Akik lepipálták Kádárt

100 éve született Kádár János

Kiket ölelgetett a legtöbbet Kádár, kivel váltott a legtöbbször csókot? Íme a kortárs kommunista pártvezetők elitmunkaversenyének a végeredménye, ahol bizony csak a középmezőnyben végzett Kádár János.

Volt, ahol bajban voltunk, honnan is számítsunk a hatalom kezdetét. Mao Ce-tungnál (aki már 1945-től a kommunista párt első embere volt) például azt vettük figyelembe, amikor a polgárháborút megnyerve a kommunisták 1949 október elsején kikiálltották a Kínai Népköztársaságot. Gustav Husáknál viszont a párt irányításának átvételénél indult a számlálónk (1969. április 17.), és nem 1975. május 29-én, amikor Csehszlovákia elnöke lett. Brezsnyev 1960-ban lett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, de mi 1964. október 14-ét számítjuk, amikor a hatalom valódi birtoksa, azaz a párt első titkára lett.

 

Megnéztük egy másik szempontból is a hosszú ideig hatalmon lévő kommunista diktátorokat: ki hány évesen lett az országa rettegett ura és ki bírta legtovább. A lengyel Gomulka például 65 évesen, a többiekhez képest ereje teljében távozott, mégha a gdanski lázadás miatt végül is megrendült egészségi állapotára hivatkozva állították félre. Honecker hozzá képest már öreg veterán volt, mire Brezsnyev támogatásával sikerült kifúrnia Ulbrichtot, szintén egészségügyi kényszernyugdíjazással. A kései indulás ellenére csak 1989 söpörte el Honeckert, aki még öt évvel élte túl a nem csak számára végzetes évet.

Tovább »
2012.05.25. 08:50 - haszán

A bajnokság elvesztése segítette aranycipőhöz Messit

Az ötven bajnoki góljával friss európai aranycipős erős hajrájának köszönheti a címet. A 34. fordulóban még 41-41 gólon állt Messi és Ronaldo, majd jött a spanyol bajnoki címet végleg eldöntő meccs Barcelonában, ahol Ronaldo gólt szerzett, Messi pedig nem. A rangadó utáni, lényegében tétnélküli meccseken (négy is volt, mert ekkor pótolták be a 20. fordulót is) Messi kilenc gólt szerzett, Ronaldo viszont - hiába talált be minden mérkőzésen - csak négyet. Így álltak meg végül 50-46-nál.

Messit a szezonban elkerülték a sérülések, csak kétszer nem volt kezdő a bajnokságban. Még a harmadik fordulóban, a Real Sociedad ellen csak a hatvanadik percben szállt be, amikor két gyors góllal egyenlített a hazai csapat. Messi csereként nem tudott segíteni a katalánokon. Majd március elején sárga lapok miatt eltiltását töltötte, nélküle is nyert a Barcelona a Gijon ellen. Felfrissülve duplával tért vissza, és nyolc fordulón keresztül rendre eredményes volt a kispadozás után (nyolc meccsen 13 gól). Messi egyébként 65 percenként talált be a bajnokságban.

 

Cristiano Ronaldo munkabírása és egészsége szintén kivételes, minden bajnokin pályára lépett, egyszer nem volt kezdő, akkor a félidőben küldte őt be Mourinho, de hiába, mert kikapott a Real a Levantétól. Kétszer pedig a nyolcvanadik perc körül pacsizhatott a pályáról lekocogva a cseréjével.

Ronaldo Messinél egyenletesebben szórta a gólokat, csak tíz olyan forduló volt, amikor nem talált be, Messinek 12. (Érdekes, hogy az első tíz fordulóban háromszor is előfordult, hogy sem az argentin, sem a portugál nem lőtt gólt. Erre később már nem volt példa). Ronaldo hét mesterhármasig jutott, ötször duplázott. Messi kétszer is négyet szerzett, hatszor mesterhármast ért el, hétszer duplázott. A portugál átlagosan 73 percenként szerzett gólt.

Egyikükkel sem fordult elő, hogy ne szerezzen gólt három egymást követő meccsen. Mint említettük, Messinek volt egy olyan sorozata, amikor nyolc bajnokin zsinórban ünnepelhette a gólját. Ronaldó csak hétig jutott, igaz kétszer is.

A Barcelona erősebben függ Messi teljesítményétől, a csapat góljainak 43,8 százalékát az argentin szerezte, Ronaldo a madridiak találatainak 38 százalékát lőtte. Előkészítésben is Messi a jobb: húsz asszisztja volt, szemben Ronaldo 13-ával.

Messi 66 meccsen játszott az idényben, ezeken 77 gólt lőtt. Egy meccse van még, a spanyol kupa döntője. Ronaldo 59 meccsen 63 gólt rúgott.

