Zsanett-ügy: a köztéri kamerák és cellainformációk kereszttüzében

2007.12.12. 09:33
Bár az ügyészség megszüntette a nyomozást abban az ügyben, amelyben öt rendőrt egy lány megerőszakolásával gyanúsítottak, az ügy ellentmondásai korántsem tisztázódtak. Megpróbáltuk szembesíteni egymással E. Zsanett és védője, illetve az ügyészség verzióját.

Zsanett: 2007. május 4-én hajnalban a Baross utca felől haladt autójával az Astoria irányába a Múzeum körúton. A rendőrök mögötte jöttek autóval, és hátulról rávillantva szólították fel megállásra a Nemzeti Múzeum előtti részen.

Ügyészség: 2007. május 4-én hajnalban E. Zsanett állításával szemben autóját nem a mögötte haladó rendőrautó állítja le, hanem az út mellett álló rendőrök karjelzéssel intik le. A Kálvin téri irodaházon elhelyezett térfigyelő kamerák felvételein az látszik, hogy elhalad Zsanett autója a Baross utca felől a Nemzeti Múzeum felé, majd 25 másodperc múlva egy rendőrautó. Ez az a rendőrautó, amely egy másik kamera felvétele szerint kimegy a VIII. kerületi rendőrkapitányságról a Múzeum körúton posztoló 4 rendőrhöz, mert a szolgálatuk a végéhez közeledik. A felvételen látszik, hogy ebben a rendőrautóban nem öt rendőr ül. Az ügyészség szerint tehát nem ez az autó állítja le Zsanett autóját, hanem a Nemzeti Múzeum előtt posztoló 4 járőr.

Igazoltatás

Zsanett: Öt rendőr igazoltatta. Nem volt bekötve a biztonsági öve, de nem akart kenőpénzt adni a rendőröknek, akik pedig tettek erre utalásokat. A rendőrök azzal fenyegették, hogy beviszik vérvizsgálatra, ellenőrizni, nem fogyasztott-e tudatmódosító szereket. A rendőrök aztán felajánlották, hogy természetben is leróhatja a büntetést. Beültették a rendőrautóba. Hatan ültek a járműben, ő az egyik rendőr ölében. A lány szerint bizonyító erejű lehet, hogy azon az estén póthajat viselt, így arról szálak maradhattak a rendőrautóban.

Ügyészség: A lány nem ült be a rendőrautóba. A rendőrautóban nem találtak a lány vendéghajáról származó nyomot.

Erőszak

Zsanett: Egy félreeső helyen megálltak, az egyik rendőr lenyomta a lány fejét, hogy orális szexre kényszerítse, míg a másik letépte róla a nadrágot, és hátulról megerőszakolta. Combján kékes szederjes sérülések és a kékes sárga foltok keletkeztek, amelyekről néhány órával később látlelet is készült.


Ügyészség: A telefonok cellainformációi alapján ebben az időben három járőr ugyan elhagyta a Múzeum körúti helyszínt az Üllői út irányába, de ez azért történt, mert Zsanett igazoltatása közben egy gyorsan hajtó autó haladt el mellettük, ezért utána mentek az Üllői út felé. Az intézkedés után visszatértek a Nemzeti Múzeum elé. Mindössze 5-6 perc van erről az időszakról, amelyről nincs telefonos cellainformáció, kamerafelvétel vagy más adat. Ezen idő alatt fizikailag lehetetlen volt elkövetni a lány által elmondottakat. (Zsanett legelső vallomásában azt mondja, minden nagyon gyorsan történt). A lány nadrágján talált spermanyomok nem a rendőröktől származnak. Mindezek alapján a bűncselekmény ott, akkor és úgy nem történhetett meg, ahogy Zsanett a feljelentésében előadta.


Hazakísérés

Zsanett: Az erőszak után a rendőrök visszavitték az autójához, az egyik egyenruhás pedig elkísérte a XIII. kerületi lakásáig. Ott azzal fenyegette meg, hogy „a világ legrosszabb dolga” történik vele, ha eljár a szája. A lány ezért a lakásból levitt a rendőrnek 20 ezer forintot.

Ügyészség: Egy Váci úti irodaház kamerája azt mutatja, hogy Zsanett autója halad el, mögötte pedig a rendőrautó. A rendelkezésre álló adatok alapján tehát a hazakísérés feltételezhető, az azonban nem bizonyítható, hogy pénzátadás, tehát vesztegetés történt.