Tüdőrákban halt meg a Philip Morris-per nyertese

2002.01.19. 12:05
Tüdőrákban meghalt az az amerikai férfi, akinek eddig a legnagyobb összegű kártérítést ítélték meg egy dohányipari cég elleni perben. A Phillip Morris százmillió dollárt fizetett Richard Boekennek.
Boeken 13 éves kora óta dohányzott rendszeresen, hosszú éveken át két csomag Marlboro volt a napi adagja. Orvosai tüdőrákot állapítottak meg nála 1999-ben. Ekkor pert indított és nyert a Marlborót gyártó Philip Morris cég ellen. Keresetében arra hivatkozott, hogy a Philip Morris "hazudott negyven éven át a dohányzás egészségre gyakorolt hatását illetően". A gyártó képviselője azzal védekezett, hogy a felperes szabad akaratából döntött a dohányzás mellett.

'Tudtak a veszélyről'

Az ítélet szerint a bizonyítékok azt mutatják, hogy a Philip Morris az 1950-es évek végére, az 1960-as évek elejére már tisztában volt azzal, hogy a nikotin függőséget alakít ki, és a cigarettefüstben lévő anyagok rákot okozhatnak.. Ezért a Los Angeles-i esküdtszék hárommilliárd dollárt ítélt meg büntetésként, és 5,5 millió dollárt kártérítésként a cigarettagyártó terméke által okozott súlyos egészségkárosodásért. Azonban két hónappal később százmillióra csökkentette a büntetés összeget az ügyben illetékes bíró. Richard Boeken úgy távozott az élők sorából, hogy nem volt ideje felhasználni a megítélt kártérítésnek még csak egy csekély részét sem - közölte pénteken az 57 évesen elhunyt férfi Boeken egyik ügyvédje - jelentette az MTI.