2012.05.15. 15:02 - haszán

Rákosinak hozták haza a legtöbb aranyat

Törzsadat, hogy Helsinkiben annyi olimpiai aranyat nyertünk, mint sem előtte, sem azóta, darabra 16-ot. Még lenyűgözőbbé teszi az eredményt, hogy ekkor még csak 149 aranyat osztottak, így minden tizedik díjkiosztón a magyar himnuszt játszottak el. Magyarországot csak az Egyesült Államok és a Szovjetunió előzte meg az éremtáblázaton, Rákosi Mátyás legnagyobb örömére.

 

*nem vettünk részt

Nem volt előzmények nélküli a kiemelkedő magyar szereplés, a második világháború fényes sportsikereket (is) vett el Magyarországtól, közvetlenül előtte és utána is meghatározó szereplői voltunk a versenyeknek (Gerevich Aladár úgy nyert teljes pályafutása alatt tíz érmet, hogy 1932 és 1960 között kimaradt két olimpia).

A legrosszabb eredményt éppen legutóbb, Pekingben értük el, 302 aranyból csak hármat nyert magyar sportoló.

Ha érdekli, hogy mikor volt elképesztő hatékonyságú a magyar olimpiai csapat, azt megnézheti itt. Ha pedig arra kiváncsi, hogy mekkora helyet foglaltunk el az olimpia faluból, akkor kattintson ide.

2012.04.19. 12:55 - haszán

Berlinben volt a legsűrűbben magyar olimpikon

Míg 1904-ben csak négyen utaztak el az Egyesült Államokban megrendezett olimpiára, hogy minden idők leghatékonyabb csapatát alkossák, 1980-ban a valaha volt legnépesebb magyar olimpia delegáció kelt útra, hogy versenyezzen Moszkvában. Összesen 263 sportoló foglalta el az afganisztáni szovjet invázió ellen tiltakozó nyugatiak bojkottja miatt szellőssé vált olimpiai falu jó részét. Arányaiban azonban nem ezen a foghíjas tornán volt a legtöbb magyar, hanem egy szintén súlyos történelmi árnyékban megrendezett játékon, 1936-ban, Berlinben.

 

*nem vettünk részt az 1920-as és az 1984-es olimpián

2012.04.18. 16:36 - haszán

Olyan már sose lesz, mint St. Louisban

Mindössze négy magyar utazott ki 1904-ben az Egyesült Államokba, hogy részt vegyen a St. Louisban tartott harmadik újkori olimpián. Ez volt minden idők legkisebb magyar olimpiai küldöttsége, persze nem számítva ide az 1920-as és az 1984-es teljes távolmaradásunkat. Ekkor még a katonákból álló kardcsapatot a monarchia hadügyminisztériuma nem engedte indulni. A maroknyi magyar volt a torna legkisebb küldöttsége, az úszók remeklésének köszönhetően azonban mégis ötödikek lett az éremtáblázaton .

Halmay Zoltán négy évvel korábban még csak két ezüstöt nyert Párizsban, St. Louisban már két aranyat 50 és 100 yard gyorson, Kiss Géza ehhez rakott hozzá egy ezüstöt (egy mérföld) és egy bronzot (fél mérföld). A csapat másik fele atlétákból állt, Gönczy Lajos magasugrásban negyedik, ennek speciális változatában, a helyből magasugrásban ötödik lett. A negyedik versenyzőnk, a sprinter és távolugró Mező Béla helyezéseiről nincs adat.

 

A St. Louis-i csapat hatékonysága az olimpiákon hamar hatalmasra duzzadt csapatlétszám miatt megközelíthetetlen. Ha ezt tartottuk volna például a legutóbbi, pekingi olimpián, akkor 86,5 aranyat nyertünk volna. Vagy elég lett volna kimennie hat sportolónak. Mert Kínában 173 magyar sportoló nyert mindössze három aranyat.

2012.04.18. 12:11 - haszán

Nem jöttek az egykulcsos bébik

Egy rövid visszatekintő: 2012. január 26-án járunk, Matolcsy Györgyöt a parlamenti költségvetési bizottság hallgatta meg, sok mindenről szó esik, egyebek között betekinthettünk a magyarok hálószobájába is:

Matolcsy György sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert, amely szerinte nem csak a foglalkoztatást és a gazdaság fehéredését segíti, de a gyermekvállalást is ösztönzi. A tárcavezető szerint már az egykulcsos adóval kapcsolatos bejelentések is „megmozgatták a magyar férfiak és nők fantáziáját”, az elmúlt hat hónap népesedési adatai azt mutatják, hogy a születésszám elmozdult a növekedés felé. Úgy vélte, évtizedekig, talán évszázadokig az volt a szokás, hogy a gyermeket vállaló a szegénységet vállalta, ezt most a kormány megfordította.

