Mária
-6 °C
-2 °C

Tíz év börtön a sorsjegyért lövő férfinak

2006.03.16. 15:42
Egy ötmillió forintos sorsjegy miatt lőtte fejbe nagyapját és nagybátyját Orsós József. A sorsjegy sosem került elő, Orsóst első fokon tíz év börtönre ítélték.

Nem jogerősen tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Baranya Megyei Bíróság csütörtökön azt a férfit, aki egy állítólag ötmillió forintot érő sorsjegy eltulajdonítása miatt fegyverrel meglőtte nagybátyját és nagyapját tavaly Pécsett.

A most 29 éves Orsós József a nyomozók megállapításai szerint néhány évvel a gyilkosság előtt családjával közösen sorsjegyet vásárolt. Miután kiderült, hogy a sorsjegy ötmillió forintot ér, a vádlott nagybátyjának unokaöccse magához vette és azóta az nem került elő.

A nagy értékű nyereményt Orsós József nagybátyján és nagyapján követelte, emiatt többször a rendőrséghez fordult, majd polgári peres eljárásban próbált érvényt szerezni vélt igazának, de nem járt sikerrel. Tavaly március 30-án magához vette illegálisan tartott kispuskáját és testvérével, a most 31 éves Orsós Lászlóval együtt rokonai lakására ment, ahol szóváltást követően nagybátyját szájon, nagyapját pedig fejbe lőtte.

A nagybátyja súlyos, maradandó, a nagyapa könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Baranya Megyei Bíróság Orsóst több emberen elkövetett emberölési kísérletben, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélésben találta bűnösnek. Kimondta azt is, hogy orsós bizonyíthatóan célzott lövéseket adott rokonaira, életük kioltására törekedett.

A bíróság a támadó testvérét, Orsós Lászlót azonban nem találta bűnösnek, ezért felmentette. A tárgyalás végén az ügyész súlyosbításért, valamint a másodrendű Orsós László bűnösségének megállapításáért, Orsós József és védője a cselekmény minősítésének megváltoztatásáért, továbbá enyhítésért nyújtott be fellebbezést. Az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!