Kinyírja a csokot Budapesten a 30 milliós plafon

2016.01.20. 07:06
39 hozzászólás

Alig van olyan lakás Budapesten, amit meg lehet venni a háromgyerekeseknek járó csok kedvezménnyel, ha nem törlik el a 30 milliós értékhatárt. Az Otthontérkép adatai szerint ha a szabályozás úgy marad, mint most van, akkor a cég oldalán elérhető ingatlanoknak

csak az 1 százalékát lehet majd a kormányzati támogatással és hitellel megvenni.

Ahogy arra korábban a  Pénzcentrum  felhívta a figyelmet, a csok szabályozása szerint a 10 milliós támogatás mellé felajánlott, 3 százalékos kamattal felvehető 10 millió forintos hitellel csak olyan ingatlant lehet venni, ami a telekár és az áfa nélkül, bekerülési áron nem drágább, mint 30 millió forint. 

Ezzel a fővárosiak szinte teljesen kiszorulnak a csokból, pontosabban, ahogy az az Otthontérkép infografikáján látszik, rettentő kevés ingatlanért fognak versengeni egymással.

 

Már a sima csok kedvezményt is csak a teljes választék 27 százalékára lehet kiváltani, de akik ezt veszik igénybe, azok vehetnek használt lakásokat is.

A háromgyerekesek viszont csak újakat vehetnek. Ha nem kérik a 10 milliós hitelt, csak a támogatást, akkor az összes Otthontérképen meghirdetett lakás 9 százalékából válogathatnának, ha viszont a hitelt is kérik, akkor csak 1 százalék marad. Nagyon kevés ugyanis az olyan ingatlan, ami elég nagy ahhoz, hogy föl lehessen benne nevelni három gyereket, de kevesebb pénzbe kerüljön, mint 30 millió forint.

Azt, hogy ez nem teljesen úgy hat az családosok lakásvásárlására, mint azt szeretnék, már a kormány is felismerte, a Pénzcentrum azt a választ kapta, hogy az eheti kormányülésen ezt a szabályt el is törölhetik.