Tíz ábrában Orbánék négy éve

Amikor az Orbán-kormány átvette a kétharmaddal járó hatalmat 2010 tavaszán, nem csak a kormánypárti politikusok bíztak abban, hogy valami fordulat következik a gazdaságban. Rá is fért volna némi növekedés az országra, amit akkor már évek óta megszorítások sorozata és a világgazdasági válság gyötört. Voltak, akik abban bíztak, hogy a válság után törvényszerű, hogy erőre kapjon a gazdaság, mások pedig abban reménykedtek, hogy nagy felhatalmazást kapott kormány meg tud csinálni fontos változtatásokat.

Ez nem jött be.

 Legalább négy okból:

• Nagyon lassú volt az európai növekedés. Nem bővültek azok a piacok sem, ahová az árut exportáltuk volna.
• Kényszerből brutális eszközökkel ki kellett igazítani a költségvetést. Nem mehetett tovább a kétezres évekre jellemző pénzköltés.
• A cégek és a háztartások is nagy lendülettel fizették vissza a hiteleket, ahelyett, hogy újakat vettek volna fel.
• A kormány nem elhanyagolható méretű baklövéseket követett el.

De hogy ne csak hittételeken vitatkozzunk, lássuk a számokat. Először a gazdaság alapvető építőkockáit nézzük végig.

Amit mindenki megérezhetett a saját bőrén, az az, hogy nem keresünk sokkal többet. Ráadásul minél szegényebb háztartásban éltünk, általában annál rosszabbul jártunk Orbán Viktor kormányzásával.

Szegényebbek lettünk

Ha felosztjuk a társadalmat a háztartások egyenlő számú, fokozatosan egyre gazdagabb szeleteire, és megnézzük, hogyan változott ezek átlagos nettó jövedelme az inflációt kiigazítva, ezt az ábrát kapjuk. Sajnos csak 2012-ig vannak meg az adatok (az ilyen háztartási felmérések adatainak összefésülése hosszú ideig eltart), de igazán nagy változás a bérekben nem volt azóta sem.

Ebből világosan látszik: csak a leggazdagabb tíz százalék jövedelme tartotta meg a reálértékét, mindenki másé csökkent. A legszegényebb tíz százaléké átlagosan éppen tíz százalékkal. 

Az, hogy nem igazán költöttük a pénzt az utóbbi négy évben, meglátszik a fogyasztással kapcsolatos adatokon is. Az Orbán-kormány idején összességében egy helyben álldogált a lakossági fogyasztás. Volt egy kis keresetnövekedés – talán részben a szándékolatlan, az infláció alultervezéséből eredő nyugdíjemelések miatt –, de abból sem lett igazán fogyasztásbővülés. Aztán 2012-ben zuhantak a bérek, 2013-ban pedig picit megint emelkedtek, leginkább a kormány lépései miatt. Így még mindig nagyjából tizedével vásárlunk kevesebbet a boltokban, mint 2006-ban.

Amivel növekedtek a bérek és a keresetek – egyébként a gazdaság különböző szektorai és a régiók között nagyon egyenlőtlenül –, azt el is vitte a hitelek törlesztése. Az sem segített a fogyasztásnak, hogy a gazdagabbaknál volt a nagyobb jövedelemtöbblet, márpedig ők a jövedelmük kisebb részét költik el mindennapi kiadásokra. Mindenesetre a fogyasztói bizalom a teljes négyéves időszakot negatív tartományban töltötte.

Egyszóval nem igazán szivárgott le a jólét a társadalom túlnyomó részéhez, sőt. Hogy hol tartunk most a többi visegrádi országhoz képest, elég jól mutatja a következő ábra. Itt azt az éves háztartási jövedelmet látjuk, amivel az országokban pont középen állnánk (pont annyian lennének előttünk, mint utánunk). Hogy összehasonlíthatóak legyenek az adatok, vasárlóerővel kiigazított euróban adtuk meg a számokat.

Az európai medián bért csak azért nem tettük fel a fenti ábrára, mert túl nyomasztó lett volna. A mostanihoz képest háromszor ennyit kellene keresnünk, hogy elérjük az uniós átlagot, sőt, vásárlóerővel való kiigazítás nélkül még sokkal többet.

Mi kellene ahhoz, hogy legalább ne szakadjunk le még jobban a régió többi részétől? A leginkább talán növekedés. De éppen ez az, amiből nem volt sok az utóbbi négy évben.

Nem volt növekedés

Így nézett ki a magyar teljesítmény az elmúlt négy évben:

A narancssárga vonal jelöli a negyedéves teljesítmény változását az egy évvel korábbi időszakokhoz képest, a különböző színű téglalapok pedig a növekedést meghatározó összetevőket. A háztartások fogyasztása és a beruházások inkább a negatív, a külkereskedelem pedig inkább pozitív irányba húzta a dolgokat

Mire volt ez elég a többi régiós országgal szemben, ha 2010 első negyedévét vesszük alapul? Mint látható, az eredmény elég lehangoló. A magyar reál GDP a legutóbbi negyedévben kevesebb, mint 3 százalékkal volt a négy évvel korábbi szint felett, miközben a lengyel és a szlovák gazdaság majdnem ötödével nagyobb.

Érdemes megfigyelni, hogy hiába volt ez az időszak egészen gyenge a többi közép-európai ország szempontjából is, mégis végig a többiek alatt járunk. A magyar gazdaság leszakadása persze nem 2010-ben kezdődött, hanem még 2006-ban; mi már akkor stagnálásba váltottunk, miközben a többi visegrádi még rohamtempóban bővült. Persze mi már akkor csúnyán el voltunk adósodva, mind az állam, mind a háztartások szintjén. A különbség legnagyobb részét a magyarok kényszerű takarékoskodása magyarázza. 

