Árpád
-2 °C
9 °C

Két hét múlva érkeznek a tolmácsok Taszárra

2003.01.03. 08:49
Két héten belül megkezdődhet azoknak az arab-amerikaiaknak a képzése Taszáron, akik tolmácsként segíthetik az amerikai hadsereg iraki katonai akcióját. Hiába teremt új munkahelyeket az amerikai kiképzés, a somogyi település kárpótlást vár a központi költségvetéstől a kockázatra való tekintettel.
Egy-két héten belül megérkezhetnek Taszárra azok az amerikai útlevéllel rendelkező arabok, akik kiképzésük után tolmácsként fogják segíteni az Egyesült Államok iraki katonai akcióját - értesült a Népszabadság. Az év végéig két ütemben háromezer személyt képeznek ki Taszáron. A jelenleg hat-nyolcszáz fős bázist kiszolgáló személyzet létszáma a kiképzés idejére akár meg is duplázódhat, ám a település az új munkalehetőségen kívül is szeretne profitálni az amerikai katonák kiképzéséből.

Útfejlesztést kérnek kárpótlásul

Taszár a kiképzés miatt nagyobb kockázatot vállal - nyilatkozta a lapnak Mercz Tibor, a falu megbízott polgármestere, ezért szeretnék, ha a központi kasszából "valamiképpen honorálnák ezt". Mercz szerint a településnek eddig nem sok haszna volt az amerikai katonai jelenlétből, ellenben szükségük lenne egy új művelődési házra, valamint az elöregedett úthálózat fejlesztésére - írja a Népszabadság.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!