Megvolt az első melegházasság New Yorkban, tévedésből

2009.06.15. 11:15
Megkötötték az első melegházasságot New Yorkban. Az eset különlegessége természetesen az, hogy a jogszabályok szerint New York államban tilos két azonos nemű embert összeadni.

Két New York-i fiatalember, a 18 éves Hakim Nelson és 21 éves barátja, Jason Stenson május 26-án egybekeltek, miután sikerrel kijátszották a városházi hivatalnokok éberségét, számolt be a rendkívüli eseményről exkluzív cikkében a New York Post. .

A pár interneten adta be házassági kérelmét, pár nappal később mentek be a hivatalba a formaságokat elintézni, a szükséges papírokat kitölteni, a házassági engedélyt megszerezni. A Kimah becenévre hallgató Hakim Nelson narancssárga ruhát viselve és hosszú barna haját kibontva jelent meg az adategyeztetésen. Nelson reményei szerint egy nap nővé operáltatja magát, párja is nőként tekint rá, igazából nem is tartják magukat melegeknek.

Az ügyintéző nőnek nézte a fiatalt, és az sem tűnt fel neki hogy a házassági engedélyért folyamodó pár mindkét tagja férfi keresztnevet visel. Pedig Nelson és Stenson bemutatták személyazonosságukat igazoló irataikat, igaz Nelson csak egy adománygyűjtő igazolványt adott át, amin neme megjelöléseként F betű (female) szerepelt egy korábbi tévedésből kifolyólag (az igazolvány kiállítója ránézésre írta be a megfelelő rovatba a nőies Nelson nemét).

A hivatalnok azonban nem kért további személyazonosságot igazoló papírokat, és nem firtatta a nemüket sem. Tíz nappal később megkapták az engedélyt.

A pár a hivatalos papírral és két ezüstgyűrűvel felszerelkezve visszatért a hivatalba, hogy házasságot kössenek. Egy másik hivatalnok megnézte az engedélyt és egy sorszámot adott nekik azzal, hogy várjanak a sorukra. A frigyet egy harmadik ügyintéző kötötte meg: elkérte a papírjaikat, kinyomtatta a házassági anyakönyvi kivonatot, és egy gyors ceremónia keretében összeadta a párt. Kimah és Jason egybekelésének egy barátjuk volt a tanúja.

Ahogy kifelé sétáltak kéz a kézben a házasságkötő teremből, Jason azt mondta: "Azt hiszem épp most csináltunk történelmet." Kimah és Jason esküvője után egy másik meleg pár is egybekelt hasonló módszerrel.

A New York Post érdeklődése nyomán az ügyintézők már sikerrel akadályoztak meg egy újabb melegházasságot. Városházi források szerint egyszerűen becsapták alkalmazottjaikat. Most azon töprengenek, miképp lehetne a jövőben elkerülni a hasonló eseteket. A jogászok szerint Hakim Nelson és Jason Stenson házassága gyakorlatilag érvénytelen, mivel a New York államban hatályos törvényekbe ütközik. A melegek házasodási jogaiért küzdő szervezet szerint Nelson és Stenson példája is mutatja, hogy mielőbb véget kell vetni a melegek megkülönböztetésének, és meg kell hozni a házasságukat engedélyező törvényt.