Gusztáv
-11 °C
-2 °C

Kiengedték az előzetesből Simon támadóit

2002.07.09. 07:11
Megszüntették a Simon-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. Mindössze az ál-Whiskysként elhíresült G. János maradt bent.
A büntetőeljárás folytatódik, de a Simon ügy négy gyanúsítottja közül háromnak az előzetes letartóztatását megszüntette az ügyészség.

Soron kívül

Mint ismert: Simon Tibort, a Ferencváros egykori labdarúgóját április végén támadták meg egy budapesti szórakozóhely közelében. A menekülő sportoló néhány nappal később életét vesztette. Az ügy miatt négy személyt vettek őrizetbe, illetve tartóztattak le. A Mai Nap úgy tudja: az ügyészség soron kívül foglalkozott a gyanúsítottak védőinek kezdeményézésével, akik ügyfeleik szabadlábra helyezését kérték. Három esetben az ügyészség helyt adott az indítványnak.

Az ál-Whiskys marad

A negyedik gyanúsított, az ál-Whiskysként ismert G. Jánosnak azonban továbbra is rács mögött kell maradnia. A Színes Mai Lap értesülései szerint esetében a hatóságok továbbra is szökés és bűnismétlés lehetőségétől tartanak. A Fővárosi Főügyészségen csütörtökön várható a Simon-ügy iratismertetése, ezután vádemelési javaslattal átkerülhetnek a dokumentumok a bíróságra.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!