Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Üzlettársa ölhette meg az újpesti szurkolót

2003.01.27. 11:20
Brutálisan megkéseltek, majd baseballütővel agyonvertek csütörtökön egy fiatalembert az újpesti vasúti hídon. Információink szerint a 28 éves P. Ferenc az újpest vezérszurkolója volt. Szombaton I. kerületi lakásában holtan találtak egy 30 éves férfit, akit ugyancsak baseballütővel vertek agyon. Egyes szurkolók szerint a két eset összefügg, és a rendőrség is vizsgálja az áldozatok kapcsolatrendszerét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken szűkszavú közleményben adott hírt a csütörtöki gyilkosságról: az újpesti vasúti hídon egy halálra vert férfit találtak. Információink szerint az áldozat P. Ferenc, az Újpest FC egyik vezérdrukkere, akit megkéseltek, majd baseballütővel agyonvertek.

"Saját haverjait is becsapta"

Az egyik szurkolói csoport tagja az Indexnek azt mondta, csak találgatják, hogy mi állhat a gyilkosság hátterében. "Sok ellensége volt, kevesen szerették. Régebben rengeteg balhét csinált, az a fajta ember volt, aki a saját haverjait is becsapta" - mondta az Indexnek a szurkoló.

A Blikk információi szerint a férfi a focipályákon elkövetett garázdaság miatt többször volt büntetve. A B középből nemrég visszavonult, és több sikertelen vállalkozásba fogott.

Van-e összefüggés?

A rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés az újpesti ügy és egy másik, ugyancsak baseballütővel elkövetett gyilkosság között. Brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak egy férfit Budapest I. kerületében az Attila úton. A harminc éves férfi holttestére barátja talált rá szombat este az áldozat lakásán. A HavariaPress információi szerint a férfi már több napja halott volt, amikor megtalálták. A hírügynökség úgy tudja, hogy egy alvilági körökben ismert drogdíler az áldozat.

A Blikk rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy, hogy P. Ferencnek és a szombaton megtalált áldozatnak ugyanabból a kemény bűnözői csoportból kerültek ki "üzlettársai", így az áldozatok kapcsolatrendszerét is vizsgálják.

Másik szál

Az Indexnek nyilatkozó szurkoló szerint elképzelhető, hogy a két ügy összefügg. "Azonban az is lehet, hogy P. Ferenc halálának hátterében családi vita áll - mondta a drukker. - Az utóbbi időben nagyon eldurvult a viszony az áldozat és felesége, illetve apósa között; a férfi apósa egyszer elrabolta a férfitől a gyerekét".

Mások szerint az sem biztos, hogy valóban egy drukkerről szólt a hír. Az Index drukkerkocsma Újpest topikjában az egyik hozzászóló szerint már az MTV Kékfény című műsora úgy próbálja meg eladni magát, hogy hamis hírekkel megpróbálja lejáratni a szurkolókat.

A BRFK bejelentette, hogy hétfőn 14 órakor egy "kimerítő sajtótájékoztató" keretében ismerteti az ügy részleteit.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!