Budapesten találták meg Sztojkáék terepjáróját

2009. február 12., csütörtök 16:07 |

A BMW-vel menekült el a gyilkosság helyszínéről a három gyanúsított.

Budapest XIII. kerületében találták meg azt a BMW terepjárót, amivel a veszprémi gyilkosság három gyanúsítottja - az Ausztriában őrizetbe vett R. Sándor és N. Győző, illetve a szökésbern levő Sztojka Iván - elmenekült a tetthelyről, írja a Népszabadság Online. A nyomozók remélik, hogy számos fontos nyomot rögzíthetnek a gépjárműben, nyilatkozta a lapnak a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csányi Zoltán.

Az, hogy Sztojkáék autóját Budapesten találták meg, még nem jelenti azt, hogy maga Sztojka is a városban bujkál. Budapestről tovább is utazhatott, "akár a világ másik részén is lehet", mondta érdeklődésünkre Csányi, aki szerint bármilyen feltételezés csak találgatás lenne. Az autó megtalálása azonban így is jelentős fejlemény, a rendőrök remélik, hogy akár a gyilkos fegyvert is megtalálhatják, vagy olyan nyomokat - ruhamaradványok, vérfolt, stb. - találhatnak, melyek segítik a szerepek tisztázását. Csányi az autó megtalálását jelentőségében ahhoz hasonlította, mintha a gyanúsított ruháit találták volna meg.

R. Sándort és N. Győzőt még a gyilkosság napján elfogták, miután a rendőrség 10-12 órával a bűncselekmény után azonosította R.-t és Sztojkát. N.-t csak az őrizetbe vételét követően hozták összefüggésbe a gyilkossággal. Sztojka a gyilkosság óta szökésben van, szerdán Székesfehérváron vélték felbukkani.

A tanúvallomások és a szórakozóhely biztonsági kameráinak felvételei alapján a rendőrök úgy vélik, Marian Cozmát, az MKB Veszprém román válogatott kézilabdázóját R. szúrta halálra.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Leszúrták a Veszprém válogatott kézisét  - 2009.02.08.
A román Marian Cozma a kórházban halt bele a szívszúrásba, 26 évet élt. Két társa is megsérült.
Egy fehérvári panelházban keresték Sztojkát - 2009.02.12.
A rendőrség lakossági bejelentés alapján zárta körül az épületet, de hiába.
Siófokra is ráijesztettek a veszprémi támadók - 2009.02.12.
A siófoki polgármester szerint vérlázító, hogy a rendőrség szerint vonulásuk ártatlan volt.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!