A már a hírekre begerjedő magyar férfiaknál és nőknél az igazság pillanata 2011 februárjában jött el, ekkor kapták meg az első egykulcsos fizetésüket. (A kormányzati kommunikáció szerint ezzel mindenki jól járt, azóta kiderült, hogy azért mégsem mindenki.) Hogy aztán még aznap este a magyar férfiak és magyar nők nekiláttak, hogy apává és anyává váljanak, vagy vártak még pár hetet, azt nem tudhattuk, egészen mostanáig.

Az első igazi egykulcsos bébik 2011 novemberében, decemberében születtek meg. A KSH a héten jelentette meg a legfrissebb adatait a népesség számának változásáról, ebben már benne vannak a 2011 decemberi születésszámok is. Eszerint az év utolsó hónapjában 0,4 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban.

Abban egyébként igaza volt Matolcsynak, hogy az év első öt hónapjában még jelentősen csökkent az újszülöttek száma, majd júniustól elkezdett javulni a mutató. Hónapokra lebontva viszont az látszik, hogy novemberben már csak hat gyerekkel született több, mint egy évvel korábban, decemberben pedig megfordult a trend, és megint kevesebb gyerek született, mint 2010 utolsó hónapjában.

Tovább »
2012.02.24. 13:53 - haszán

A Kemény-éra leggyengébb négy éve

A Kemény-korszak leggyengébb négy évével fordulunk az olimpiára, mindössze egy Európa-bajnoki bronzot szereztünk ebben a ciklusban, most Eindhovenben.

A Pekingben megszerzett harmadik olimpiai bajnoki cím óta két világbajnokságot és két Európa-bajnokságot rendeztek (ami a vízilabdában ugye lényegében azonos erősségű), az ezek alapján összeállított éremtáblán mindössze hatodikok vagyunk.

A friss Európa-bajnok Szerbia mind a négy versenyen nyert érmet: világbajnoki arany és ezüst, Eb-arany és bronz. Horvátország háromszor volt dobogón (Eb-arany otthon, két világbajnoki harmadik hely), Olaszország két érmet nyert (vb-arany, Eb-ezüst), Montenegró most egy Eb-ezüstöt szerzett, és még a spanyoloknak is jutott egy vb-ezüst 2009-ben. Mi az egyetlen Eb-bronzérmünkkel csak utánuk következünk. Az egyetlen harmadik hely a legsoványabb eredmény két olimpia között Kemény vezetésével.

Kemény 1997-ben vette át a válogatottat, a 2000-es olimpiáig mindkét Eb-t megnyerte, a 98-as vébén másodikak lettünk. Három tornán három érem, két győzelem. Aztán jött az olimpiai arany.

2001 és 2004 között a kettőből egy vébét megnyert a csapat (2003-ban), a másikon érem nélkül maradt (2001). A két Eb-n két bronz jutott, az egyik Budapesten (2001), ami akkor csalódást keltett, utólag már becsülhetjük. Négy tornán három érem, egy győzelem. Aztán jött Kemény második olimpiai aranya.

2004 és 2008 között világbajnokságon és Eb-n már nem tudtunk győzni, de legalább mindenhol érmet szereztünk. A két vb-n két ezüstöt, a két Eb-n egy ezüstöt és egy bronzot. Négy torna, négy érem, győzelem nélkül. Aztán jött Kemény harmadik olimpiai aranya.

Peking óta viszont nemhogy a győzelem nem jött össze, négy próbálkozásból még dobogóig is csak egyszer jutottunk, a most zárult Európa-bajnokságon. Összesen 14 érem 1997 óta. Legutóbbi arany: pekingi olimpia, 2008.

 

1997 óta Szerbia, hol még Jugoszláviaként, hol Montenegróval közösen, hol már teljesen egyedül Európa-bajnokságon négy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyert, csak 99-ben nem voltak dobogón. És nem gyengítette őket az sem, hogy Montenegró külön vált. Világbajnokságon a szerb éremtábla (különböző felállásokban): két arany, két ezüst, két bronz. Csak 2007-ben maradtak érem nélkül. Olimpián aranyat nem nyertek ugyan, de mindig dobogón voltak az elmúlt három alkalommal: egy ezüst, két bronz. Összesen 16 érmet nyertek 1997 óta. Legutóbb győzelmük: 2012, Európa-bajnokság, Eindhoven.

Peking óta: egy vb-arany és egy ezüst, egy Eb-arany és bronz. Négy érem.

