna azon, hogy a jövőt illetően szabad-e ezt a betontömböt a bokáján hordania. A koalíció szétesésében nem nagyon hiszek" - mondta.
Pokorni Zoltán a tandíjjal összefüggésben arról szólt, hogy annak "nagyobb a rezsije, mint a haszna", mert abból legfeljebb a hazai felsőoktatási támogatás 5-8 százalékával azonos összeg, mintegy 20 milliárd forint folyhat be évente, amely nem rossz, de kevés az oktatás színvonalának emeléséhez, a feltételek érdemi javításához.
"Ahhoz viszont elegendő, hogy tehetséges fiatalokat távol tartson az egyetemektől és főiskoláktól" - tette hozzá.