Ambrus
-7 °C
3 °C

Százmilliót kellett kigazdálkodniuk a fővárosi tűzoltóknak

2006.08.10. 13:57
A főváros minden évben kénytelen kiegészíteni a hiányos állami támogatást, és saját erejéből "pluszban" támogatni a tűzoltóságot. Idén először fordult elő, hogy az önkormányzat is csak részben, illetve részletekben tudta folyósítani a támogatást, sőt szeptemberben a Fővárosi Közgyűlésnek össze kell még ülnie ahhoz, hogy a tűzoltók megkapják a nekik szánt pénzek utolsó részleteit.

A fővárosi tűzoltóságnak idén százmillió forinttal kellett lefaragnia a saját költségvetését, korlátozták a mobiltelefon-használatot, a reprezentációs költségeket, elhalasztották a laktanya-felújításokat, és lemondták a külföldi utakat, mondta a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista párti vezetője, Danielisz Béla az Indexnek.

Van védőfelszerelésük

Az éppen Lengyelországban, hivatalos úton tartózkodó Danielisz hangsúlyozta, hogy olyan kiadásokat csökkentettek százmilliós nagyságrendben, amelyek nem feltétlenül szükségesek az életmentéshez, illetve a tűzoltáshoz.

Védőfelszereléseket, más technikai eszközöket beszerzett idén a fővárosi tűzoltóság, az ehhez szükséges önkormányzati önrészt, valamivel több mint kétszázmillió forintot betervezett a Fővárosi Közgyűlés márciusban elfogadott büdzséjébe. (Mint ismeretes, a műegyetemi tűzben három budapesti tűzoltó vesztette életét, és a halálesetek után felvetődött, esetleg nem megfelelő a fővárosi tűzoltók felszereltsége.)

Idén először kapták a pénzt több ütemben

Danielisz elismerte ugyanakkor, hogy idén fordult elő először, hogy a költségvetésben nem a teljes támogatásról döntöttek, pontosabban részletekben teszik bele a büdzsébe a tűoltóság támogatását.

Az állami költségvetés 1995 óta minden évben kevesebbet ad a szükségesnél, a normatívánál, ezt a főváros azóta rendszeresen kipótolja. Idén először történik ez részletekben, így a szeptember hetedikei ülésen várhatóan döntenek az utolsó százmillió odaítéléséről is.

A fővárosi tűzoltóknak idén 500 millió hiányzott a költségvetésükből, vagyis az állami támogatás ennyivel kevesebb, mint ami a működéshez szükséges. Ebből háromszázmilliót a Fővárosi Közgyűlés időközben folyósított, százmillióról szeptemberben döntenek a városatyák, és a tűzoltóknak maguknak kell(ett) kigazdálkodniuk a fennmaradt százmilliót, tette hozzá Danielisz.

Soha nem látott fejlesztések

A szocialista városatya elmondta, hogy életmentő felszerelésekben nem szenved hiányt a budapesti tűzoltóság. Szerinte az önkormányzat segítségével az utóbbi években soha nem látott fejlesztések történtek a tűzoltóságnál.