Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Újabb madárinfluenza-gócpontot találtak Romániában

2005.11.14. 17:17
Vietnami tudósok a madárinfluenza H5N1 típusának eddigieknél ellenállóbb mutációját fedezték fel. Az új változat ellenáll a Tamiflu nevű gyógyszernek. Tajvanon egy másik vírustörzs, az emberre szintén veszélyes H3N7 okozott riadalmat. Japánban a kormány hétfőn bejelentette, hogy megkezdi 25 millió ember ellátására elég Tamiflu felvásárlását és raktározását.

Két, gyaníthatóan madárinfluenzás betegre bukkantak Vietnamban, ahol kutatók a betegség vírusának új, az emlősökre is veszélyes változatát fedezték fel. A sajtó hétfői jelentése szerint egy diák, aki tojást evett, kivizsgálásra kórházba került, és ugyancsak vizsgálják egy tüdőgyulladásban elhunyt asszony szövetmintáit.

A mezőgazdasági minisztérium jelentése szerint a H5N1 típusú vírust Vietnam 64 tartományából már tízben észlelték. A legújabb fertőzést Haiphong környékéről jelentették, ahol ezer csirke és kacsa pusztult el a múlt héten, négy farmon.

Ellenáll

A Ho Si Minh-városi (Saigon) Pasteur Intézet közölte, hogy a 2005 elején begyűjtött 24 vírusmintában olyan mutációkat tapasztaltak, amelyek lehetővé tették, hogy a vírus erősen fertőzővé váljék, és szaporodjon az emlősöktől származó szövettenyészetben.

A kutatások során mutációt találtak egy korábban meghalt betegből kitenyésztett vírusminta PB2-es génjében is, és a változás a vírus alkalmazkodóképességét növeli - jelentette a Quan Doi Nhan Dan című lap a molekuláris biológiai osztály vezetőjére hivatkozva. Cao Bao Van osztályvezető közölte, hogy a vírusnak ez a változata a szövettenyészetben ellenáll a Tamiflu nevű gyógyszernek, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhalmozásra ajánl egy esetleges emberi világjárvány esetére. "Azt reméltük, hogy a gyógyszer hatékony lesz a vírus elleni küzdelemben, de úgy tapasztaltuk, hogy az emberek nem bízhatnak kizárólag ebben" - mondta az osztályvezető.

Új típus

A madárinfluenza vírusának erősen fertőző, H7N3 típusát mutatták ki Tajvanon egy költöző madár ürülékében, és vizsgálják, hogy a vírus átterjedt-e a közeli baromfitelepekre. A H5N1 jelű vírushoz hasonlóan - amely eddig már több mint hatvan ember halálát okozta Ázsiában - a H7N3 jelű is képes embert megfertőzni. A szóban forgó mintát a sziget déli részén található Tajnan városban, egy mocsaras területen találták, de madártetem nem volt a közelében. Ez a második eset, hogy H7N3 jelű vírust mutatnak kik Tajvanon. Először Tajpej külterületén találtak ilyet áprilisban. A H5N1 jelű is előfordult már Tajvanon, de járványt nem okozott. A H5N2 jelű elterjedése miatt azonban több százezer madarat el kellett pusztítani a szigeten 2004-ben.

A H7N3-ra először 1963-ban bukkantak nagy-britanniai pulykákban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) adatai szerint a legutóbbi előfordulások tavaly májusban és idén áprilisban voltak kanadai baromfikban. A WHO szerint a madárinfluenza-vírustörzsek közül csak a H5 és a H7 jelű erősen patogén.

Japánban borúlátóak

Japánban a kormány hétfőn bejelentette, hogy megkezdi a Tamiflu felvásárlását és raktározását. A hatóságok akkora adagot kívánnak felhalmozni, amely 25 millió ember ellátására elég öt napon belül. A svájci gyógyszer az influenza hatásait enyhíti. Ha a betegség emberek között terjedő fajtája megjelenik, a kormány 640 ezer halálesettel számol a szigetországban annak ellenére, hogy máris készülnek a járványra.

Romániában, a Duna-deltában a madárinfluenza új gócpontjára bukkantak. A H5 típusú vírust Caraorman településen találták meg négy baromfiban. További vizsgálatokra lesz szükség ahhoz, hogy megállapítsák, az erősen fertőző H5N1-es fajtáról van-e szó. A hatóságok hétfőn megkezdték a faluban élő mintegy kétezer szárnyas elpusztítását. Caraorman a világtól elzárt apró település, csak vízi úton közelíthető meg.