Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ájultra itták magukat a brit szülők

2008.05.05. 12:21
Részegre itták magukat a brit szülők a portugáliai nyaraláson, mindketten elájultak, így 3 gyereküket a rendőrök vitték el a szállodából egy intézetbe.

A rendőröket hívtak ki a hétvégén a dél-portugáliai Vilamourában található Parque Mourabel hotel vezetői, hogy védelmet kérjenek három brit kisgyereknek, mert szüleik ájultra itták magukat. A család múlt pénteken érkezett a szállodába egyhetes üdülésre. A hotel bárjának mixerje szerint rendesen öltözködő, tisztes embereknek néztek ki.

A szülők nem sokkal megérkezésük után belevetették magukat az ivászatba. Először egy közeli mulatóban ittak, majd a hotel bárjában folytatták a dorbézolást. A férfi olyan részeg lett, hogy a szálloda portájánál ájultan esett össze. A feleség a gyerekeket magával vitte, majd ő is berúgott, méghozzá annyira, hogy a liftnél összecsuklott, majd hányni kezdett, végül a padlón elaludt.

A szálloda vezetői ezután hívták a rendőröket, akik az 1 és 6 év közötti gyerekeket egy otthonba vitték. A házaspár a kijózanodás után elment az intézetbe a gyerekekért, mintha mi sem történt volna.

Luis Villas-Boas, a gyermekotthon vezetője megdöbbentőnek nevezte az esetet. Azt mondta, hogy kirívóan súlyos felelőtlenség, amit a házaspár tett a kicsikkel. Azt még nem tudni, hogy portugál, vagy a brit hatóságok eljárást indítanak-e a szülők ellen.