 
Tovább »
2012.01.29. 18:01 - haszán

Martonyi–Matolcsy 5–0

Némasági fogadalmat tehetett Matolcsy György szilveszterkor, más magyarázatot nem találhatunk arra, hogy a vitorlákat tépő viharos körülmények között a pénzügyekért felelős miniszter január elseje óta senkinek nem adott interjút. Így ha a nemzetközi csapások elől hajolgatva gazdasági kérdésekről kell nyilatkozni, Martonyi János állja a sarat. Az elmúlt másfél hétben a külügyminiszter nyilatkozott a Reutersnek, az osztrák Kuriernak, a Guardiannek, a Le Figarónak, itthon pedig az Estének. Nemcsak interjút adott, írt is a European Voice-nak és külföldi kollégáinak is, valamint Esztergomban is beszélt az európai kritikákról.

Matolcsy György ehhez képest mindössze két levéllel vétette észre magát. Ezeket egy napon írta, az egyiket Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének, a másikat Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának küldte el, még kormányszóvívői tájékoztatón sem vett részt, nyilvános eseményen nem szólalt fel.

 
2012.01.12. 21:54 - haszán

Akkor hát hány alma is a magyar adósság?

Második napja tudjuk, mi az, ami fújja fölfelé az államadósságot, mint egyszeri Barroso a jegybanktörvény ügyét, mi a magyar gazdaságpolitika legnagyobb baja.

Nem, nem Matolcsy György.

Hanem az alma és a körte. Pontosabban az, hogy a Magyar Nemzeti Bank, mint azt előbb Selmeczi Gabriella , majd másnap Szijjártó Péter elmondta, az almát hasonlítja össze a körtével, amikor mindenféle – egyébként az európai uniós módszertannak megfelelő – számításokkal azt az eredményt kapja, hogy a magyar államadósság 16 éves csúcsra nőtt. Hiába a harcunk – ami mondjuk nem saját zsebből megy –, az adósság, mint egy gonosz IMF-gólem, rendíthetetlenül nő, arányaiban is, nominálisan is.

 

Legalábbis az MNB adatai vagy az egyébként Matolcsy György felügyelete alá tartozó állami adósságkezelő szerint. Utóbbi szerint év végén a tavalyinál 500 milliárddal volt nagyobb a magyar adósság, míg a jegybank azt mondta: az adósság 22 931 milliárd forint volt szeptember végén, ami a GDP 82,6 százalékát jelenti (és egyben azt is elárulja, hogy a jegybank 27 761,5 milliárdos bruttó hazai termékkel számolt).

A fideszes politikusok szerint az a baj: az MNB nem vette figyelembe, hogy a GDP-t forintban számoljuk, míg az államadósság részben devizás kötvényekben van.

Ha ortodoxok lennénk, megelégednénk azzal, hogy Selmeczinek és Szijjártónak természetesen nincs igaza (ha igaza lenne, akkor még mindig 165 forinton fizetné minden magyar a frankhitelét). De persze levonhatnánk azt a következtetést is, hogy a fideszes politikusok szerint el kellene felejteni az árfolyamváltozásokat, a bizonytalan lebegtetés helyett jobb lenne egy jól kiszámítható, rögzített árfolyam.

De nem vagyunk ortodoxok. Nekünk tetszenek a meg nem írt tankönyvek, és nem akarunk bölcsebbek lenni Selmeczi Gabriellánál.

Ezért megtesszük azt, amit sosem tettek a hülyehasonlatos matektanáraink: az almát az almával, a körtét a körtével hasonlítjuk össze.

És sajnos rossz hírrel kell kezdenünk.

A magyar adósság tavaly szeptember végén nagyjából 8,7 almaszázalékkal magasabb volt, mint 2010 szeptemberének végén. Igaz, ennek részben – a szabolcsi gazdák őszinte bánatára – az alig emelkedő almaárak, vagyis szintén úgymond árfolyamhatások az okai. Körtében még rosszabb a helyzet, nagyjából 14 körteszázalékos volt az adósságemelkedés.

Akkor most a részletek.

Egy kiló alma tavalyelőtt szeptemberben 193,5 forint volt a KSH adatai szerint, míg tavaly 199,5 forint. A körte ára a 2010-es kilónkénti 340,5 forint után tavaly szeptemberben 334,3 forint volt. Az úgynevezett folyó áron számított GDP így tavaly nagyjából 140,155 milliárd kilogramm alma volt. Idén az MNB kalkulációjában szereplő 27 761 milliárd forint kevesebb, már csak 139,155 milliárd kilónyi almát jelent.

 

Ugyanígy számolva azt kaptuk, hogy az államadósságot tavaly ősszel 105,761 milliárd kiló almával lehetett volna megváltani, míg idén már 114,942 milliárd kilónyit kellett volna adnunk, hogy lenullázzuk magunkat. Így nőtt az adósságunk 8,7 almaszázalékkal, vagyis megközelítőleg 9,18 milliárd kiló almával egy év alatt.

