Három lány meghalt a West Balkánban

2011. január 16., vasárnap 00:26 |

Szombat éjjel három fiatal lány életét vesztette a budapesti West Balkán szórakozóhelyen. Az első hírekben még késelésről volt szó, és állítólagos szemtanúk is erről írtak közösségi szájtokon, a rendőrség szerint viszont a helyszínen pánik tört ki, ekkor halhatott meg a három lány.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Így tud ölni a tömeg - 2011.01.16.
Zsúfolt térben az egy irányba mozgó sokadalom olyan erőt képes kifejteni, amivel el lehet hajlítani egy acélkorlátot, le lehet dönteni egy téglafalat.
Háromszáz helyett több ezer embert engedtek be - 2011.01.16.
A West Balkán nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint csak háromszázan és csak este tízig lehettek volna a szórakozóhelyen, ahol három lány meghalt szombat éjjel. Kihallgatják a hely üzemeltetőjét.
Nagy tömegben bármi megtörténhet - 2011.01.17.
2000-ben Roskildében kilenc embert nyomott agyon a tömeg, pedig az szabadtéri koncert volt.
Ön is látta?
 

Három fiatal lány vesztette életét szombat éjjel a fővárosi Nyugati tér egyik szórakozóhelyén, a West Balkánban. Az MTI szemtanúkra hivatkozva korábban azt közölte: tömegverekedés tört ki, majd megkéseltek több lányt, a pánikban pedig többeket eltapostak, sok a sérült. Közösségi portálokon állítólagos szemtanúk szintén verekedésről és késelésről írtak.

A rendőrség éjjel tartott sajtótájékoztatóján azután bejelentették, hogy nem történt késelés, hanem a szórakozóhelyre valószínűleg jóval több embert engedtek be, mint amennyi a hely kapacitása. Vizsgálják, hogy a helyiségben valóban többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e.

A hely befogadóképessege 1600 fő, ennek ellenére csak a ruhatárba tegnap este 1800-an adták be a kabátjukat, sokan pedig nem is használták a ruhatárat. A közösségi portálokon és blogokon beszámoló szemtanúk is azt írják, óriási volt a tömeg. Bővebben>>>

Éjjel 11 körül pánikhangulat alakult ki, a rendőrség szerint a tömeg "eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről", a három lány ekkor halt meg. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint fél órán keresztül küzdöttek a lányok életéért, azonban nem sikerült megmenteniük őket. További sérülteket nem kellett ellátniuk. Bővebben>>>

A rendőrség közleménye szerint vizsgálják a szervezők felelősségét, illetve igazságügyi orvosszakértő bevonásával a fiatalok halálának pontos okát is. A tragédia körülményeinek vizsgálatára válságstábot hozott létre a terézvárosi önkormányzat.

A West Balkán tulajdonosa megkeresésünkre egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A szombat esti rendezvényt amúgy nem ők, hanem egy külsős cég szervezte.

A helyszínen korábban arról beszéltek, hogy a tragédia 11 és fél 12 között történt, és a második szinten még legalább egy órán át tartott a buli, és csak fél egykor kezdték teljesen kiüríteni a helyet.

west balkan 2alaprajz

A Twitteren egy szemtanú azt írja, hogy "az iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön" és úgy dőltek el, mint a dominó, alatta öten feküdtek. "Azt hittem, meghalok" – írta a lány.

A résztvevők a rendezvény facebookos oldalán azt írták, hogy a beléptetésnél motozás volt, és sokuk panaszkodik a zsúfoltságra. Bár innen azóta már eltűntek a hozzászólások, a Facebookon "Szombat esti tragédia (West Balkán)" néven új oldal alakult, amelyre folyamatosan érkeznek a hozzászólások, és megemlékezést is szerveznek az áldozatok emlékére délután egykor és este nyolc órától a Nyugati téren. Az Index-fórumon szintén indítottak egy topikot a három lány haláláról.

A halálos tragédia kapcsán több hozzászóló megemlítette a németországi Love Parade-en történt esetet, ahol a zsúfoltság, a tömeghisztéria és a túlságosan zárt helyszín kombinációja okozott tragédiát. A YouTube-ra is azonnal felkerültek videók az utcán ácsorgó tömegről. Az Origo helyszínen készített felvétele:

A Nyugati pályaudvar várótermében vasárnap hajnalban több százan várakoztak, sokuk egy szál pólóban menekült ki a diszkóból. Többük elmondása szerint azért nem tudtak hazamenni, mert irataik és lakáskulcsaik, kabátjukban és táskájukban a szórakozóhelyen maradtak.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nem találtak szúrásra utaló nyomot - 2011.01.16.
A mentők fél órán keresztül próbálták újraéleszteni a három lányt, de nem jártak sikerrel.
Alig kaptam levegőt - 2011.01.16.
Szemtanúk a tömegről. 1600 fő a befogadóképesség, de ennél a ruhatárba többen adták be kabátjukat.
Így tud ölni a tömeg - 2011.01.16.
Zsúfolt térben az egy irányba mozgó sokadalom olyan erőt képes kifejteni, amivel el lehet hajlítani egy acélkorlátot, le lehet dönteni egy téglafalat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés