Teljes ünnep, részmunka

A munka ünnepén arra gondoltunk, hogy a virsli és a majális mellé azt gondoltuk, felteszünk egy amolyan munka-ünnepi kvízkérdést:

Hát a részmunkaidő.

Nyugat-Európában sokkal népszerűbb az úgynevezett atipikus foglalkoztatás, vagyis, hogy az emberek nem klasszikus, határozatlan idejű, napi nyolc órás munkára kötött szerződéssel dolgoznak, hanem valahogy máshogy.

Ezeknek egy időben nagy divatja volt, elvileg és gyakorlatilag is számos előnnyel jár, de hátrányokkal is. Persze azért Magyarországon is bőven lenne, aki örülne, ha mondjuk részmunkaidőben dolgozhatna, bár valószínűleg azok, akik most így dolgoznak, ha tehetnék, mégis inkább aláírnának egy klasszikus szerződést.

Az, hogy emberek nem teljes állásban dolgoznak, csak az egyik, de talán leggyakoribb fajtája az atipikus foglalkoztatásnak, de ide tartozik még a

• határozott idejű szerződések kötése,
• a kölcsönzött munkaerő, vagyis amikor valakinek egy közvetítőcéggel van szerződése, aki kölcsönadja a munkaerőt annak, ahol végül az ember dolgozik,
• a távmunka
• és az alkalmi munka is.

Magyarországon és Európában is messze a részmunkaidő a legnépszerűbb atipikus munkaforma, ezért erre néztünk rá alaposabban.

Európában elég eltérő, hogy mennyire elterjedt ez a munkaforma, az országok pedig elég jól csoportosíthatók aszerint, hogy a dolgozók mekkora hányada dolgozik hetente kevesebb, mint 40 órát.

A legkevésbé az EU keleti tagállamaiban elterjedt a részmunka,

• Bulgáriában csak a dolgozók 2,4,
• Magyarországon 5,9,
• a Balti államokban 7-9,
• Szlovéniában pedig 10,4 százaléka dolgozik így.
• A kelet után a déli és/vagy latin országok jönnek, ahol a a dolgozók kb. 10-19 százaléka,
• a nyugati ás északabbi tagállamokban pedig már inkább 20-27 százaléka dolgozik csak napi pár órát vagy heti pár napot.
• A lista végén pedig ott van Hollandia, ami önmagában külön kategóriát képez.

A munkaerőpiac rugalmasabbá tételére és a részmunka támogatására amolyan csodafegyverként gondoltak Nyugat-Európában a 80-as, 90-es és 2000-es években. Először arra, hogy több nőt tereljenek a munkaerőpiacra, aztán később, a válság alatt, hogy kevesebb ember essen ki teljesen a piacról.

Csodafegyverből csapda

Hollandiában az 1980-as években még a fejlett országok között az egyik legalacsonyabb volt a nők részvétele a munkaerőpiacon, mert választaniuk kellett a család és a munka között, az viszont, hogy egyre több munkáltató hajlandó volt csak félállásban foglalkoztatni az embereket, részben megoldotta ezt a dilemmát.

Ez egész Nyugat-Európában erős trend volt, Hollandiában viszont annyira jól sikerült, hogy mára a dolgozó nők 77 százaléka részmunkaidős, míg a ma második legnagyobb részfoglalkoztató Ausztriában 47 százalékuk.

A nők foglalkoztatására valóban remek megoldás lehet a részmunka, ami amellett, hogy lehetőséget teremt arra, hogy gyereknevelés vagy idős szülők gondozása mellett (ami azért leggyakrabban a nőkre marad a családban) pénzt lehessen keresni. Sőt, egyes tanulmányok szerint azokban az országokban, ahol sok a részidős állás, ott több gyereket is vállalnak a nők, mint ahol munkalehetőség helyett gyerektámogatásokkal ösztönöznék a gyerekcsinálást.

Viszont míg pár országban, például Skandináviában a részmunkás-boom után a nők teljes állásban is többen kezdtek el dolgozni, ahol jobbak a fizetések és több lehetőség van az előrelépésre, a holland kormány által felkért szakértők már úgy látják, hogy a holland nőket csapdába zárta a részmunka, és mára a holland munkaerőpiac egyik legnagyobb baja az, hogy túl sokan dolgoznak félállásban.

Németországban is hasonló a helyzet: a válság alatt nagyon jó szolgálatot tett a kormány azzal, hogy támogatta azokat a cégeket, akik ahelyett, hogy kirúgták volna az embereket, inkább félállásban foglalkoztatták őket, viszont emiatt visszaesett a termelékenység, az emberek pedig nem tudnak visszakerülni a teljes foglalkoztatásba.

Félállásban keményen dolgozó kisemberek

A válság óta nálunk is többen dolgoznak részmunkaidőben, de ez még mindig csak a dolgozók 5,9 százalékára érvényes ez. Magyarországon is több nő dolgozik félállásban, köztük az arány 8,2 százalék, míg a férfiaknál 4,1 százalék. Ami viszont a nemnél Magyarországon jobban meghatározza azt, hogy valaki atipikusan vagy „rendesen” dolgozik, az Köllő János közgazdász kutatása szerint inkább az iskolai végzettség: minél jobban képzett valaki, annál kevésbé valószínű, hogy nem teljes munkaidős szerződése van. Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki kutatójának 2013-as tanulmánya szerint

Ráadásul az esetek többségében nem is ő, vagyis a munkavállaló akar nem teljes állásban dolgozni, hanem a munkáltatója szeretné, ha csak félállásban lenne a cégnél. Akik viszont szívesen dolgoznának félállásban, a középosztálybeli, szellemi munkát végző anyák, kevesebb lehetőséget találnak, így igazából most Magyarországon tipikusan az dolgozik félállásban, aki nem akar.