Árpád
3 °C
12 °C

Egyes rendőrök már a bíróság előtt, mások tettenérése folyamatban

2007.06.05. 16:37
Bíróság elé állt az a rendőr és egy társa, akik valódi rendőri intézkedést színlelve, de álnéven és hamis lefoglalási jegyzőkönyvvel foglaltak le egy autót egyik ismerősük adósától Somogy megyében.

Egy 32 éves siófoki törzszászlóst és 38 éves fővárosi, büntetett előéletű barátját hivatali visszaéléssel vádolta meg az ügyészség, a két férfi kedden a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt megjelent, de a tárgyalást elnapolták.

A vádirat egy érdi férfi előbb kölcsönadta, majd eladta a saját sógorának az Opel Astráját. Egy félmillió forintos részlet fizetési időpontján azonban összevesztek, ezért a tulajdonos megfenyegette a vevőt, fizessen, vagy verőembereket küld rá, akik elviszik az autót.

Bűncselekmény közben kaptak el egy rendőrt
Bűncselekmény elkövetése közben értek tetten egy rendőr tiszthelyettest Hajdú-Bihar megyében. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság kötelékében szolgáló rendőrt a kapitányság és a Pénzügyőrség által közösen szervezett akció során érték tetten. Az ügy részleteiről a megyei főkapitányság sajtóosztályán egyelőre csak annyit árultak el, hogy a bűncselekmény a Vám-és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozik. A berettyóújfalui rendőrkapitány a tiszthelyettes szolgálati viszonyát azonnali hatállyal megszüntette.
A sógor időközben aláhamisította egy megállapodásra a tulajdonos nevét, így üzembentartói jogot jegyeztetett be a kocsira a tapolcai okmányirodán. Emiatt az eladó feljelentést is tett a rendőrségen. A két vádlott ezt követően - pontosan nem tisztázott módon - szerzett tudomást a történtekről.

A rendőr először a Robotzsaru számítógépes rendszer segítségével hamis lefoglalási jegyzőkönyvet készített munkahelyén. A hamis közokiratot aztán ellátta az érdi kapitányság fejlécével, végül hamis néven, Kárász Imre törzszászlósként írta alá. Ezzel aztán 2006. június 19-én felkeresték az Opel vásárlóját annak balatoncsicsói lakásán.

A sógor a két férfit rendőrnek hitte - a rendőr egyenruhát hordott, társa Police feliratú láthatósági mellényt viselt -, nem állt ellent, amikor közölték, hogy lefoglalják és elviszik a kocsit. Később viszont az ügyvédjétől tudomást szerzett arról, hogy sem ilyen nevű rendőr nem dolgozik az érdi rendőrségen, sem pedig ilyen ügyük nincs. A sógor ezt követően feljelentést tett az ügyben. Az autót Budapesten, egy Fehérvári úti parkolóban találták meg.