Körtében ugyanez: a GDP-nk 79,647 milliárd kilóról 83,043 milliárd kilóra nőtt, az adósságunk viszont 60,102 milliárd kilóról 68,594 milliárd kilóra. Abszolút értékben az almáénál kevesebb, 8,491 milliárd kilós a növekedés, arányaiban viszont több, mint írtuk, meghaladja a 14 százalékot.

És akkor most jöjjön a következő feladvány. Ha egy dobozban két piros, két fehér és két zöld golyó van, hányat kell kihúzni, hogy biztosan maradjon benne egy alaptörvény?

2012.01.04. 11:25 - Haász János

7600 jogszabály irányítja az életünket

Az elmúlt egy évben 133-mal nőtt a hatályban lévő törvények száma – derül ki a CompLex kiadó közleményéből. A jogi kiadó november 22-i állapotokat tükröző statisztikája szerint összesen több mint 7600 hatályos központi jogszabály van az országban.

 
Tovább »
2011.11.24. 15:29 - Index

Gyászos időszakot él át a forint

Hétfőn a késő esti órákban új történelmi mélypontra zuhant a forint az euróval szemben: egy euróval 317,72 forintos rekordszinten is kereskedtek. A forint a Bloomberg adatai szerint hétfőn a világ legrosszabbul teljesítő devizája volt, már a kora délutáni órákig több mint 2 százalékot gyengült az euróval és a svájci frankkal, több mint 3 százalékot a dollárral szemben.

A forint árfolyama az utóbbi két hónapban került lejtőre. Július elsején még 264,7 forint volt az euró MNB-középárfolyama, és egészen szeptember elejéig egy ennél nagyjából 10 forinttal gyengébb, 3 százalékos sávban, 264 és 273 forint között mozgott az euró jegybanki jegyzése. Aztán a szeptember 8-i 275,7 forintos árfolyam egy hét alatt 288 forint közelébe emelkedett, majd szeptember 22-én már 292 forint fölött volt – ebben az időszakban jelentették be a végtörlesztést. A forint árfolyama október első napjai óta nem volt 290 forint alatt, október 27-e óta pedig már 300 forint alatti jegybanki középárfolyamot sem láttunk.

 
Tovább »
2011.11.15. 12:27 - Index

Így tűntek el a magyar gyerekek

Szombaton megkezdődött az idei, október 31-ig tartó népszámlálás. Ennek apropóján a tíz évvel ezelőtti és a korábbi népszámlálások adataiban böngészünk.

És ékes bizonyítékát kaptuk annak, hogy az adatsorokból már évtizedek óta látszik: karcsúsodik, fogy, múlandóságba vész, kopik, csökken, sorvad, sőt-sőt-sőt, sorvadozik elfelé a magyarság, a magyar.

Tovább »
2011.10.03. 14:04 - - hj -

Milyen az igazi magyar német?

Népszámlálás2011

Magyarországon nem egészen 34 ezer német élt tíz évvel ezelőtt. Vagyis inkább 62 ezer. De ha úgy nézzük, akkor 53 ezer vagy éppen 88 ezer. Huszonegy évvel korábban még 31 ezren voltak. Vagyis inkább 37 ezren.

A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatai alapján úgy tűnhet: az adatgyűjtés tökéletesen alkalmatlan arra, hogy kiderüljön a nemzetiséghez tartozás. A felmérés során 2001-ben és 1990-ben kérdezték azt, és kérdezik a most szombaton induló népszámláláson is (válaszolni egyikre sem kötelező): milyen nemzetiségűnek valljuk magunkat, és milyen nyelvet tekintünk az anyanyelvünknek. Emellett tíz éve már azt is kérdezték, hogy családi, baráti közösségben milyen nyelvet használ – ezt most is kérdezik –, és azt is, hogy egy nemzetiség kulturális értékeihez, hagyományaihoz kötődik-e (ezt most nem).

Tovább »
2011.09.28. 11:43 - - hj -

Dolgozó nők építették a szocializmust

Népszámlálás2011

A hatvanas évektől elsősorban a nők tömeges munkába állásának köszönhetően nőtt történelmi magasságokba a magyarországi foglalkoztatás mértéke – derül ki a 2001-es népszámlálás után közölt, 1930-ig visszatekintő adatokból. Idén ismét népszámlálás lesz, október elsején kezdődik, ebből az alkalomból a korábbi népszámlálások adataiban bogarászunk.

Tovább »
2011.09.26. 11:26 - - hj -

Huszonötször annyi lakás épül, mint nyaraló

Népszámlálás2011

Az idei népszámlálási kérdőívből - a korábbiaktól eltérően – kimaradtak a nyaralókra vonatkozó kérdések. Ha magánügy, hát magánügy, teljes sötétben azért nem tapogatózunk. Tavaly – a KSH adatai szerint – 20 823 lakás épült Magyarországon, miközben csak 806 nyaraló, 2009-ben ennél is rosszabb volt az arány, 31 994 új lakásra 508 üdülő jutott.

