15 éves lányokat zártak fogdába a rendőrségen
További Bulvár cikkek
Három 15 éves lány egy budapesti belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. A lányokat elkapták, rendőröket hívtak rájuk, majd beszállították őket az V. kerületi rendőrkapitányságra. 72 órára bent is tartják őket, a fiatalok sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani Szent János Kórház pszichiátriájára - írja a stop.hu.
Az esetről az egyik gyermek édesanyja számolt be a lapnak. A lányoknál volt pénz, egyiküknek sincs megélhetési gondja, mintegy bizonyításként próbálták ellopni az ékszereket. A biztonsági őr elkapta őket. Kihívták a rendőrséget, akik előállították, majd őrizetbe is vették őket: erre a szabálysértési törvény július végi módosítása ad lehetőséget, mely szerint már a 20 ezer forintos értékhatár alatti lopások elkövetői is büntethetők elzárással, tettenérés esetén pedig őrizetbe is lehet venni őket.
Az édesanya a stop.hu-nak elmondta: a lányoknak már előállításuk után is azt mondták a rendőrök, napokig nem mehetnek majd haza, de ezt leszámítva nem történt semmi. Éjjel egykor aztán egyiküket már mentővel kellett a Szent János kórház pszichiátriai osztályára szállítani, miközben a másik két lányt ténylegesen őrizetbe vették, átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.
"Folyamatosan sírtak, nem tudták abbahagyni. Nagyon meg voltak ijedve, nem történt velük eddig még hasonló sem. Hiába kérdeztük a rendőröktől, hogy miért van erre szükség, nem mondtak semmit" - mesélte a stop.hu -nak az édesanya. A másik két lányt talán pénteken engedik ki, szüleik egy váltás ruhát tudtak beadni nekik.
A lap megkereste a BRFK-t, de még nem kaptak választ. Az Index kérdésére a rendőrség sajtóosztályán nem cáfolták a történteket, de írásban kérték kérdéseinket, melyekre későbbre ígértek választ.
A szabálysértési őrizet ideje maximum 72 óra lehet, de a gyorsított eljárás esetén amint bírósági döntés születik az ügyben, véget ér. Amennyiben a bíróság elzárásra ítéli az elkövetőt, az őrizet ideje abba beleszámít.
Felesleges az őrizet
Érthetetlen a rendőrség eljárása, mondta az Indexnek Baltay Levente, az egyik őrizetbe vett kislány ügyvédje, a Társaság a Szabadságjogokért egyik ügyvivője. Hangsúlyozta: a törvény szerint ugyan lehetőség van a fogvatartásra, de a hatóságnak mérlegelnie kell ennek szükségességét. Márpedig ennél az esetnél enyhébbet nehéz elképzelni: rendezett családi körülmények között élő, büntetlen, korábban szabálysértést sem elkövető fiatalok okoztak néhány ezer forintos kárt, ami azonnal meg is térült. Tettüket elismerték, megbánták, nem lehet arra sem gondolni, hogy bármilyen módon akadályozták volna az eljárás lefolytatását, hangsúlyozta az ügyvéd, aki szerint a rendőrök nem adtak magyarázatot a lányok őrizetbe vételére. A helyzet abszurditását mutatja: ha nagyobb lett volna az elkövetési érték, azaz valami olyat loptak volna a lányok, aminek értéke meghaladja a 20 ezer forintot, és így nem szabálysértési, hanem büntetőeljárás indul ellenük, aligha jutott volna eszébe bárkinek őrizetbe venni őket: kihallgatásuk után alighanem rutinszerűen hazaküldték volna őket, és várhatták volna, hogy valamikor bírósági ítélet születik
Jogvédők már tiltakoztak az új szabályok ellen
A lányok pénteken reggel állnak bíróság elé, itt az új szabályok szerint akár elzárással is büntethetik őket.
Ellentétes a gyermekjogi egyezménnyel és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival, ha a 18 év alatti gyermekeket kis kárértékű szabálysértések miatt főszabály szerint elzárással sújtják, illetve ha semmilyen alternatív szankció nem alkalmazható a szabálysértést elkövető fiatalkorúak esetében - tiltakozott a mostani esetetet is meglapozó törvénymódosítás ellen már korábban a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szervezet. Állásfoglalásukban jelezték, a szabálysértést elkövető fiatalkorúaknak segítségre és nevelésre van szükségük, nem pedig arra, hogy kis súlyú cselekményükért több hétre megfosszák őket szabadságuktól. A Magyar Helsinki Bizottság részletes elemzést is készített az új szabályozással kapcsolatos nemzetközi jogi kifogásokról, az írás a szervezet honlapján olvasható (pdf).
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Külföld
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46