Sok az export, kevés a beruházás

A kormány nagy elánnal hirdette meg az újraiparosítás politikáját. Többször meghallgathattuk, hogy a szolgáltatások értéktelenek, csak az számít értékes dolognak, amit meg lehet fogni, tehát a feldolgozóipar mindent visz.

Változott valamit a gazdaság az ipar iránti rajongás miatt? Nem nagyon:

Az, hogy az ipar meg tudta őrizni a GDP-n belüli szintjét, leginkább annak köszönhető, hogy az autógyártás bővülni tudott, mivel megnyitott néhány nagy gyár. Ezzel ellensúlyozta más iparágak – főleg az elektronikai ipar – visszaesését, stagnálását.

Közben az export egyre nagyobb részt hasított ki a magyar gazdaságból. Ezzel párhuzamosan persze az import is nőtt (a magyar export ugyanis nagyon importigényes). A háztartások és a vállalatok költéseinek GDP-n belüli aránya viszont megrekedt egy korábbinál alacsonyabb szinten; érdemben a kormány kiadásai sem változtak.

Így a rendszerváltás óta először jutottunk el oda, hogy az országnak folyó fizetés mérleg többlete van, tehát több árut és szolgáltatást adunk el külföldön, mint amennyit behoznak ide. Ez alapvetően stabilabbá teszi az országot. De azt is jelenti, hogy a magyar gazdaságban megtermelt értéket kisebb részben költik el itthon, és még a korábbinál is jobban függünk az exportpiacainktól, meg a világgazdaság kilengéseitől.

Itt el is jutottunk a kormány tevékenységének egyik legesleggyengébb pontjáig. Ha megnézzük, hogy az egy év alatt megtermelt javak mekkora részét forgatják vissza a cégek itthon és a régióban beruházások formájában, a következő az ábrát kapjuk.

A kétezres években nálunk is a GDP 25 százalékánál járt ez a mutató, a beruházási ráta. Miért esett vissza ennyire? A cégeknek több dolog miatt is elmehetett a kedvük attól, hogy visszaforgassák a pénzüket a gazdaságba:

• Nem jutottak hitelhez, amiből meg tudták volna valósítani a beruházásokat.
• Vagy jutottak forráshoz, akkor csak drágábban, mint amennyi megtérülést vártak a bővítéstől.
• Nem is tudták ezt pontosan megtervezni a gazdaságpolitikában tapasztalható nagy bizonytalanság miatt.

Mind a három benne lehet. A saját bajaikkal küszködő bankok nem voltak olyan helyzetben, hogy hitelezzenek. A gazdaság szereplői nem igazán számítottak növekedésre sem itthon, sem a fő exportpiacainkon. A kormány lépései pedig mindenkit totális kiszámíthatatlanságban tartottak.

Mindenesetre a háztartások és a vállalatok hiteleinek értéke 2300 milliárd forinttal csökkent négy év alatt, ahelyett, hogy a GDP-vel együtt nőtt volna. 2010 elején még nagyobb volt a cégek és a háztartások adóssága, mint a magyar GDP, most viszont már jóval kisebb.

Az, hogy csökkent az eladósodottság, jól hangzik. A kétezres években tényleg ész nélkül adósodott el az ország, és azóta talán újra visszafelé haladunk a normalitás felé. Az adósság csökkenése kényszerű is volt, de a kormány – leginkább a válságadóval – rá is erősített erre a folyamatra.

És vannak komoly hátulütői is ennek a folyamatnak. Nincsenek új hitelek, azt is jelenti, hogy abból a pénzből, amit felvehettek volna a vállalatok, nem finanszíroztak új beruházásokat. Ez elmaradt, kiesett növekedést jelent, és ki tudja, hogy mikor fogjuk bepótolni.

Látszik, hogy a devizahitelek forintban számolt értéke keményen ingadozik az árfolyam változása miatt. Ehhez képest annak ellenére, hogy a forint a kormányváltás óta jó tíz százalékot gyengült az euróval szemben, a kint lévő devizahitelek értéke több, mint tizedével csökkent. Mivel a válság óta a vállalatok és a háztartások is erőltetett tempóban fizették vissza azokat. A forinthitelek eközben kínosan lassan bővülnek csak.

Ez bizony nulla közeli

El is jutottunk oda, hogy a gazdaságban gyakorlatilag nincs semmi növekedési potenciál. Az OECD elemzői – akik a nemzetközi szervezetek között a kormány kedvenceinek számítanak – ezt így mutatják be. A potenciális növekedés azt mutatja be, hogy milyen növekedésre képes a gazdaság saját erőből: hogyan változik a rendelkezésre álló tőke és munkaerő, és milyen hatékonysággal használják fel ezeket. Mint látható, ebből nem maradt sok:

A gazdaságban tehát az a nagy fejlemény, hogy nem történt semmi, csak annyi, hogy a háztartások és a cégek is összehúzták a nadrágszíjat. Azt pozitívumnak foghatjuk fel, hogy annyira alacsony lett a potenciális növekedés, hogy a legtöbb előrejelzés szerint innen lassan már javulni fog a tendencia. De a kétezres években megszokott 4-5 százalékos növekedés nagyon távol van.

De elértünk ezzel bármit? Versenyképesebb és stabilabb lett az ország? Ezt a következő tíz grafikonban mondjuk el.