 
Tovább »
2011.09.25. 17:20 - Index

Amikor az ötmillió munkás országa voltunk

Népszámlálás2011

A 2001-es népszámlálás idején nem egészen 3,7 millió embernek volt munkája, vagyis a lakosok alig valamivel több, mint egyharmadának – derül ki a KSH adataiból. A mostani foglalkoztatási adatok azt valószínűsítik, hogy az idei, október elsején, jövő szombaton induló népszámláláson – ahol már online is kitölthet – ennél magasabb lesz ez a száma, hiszen az augusztusi adatközlés szerint több mint 3,83 millióan voltak állásban (igaz, ez a mutató időarányosan így is alacsonyabb annál, mint amit a kormány tavaly megígért).

 

Az 1930-ig visszanyúló KSH-adatokból kiderül: a magyarországi foglalkoztatás a hatvanas-nyolcvanas években volt a csúcson. Bár abszolút értékben az 1980-as népszámlálás hozta a foglalkoztatási rekordot több mint ötmillió munkában állóval, arányaiban az 1970-es 48,3 százalék volt a legmagasabb érték. Igaz, ezekben a látványos statisztikákban jócskán szerepe volt – főként a nyolcvanas évektől – az úgynevezett kapun belüli, vagyis rejtett munkanélküliségnek (hiszen a jog szerint nemcsak jogunk, hanem kötelességünk volt, hogy dolgozzunk).

Negyven éve egy dolgozó nagyjából egy nem dolgozót (nyugdíjast, diákot, rokkantat) tartott el, a kilencvenes évek közepén már majdnem kettőt. A helyzet az ezredfordulóra csak kis mértékben javult, és – részben a 2008 óta hullámokban jelentkező gazdasági válságok hatására – érdemben azóta sem változott.

2011.09.23. 00:04 - Index

Csak minden hatodik lakásban lehetett lehúzni a vécét ötven éve

Népszámlálás2011

Az októberben induló népszámlálás előhetén körülnéztünk, milyen adatokat vettek fel az előző összeírásoknál. Íme, a lakások felszereltsége 1949-től 2001-ig, azzal a meglepő adattal, hogy a vízöblítéses vécéboomra például a hetvenes évekig kellett várni Magyarországon.

 

(A szennyvízcsatornáról 1949-ben és 1960-ban nem volt adat.)

Forrás: KSH, a mostani népszámlálásról mindenféle itt található.

2011.09.22. 14:16 - Index

Ahol a minimálbér lesz az átlag

Havi bruttó 92 000 forint – ennyi lehet a minimálbér a nemzetgazdasági tárca javaslata értelmében 2012 januárjától (ez az összeg most 78 000 forint). A szakképesítéssel rendelkezők úgynevezett garantált bérminimuma – ami idén 94 000 forint – 108 000 forintra emelkedne, előbbi nagyjából 20, utóbbi 15 százalékos emelést jelentene.

 
Tovább »
2011.09.21. 10:56 - - hj -

Egy magyar kormány csakis derűlátó lehet

Az elmúlt évtizedben dinamikusan robogott a gazdaság, a 2001-től kezdődött időszakban nemigen volt olyan év, hogy a GDP-bővülés ne érje el a 4-4,5 százalékot. Volt időszak, amikor 6 százalékon tetőzött. Közben az infláció az évezred eleji 6 százalék körüli szintről néhány év alatt egészen 2 százalékig esett, és azóta sem nagyon lépi át a 4 százalékos értéket.

Szép, ugye?

Még szebb, hogy ez a történet Magyarországról, a magyar gazdaságról szól.

Elvben.

 
Tovább »
2011.09.20. 17:24 - - hj -

Nemcsak élhetetlen, hideg is Ózd

Volt egy rakás szempont, ami alapján az Index Ózdot hozta ki Magyarország legszarabb városának, szoros versenyben Salgótarján éppenhogy lemaradt. Íme, egy újabb adalék ahhoz, hogy a nagy számok nem hazudnak, a büszke címre lakosaik jelölésének köszönhetően pályázó 13 város közül hol máshol volt a leghigedebb az elmúlt egy évben, mint Salgótarjánban és Ózdon. És persze a budapestieket gyötörte legkevésbé a rettenetes időjárás.

Tovább »
2011.09.06. 14:32 - Index

Így fojtja meg az adósság Európát

A 27 tagú Európai Uniónak jelenleg 17 tagja használja az eurót, amely története legsúlyosabb válságát éli, és egyre gyakoribb vélekedések szerint mostanra magát az uniót is válságba sodorja. Ahhoz, hogy egy ország bevezethesse az eurót, meg kell felelnie a maastrichti szerződésben lefektetett kritériumoknak. Így egyebek mellett 3 százalék alatt kell tartania az éves GDP-arányos államháztartási hiányát, míg államadóssága nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 60 százalékát.

