Halálra ítélték a floridai magyarok gyilkosait

2003.02.21. 13:24
A floridai legfelsőbb bíróság elutasította annak a két férfinak a kegyelmi kérvényét, akik különös kegyetlenséggel öltek meg két tehetős magyart még 1995-ben.
A floridai legfelsőbb bíróság egyhangúlag elutasította annak a két férfinak a kegyelmi kérvényét, akiket már első fokon is halálra ítéltek egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért. Daniel Lugo és Noel Doorbal annak a bandának volt tagja, amelyik a tehetős emberek elrabolta, megkínozta, majd végül pénzt követelt tőlük. A két férfit több gyilkosságban való részvételért és azok végrehajtásáért sújtották halálbüntetéssel.

Feldarabolták őket

A két férfi 1995-ben megölt egy magyar származású párt, az akkor 33 éves Frank Grigát, és a 23 éves Krisztina Furtont. Griga közel tízmillió dollárt keresett azzal, hogy szexvonalakat működtetett. Griga egy fejére mért ütésbe halt bele, amikor a férfiak a Miami Lakesben fekvő lakása kódját akarták megszerezni. Furtonnal egy állatok elaltatásához használt szer túladagolása végzett. A tettesek a két holttestet láncfűrésszel és fejszével feldarabolták, majd felgyújtották, a maradványokat pedig hordókba és vödrökbe rejtve szórták szét floridai utak mellett.

Többször próbálták megölni

A bíróság Lugót Marcello Schiller üzletember elrablásában és megkínzásában is bűnösnek találta. A férfit 1994-ben egy hónapig falhoz láncolva tartották, szemét bekötötték, testén égő cigarettacsikkeket nyomtak el. Emellett éheztették, és erőszakkal itattak vele alkoholt. Végül a férfi beleegyezett, hogy 1,2 millió dolláros bankszámláját és házát elrablóira írassa át. Ekkor a férfiak autóbalesetet rendeztek, de Schiller nem halt meg. Ekkor felgyújtották a kocsit, de a férfi ezt is túlélte. Ezután áthajtottak rajta, és azt hitték, hogy végeztek vele, de Schiller megint megmenekült. Amikor ezt megtudták, kitervelték, hogy a férfit megfojtják a kórházban. Be is mentek a miami kórházba, de Schiller addigra már egy New York-i kórházba szállíttatta át magát, jelentette a floridai Sun-Sentinel.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.

március 4., 08:35

  • Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.

március 4., 08:18

  • Futball
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban

Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban

Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.

8 perce

  • Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.

március 4., 08:58

  • Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Bemutatjuk a két politikust.

március 4., 08:32

  • Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.

március 4., 08:18

  • Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

Árvízveszélyes helyzet alakult ki.

március 4., 08:39

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.

március 4., 07:23

  • Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.

március 4., 08:53

  • Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.

március 4., 09:11

  • Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.

március 4., 05:54

  • Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.

március 4., 07:03

  • Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.

március 4., 09:28

  • Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.

március 4., 06:59

  • Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.

március 4., 09:12

  • Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.

március 4., 07:04

  • Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.

március 4., 06:06

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.

március 4., 06:16

  • Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.

március 4., 06:18

  • Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.

március 4., 06:14

  • Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.

március 4., 06:51

  • Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.

március 4., 06:15

  • Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

A többség még mindig folytatná a harcot.

március 4., 06:30

  • Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.

március 4., 06:12

  • Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.

március 4., 06:16

  • Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.

március 4., 06:18

  • Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.

március 4., 07:46