Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A tömegközlekedésben nem okoz fennakadást a hó

2005.12.19. 06:34
A tömegközlekedésben nem okoz fennakadást a hóesés, de a forgalom lassulhat. A főutak már feketék, a hókotrók a közintézmények környékére koncentrálnak.

Nem okoz gondot a fővárosi tömegközlekedésben az éjfél óta tartó havazás, tájékoztatta az MTI-t hétfő hajnalban Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság szóvivője. Mint mondta, a hó különböző budapesti területeken, különböző intenzitással hullik. A budai oldalon 3-4 centiméter, a pestin 2 centiméter hullott.

A részvénytársaság hatvan munkagéppel kezdte meg a főútvonalak, valamint a lakosság közellátását szolgáló intézményekhez - kórházakhoz, rendelőintézetekhez, kenyérgyárakhoz, bevásárlóközpontokhoz vezető mellékutcák takarítását, illetve síkosság-mentesítését.

Hétfőn hat órakor a pesti főutak már hómentesek voltak, ugyanakkor a sós hókásától csúszósak. A mellékutcákat azonban jellemzően két-három centis hóréteg borította.

Szegedi szerint a BKV járatai menetrendjüknek megfelelően el tudnak indulni. Az utasoknak azonban számolniuk kell azzal, hogy télies idő miatt valamivel lassabb lesz a közlekedés.

Az FKF kéri a házfelügyelőket, a tömbházfelügyelőket és a háztulajdonosokat, hogy a gyalogosbalesetek megelőzése érdekében az épületeik előtt járdaszakaszokat takarítsák le és síkosság-mentesítsék azokat.