Elvben.

 

A gyakorlatban, mint a fenti grafikonon látható, az adósságkritériumnak sokkal inkább megfelelnek a nem euróövezeti tagok, mint az euróövezetiek. Az eurót használó 17 országból 11-nek az adóssága magasabb, mint lehetne, míg az eurózónához nem tartozó 10 orszából csak kettő nem felel meg ennek az elvárásnak (ebből az egyik Magyarország). Az unió hét legeladósodottabb állama egyaránt eurót használ, és a grafikonról az is kiderül: nem alaptalanok a görög, olasz, portugál és ír adósságparák.

2011.07.13. 15:56 - Index

Szűken méri az elnöki kegyelmet Schmitt

Mióta Schmitt Pál az államfő, kevesebben részesültek köztársasági elnöki kegyelemben, mint 2002 óta bármikor. A legnagylelkűbb év - 2008 - Sólyom Lászlóé volt, akkor a kegyelmet kérők 3,38 százaléka megkapta azt, 27 ember a 799-ből. Sólyom elnökségének többi évében 2 százalék alatt maradt az arány. Stabilan viszonylag magas volt az elfogadott kegyelmi kérvények aránya Mádl Ferenc idején, 2002-ben 2,09, 2003-ban 2,94, 2004-ben 3,24 százalék.

Év Kegyelemben részesült
Elutasítás ÖsszesenKegyelemben részesültek aránya az összes döntéshez viszonyítva (%)
2002 24 1126 1150 2,09
2003 36 1187 1223 2,94
2004 41 1225 1266 3,24
2005 23 1316 1339 1,72
2006 23 1146 1169 1,97
2007 23 1355 1378 1,67
2008 27 722 799 3,38
2009 17 894 911 1,87
2010 5 866 871 0,57
2011 5 372 377 1,33

Az utolsó teljes évben, amikor Sólyom volt az államfő, a hozzá kegyelemért fordulók 1,87 százaléka örülhetett kérelme elfogadásának. A váltás évében, 2010-ben drasztikusan visszaesett az arány, csak a kegyelmi kérvények 0,57 százalékát nem utasították el, mindössze 5-en kaptak kegyelmet a 871 kérelmező közül. 2011-ben, június végéig 377 kérelemről döntött Schmitt, és csupán 5 esetben döntött úgy, hogy az illető kegyelmet kaphat, ami 1,33 százalékos arány jelent.

2011.07.05. 10:49 - Index

Már tízmillióan regisztráltak a Foursquare-re

A helyzetmegosztó alkalmazás három év alatt érte el a tízmillió felhasználót, ennek örömére egy infografikában mutatják meg a növekedést és az érdekesebb statisztikai adatokat. A Foursquare szolgáltatás 2009 márciusában indult, augusztus végéig már százezren regisztráltak. Az adatok alapján amerikai felhasználók 169 országban jelentkeztek be, Németországban 1105 söröző van, Japánban pedig 6230 sake bar.

infographic 01.png
infographic 03.png

A bejelentkezések alapján kiderült, hogy az amerikaiak ruháért Old Navy és H&M boltokba járnak, bankba a Bank of America és a Chase a legnépszerűbb. Érdekes, hogy a világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Wal-Mart csak a második a népszerűségi listán, megelőzi a Target.

infographic 04.png
infographic 05.png
infographic 06.png

Naponta 78 387 mayortól (polgármestertől) veszik el a tisztséget a bejelentkezők. És csak egy olyan polgármester van, aki tényleg polgármestere a hivatalának, ez pedig Michael Bloomberg, New York polgármestere.

2011.06.21. 13:27 - Index

Hatvan másodperc a neten

60seconds (1)

Egy perc nem is olyan hosszú idő, mégis nagyon sok minden történik ennyi idő alatt. Mi történik hatvan másodperc alatt a neten? 168 millió emailt küldenek el, 694 445 keresés indul, 1700-szor töltik le a Firefoxot, több mint 70 domént regisztrálnak, hatszáznál is több videót töltenek fel a YouTube-ra. Több mint húszezer Tumblr-poszt születik, 13 ezer iPhone alkalmazást töltenek le, 98 ezer Twit keletkezik.

