Maga marha, megint rajtam röhög a Központi Bizottság

„1957. január elsején leszereltem, tartalékállományba kerültem. Nem volt mit csinálnom, nem értettem semmihez, fényképezni viszont mindig szerettem. Így kerültem az Esti Hírlaphoz fotós gyakornoknak” – mesélte Sándor György, aki 1957 és 1963 között volt a lap munkatársa.

Az Esti Hírlap az 1956-os forradalom leverését követően indult, ez volt az első bulvárlap a szocializmusban. „Segíteni szeretnénk, hogy új kerékvágásba találjon a megbolygatott város, a falu szekere. Azt kívánjuk, hogy ismét épségben álljanak a házak, s meleggel teljenek a hajlékok. Azt akarjuk, hogy csengjen a körutakon a villamos, ne legyen sorbanállás az üzletek előtt, s fűtött iskolák várják gyermekeinket. Ki ne akarná ezt velünk együtt?” – írták az első lapszámban, 1956. december 24-én. Félreértés ne essék: a szocializmus évtizedeiben az Esti Hírlap is ugyanazt írta, mint a többi újság, csak kicsit másképp. A cikkek emészthető hosszúságúak voltak, sok volt a kép, a mindennapi élettel is foglalkoztak, a szalagcímeket rikkancs kiáltotta.

Ebbe a közegbe került a 24 éves Sándor György, aki mögött ekkorra már tekintélyes katonai pályafutás állt. A magyar zsidó fiatalembernek 1945 tavasza az igazi felszabadulást hozta el a nyilaskeresztes uralom alól. Édesapját 1942-ben munkaszolgálatra hurcolták, ahonnan nem tért vissza, édesanyjának a lábát egy 120 milliméteres szovjet akna zúzta szét.

A vészkorszakot túlélő 13 éves fiatalemberből hithű kommunista lett. Gyerekként a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottságnál lett altiszt, ma hivatalsegédnek mondanánk. 1947-ben egy díszszemlén meglátta távoli rokonát, Gyéressy János ezredest lovagolni a határvadászok élén. A látvány imponált neki, ekkor döntötte el, hogy maga is katona lesz. Két év múlva, 17 évesen korengedménnyel vonult be a Magyar Néphadseregbe önkéntesnek. Egy tolnai páncéltörő egységhez került a világéletében Pesten élő polgárfiú. Hamar ki is pécézték, vele végeztették az aljamunkát, a csizma feltörte a lábát, alig bírta a sok kilométeres menetgyakorlatokat.

A szenvedéstől a Dolgozók Ifjúsági Szövetsége mentette meg, függetlenített DISZ-titkár lett Dombóváron, jött az aranyélet, fizetést kapott, szabad kijárása volt a laktanyából. Közben a Kossuth Tüzértiszti Iskola növendéke lett, majd annak elvégzése után Veszprémbe került, ahol egy tüzérdandár felderítő tisztje lett. „Hívő voltam, elhittem mindent, amit Rákosi mondott, istenítettem” – mondta akkori önmagáról.

Az 1956-os forradalom napjaiban a tolnai laktanyában volt, harcokban nem kellett részt venni, legfeljebb a környéken kisebb csetepatékat elsimítani. November 8-án végre felmehetett Pestre a feleségéhez és egyéves kisfiához. Egy szekszárdi, élelmiszert szállító teherautó hozta Budapestre, de a város határában, valahol a dunavecsei úton történt valami, ami miatt – ahogy most fogalmazott – „meg voltam sértődve”. Egy szovjet útellenőrző ponton hosszas huzavona után lefegyverezték. Nagy törés volt ez. Ő, a kommunista magyar katonatiszt le lett fegyverezve a saját hazájában. És ezen még az sem sokat szépített, hogy végül egy szovjet harckocsi hozta be Pestre a dunavecsei útról. „Nem is léptem be az akkor alakuló MSZMP-be, csak jóval később.”

Az Esti Hírlapnál olyan főnökei voltak, mint a később A Hét című tévéműsorból ismert Polgár Dénes, az árvízi hajós dédunokája, Wesselényi Miklós, az elsüllyedt világból itt maradt Kellér Andor vagy Bodó Béla, akit 1953-ban több hónapra bebörtönöztek, mert a Népszava nyomdai szerkesztőjeként a Sztálin súlyos betegségéről szóló cikkben a mélységes megrendülést véletlenül úgy szedte, hogy mélységes megrendelés. A szerkesztőségben egész nap mentek a sztorizgatások, amikor meg terepen volt, akkor az újból meginduló életet fotózták: a rendelésre zsúfolásig telt közért pultokat, épülő lakótelepeket, alapköveket letevő politikusokat – mindent, ahová az Esti Hírlap szerkesztői küldték. Közben fogalma sem volt arról, hogy Kádárék kiket tartóztatnak le, végeznek ki, mint mondta, nem különösebben foglalkoztatták ezek a dolgok.

Bár hatalmas képanyag maradt az ott eltöltött munkája után, 1963-ban eljött az Esti Hírlaptól. Akkorra megbarátkozott a párttal, így az V. kerületi pártbizottságra került, majd az IBUSZ-nál,a szocializmusban sokáig monopolhelyzetben lévő utazási irodánál lett személyzeti osztályvezető. Pályafutását 1989-ben az IBUSZ útlevélosztályának vezetőjeként fejezte be. A kor lenyomata az az útlevél, amit a mai napig őriz. Ebben színészek, sportolók, zenészek – Kern András, Darvas Iván, Tolnay Klári, Szegvári Katalin, Gyarmati Dezső és még vagy hatvanan – köszönik meg a gyors és kellemes ügyintézést.

Alább láthatnak egy válogatást Sándor György munkáiból, a számára emlékezetesebb képeket ő maga kommentálta.