Via GeeksAreSexy

2011.06.20. 16:00 - Index

12 munkaszüneti napból hét vallási ünnep Magyarországon

Ausztria a munkaszüneti nappá nyilvánított vallási ünnepek európai királya, tízet is megtartanak, igaz, csak egyetlen pirosbetűs nemzeti ünnepük van (a függetlenség és az 1955-ös alkotmány kihirdetésének a napja, október 26.). Nyugatra gyakoribbak a vallási ünnepek, keletre inkább történelmi eseményekkel erősítik identitásukat a függetlenségüket visszanyerő vagy vadonatúj államok. Magyarországon hivatalosan 12 munkaszüneti nap van, de ebből kettő, húsvétvasárnap és pünkösdvasárnap ugye eleve vasárnapra esik. A 12 napból hét vallási ünnep (húsvét, pünkösd, mindenszentek, karácsony). A KDNP még kettőt emelne be, nagypénteket és Mária mennybemenetelét. Ezt a két napot együtt Cipruson, Görögországban, Máltán, Olaszországban és Portugáliában ünneplik pihenéssel az EU-tagországok közül.

Kattintson ide a táblázat megjelenítéséhez!
  A
U
T
B
E
L
B
U
L
C
Y
P
C
Z
E
D
E
N
E
S
P
E
S
T
F
I
N
F
R
A
G
B
R
G
E
R
G
R
E
H
U
N
I
R
L
I
T
A
L
A
T
L
U
T
L
U
X
M
L
T
N
E
D
P
O
L
P
O
R
R
O
U
S
L
O
S
V
K
S
W
E
Vízkereszt
(jan 6.)
X - - - - - X - X - - - X - - X - - - - - X - - - X X
Nagycsütörtök - - - - - X X - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nagypéntek - - X X - X X X X - X X
X - X - X - - X - - X - - X X
Húsvéthétfő X X X X X X - - X X X X X X X X X X X - X X X X X X X
Áldozócsütörtök X
X - X - X - - X X - X - - - - - - X - X - - - - - X
Pünkösdhétfő X
X - X - X - - - X - X X X - - - - X - X - - X - - -
Úrnapja
X - - - - - - X - - - - - - - - X - X - - X X - - - -
Mária mennybemenetele
aug. 15.
X X - X - - X - - X - - X - - X - X X X - X X X X - -
Mindenszentek
X X X X - - X - - X - - - X - X - X X - - X X - X X -
Szeplőtelen fogantatás dec. 8.
X - - - - - X - - - - - - - - X - - - X - - X - - - -
Karácsony dec. 24.
- - X X X X - X - - - - - - - - X - - - - - - - - X -
Karácsony dec. 25.
X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X
Karácsony dec. 26.
X X X X X X - X X - X X X X X X X X X - X X - X X X X

A karácsonyt több ország rugalmasan ünnepli. Idén például 24-e szombatra esik, így például a ciprusiak meg a dánok nem tüntették fel hivatalos munkanapnak, de tavaly és tavalyelőtt nem kellett dolgozniuk. Az írek pedig, ha már így alakul, a vasárnapra eső 25-e helyett 27-ére iktattak be idén egy pihenőnapot. A belgákat pedig igencsak irigyelhetjük, náluk karácsony és szilveszter között egyáltalán nem kellett dolgozni tavaly és idén is a pihenésé az utolsó hét.

És vannak különleges vallási ünnepek is, Szlovákiában szeptember 15-én az ország védőszentjének, Máriának van a napja, van, ahol nemcsak úrnapja (mindig csütörtök), hanem az azt követő péntek is szabadnap, Spanyolországban pedig autonóm területenként változik, hogy a hivatalos ünnepek mellett mit ünnepelnek még, Katalóniában például Madrid védőszentjét nem, egy kikötés van, maximum 14 munkaszüneti nap lehet évente. Németországban is tartományonként változnak az ünnepnapok, a 16 tartomány közül nyolcban ünneplik például a reformáció napját, csak háromban a vízkeresztet, az úrnapját hatban.

2011.06.13. 11:04 - haszán
1 | 2 | 3
Informatikai partnerünk az index.hu.

Friss kommentek

  • Pepibubó: Római kömény Az ismétlődő linkelésedből csak az derül ki "feketén-fehéren", hogy a népszabadságos elvtársaiddal együtt változatlanul képesek vagytok linkeskedni, ... 2012-05-25 13:59
    Akik lepipálták Kádárt
  • Római kömény: Olvassátok el ezt a cikket szerencsétlenek: [link] Feketén-fehéren kiderül, hogy a szocialista rendszer sokkal gyorsabban fejlődött, mint a tőkés versenytársak. 2012-05-25 13:18
    Akik lepipálták Kádárt
  • Pepibubó: alfa.orionis Igazad van! "Te nosztalgiázz nyugodtan, de arról ne is álmodj, hogy még egyszer elveszitek azt, ami az enyém!" Nyugodj meg, nem fogunk nekik sikerülni! Szovje... 2012-05-25 12:40
    Akik lepipálták Kádárt

Keresés

RSS