A felcsúti határba pottyantak az első magyar óceánrepülők

Nagy, földöntúli dolgok estek meg Felcsúton hajdanán. Egy nyári délután az Úr 1931. esztendejében például egyenesen egy repülőgép pottyant a kukoricásba. Óperencián túlról hozta az égi üzenetet: Igazságot Magyarországnak, “Justice for Hungary”! A kényszerleszállás ellenére a hős aviatikusokat világrekorderként ünnepelte a trianoni csonkaország: az óceánt elsőként átrepülő magyarok, revíziós propaganda és a tragikus vég a Fortepan archív fotóin.

„Nézze, öcsém! Ha maga mindenáron propagandát akar csinálni hazájának, menjen fel az Empire State Building felhőkarcoló tetejére. A hátára akasszon egy táblát, írja rá: Justice for Hungary, és ugorjon le az utcára. Bizonyos vagyok benne, hogy az összes lapok megírják a szenzációt. Ez nem kellemetlenebb, mint a vízbe fulladás, és lényegesen olcsóbb.”

Így hajtották el emlékei szerint a Légügyi Minisztériumból Magyar Sándort, az első magyar légipostajárat pilótáját, amikor előhozakodott merész tervével: átrepülné ő az Atlanti-óceánt Amerikából, ha egy mód van rá, de úgy, hogy meg sem áll a magyar anyaföldig.

Igaz, ami igaz, a Trianon után légi erejétől is megfosztott Magyarország nem volt éppen nagyhatalom a levegőben: a katonai korlátozásokkal a hadra fogható repülők zöméről is le kellett mondani. A maradék olyan volt, amilyen, ócska gépével Magyar is lezuhant pár évvel korábban. Csak 50 méterről és szerencséje volt: néhány műtét után el tudott menni földet művelni, aztán meg szerencsét próbálni Amerikába.

Az Atlanti-óceán átrepülésének ötlete Magyar fejéből pattant ki, de ez amúgy is benne volt a levegőben, mint vihar előtt a villamosság. Lindbergh 1927-es világszenzációja után nem volt hiány vakmerő jelentkezőből egyik parton sem, sikeres kísérletből azonban már inkább: sok próbálkozó már a felemelkedésnél elbukott; az extra üzemanyaggal terhelt gépek könnyen égő vesztőhellyé válhattak.

A minisztériumi elutasítás nem szegte a magyar aviatikusok kedvét. 1931-ig összesen csak 15-20 sikeres átrepülés volt a világban, a próbálkozás így világviszonylatban is bírt hírértékkel. A fő nehézség azonban az anyagi alapok megteremtése volt: miután a magyar állami szervek nem álltak be a tervbe, más források után kellett nézni. A magyar aviatikusok számára tulajdonképpen a politika jött kapóra. Lord Rothermere “Justice for Hungary!” kampányára csatlakoztak rá, és - helyesen - úgy gondolták, hogy vállalkozásukat nemzeti küldetésként sikerülhet eladniuk, hogy saját tőke nélkül is nekivághassanak. A brit sajtómágnás - Rothermere az angol bulvár Daily Mail tulajdonosa volt - ugyan politikailag nem számított túl komoly tényezőnek, de amikor 1927-ben beleállt a magyar revízió ügyébe, azzal Trianon problémája előtérbe került az angol nyilvánosságban is. Ettől meseszerűen sokat remélt a magyar közvélemény, Rákosi Jenő még azt is javallotta, hogy Rothermere-t az üres magyar trónra kellene ültetni. Bár a bulvárkirály megkoronázásának mások annyira nem támogatták, pár utcát azért - akárcsak Hitlerről és Mussoliniról - még életében elneveztek róla Magyarországon. Noha a pesti külügy túlzónak tartotta a vele kapcsolatos reményeket, az addig óvatosabb magyar revíziós politika az ő fellépésével együtt szintén harsányabbá vált. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Rothermere leginkább látványos propagandaakciókat támogatott. Ilyen volt a New York-i Kossuth-szobor tízezrek előtti felavatása 1928-ban: azzal is az volt a cél, hogy Kossuth, mint “a magyar Washington” és a szabadságszerető magyar nép toposzával a magyar ügyet Amerikában is végre kihangosítsák. Az eseményre 500 illusztris “Kossuth-zarándok” utazott ki Magyarországról; igaz, az amerikai sajtó részben inkább azzal foglalkozott, hogy miért fecsérel ilyen hasztalan dolgokra pénzt New York városa. A képen Magyarék a kormányzó fia, Horthy István társaságában Detroitban. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Nagyobbat szólt, és főleg máig emlékezetesebb a Rothermere által támogatott másik nagy akció, az óceán átrepülése. A lord erre a célra 10 ezer dollárt ajánlott fel; a summa a kiírás szerint azt a magyart illette, akinek először sikerül leszállás nélkül megtennie az életveszélyes transzatlanti utat. Ez így jóval nagyobb szabású vállalkozás volt, mint az olyan lelkeseké, mint azé a műegyetemistáé - bizonyos Sulkowsky Zoltán -, aki egy barátjával és Mister Hapsi névre hallgató kutyájával egy tigrisbőrrel kicicomázott oldalkocsis motorral indult világ körüli útra, hogy a “magyar értékek” propagálásával vigye úgymond előre a revízió ügyét. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Az óceán 10 ezer dollárral és honfiúi dicsőséggel kecsegtető abszolválásához Magyar Sándor Endresz Györgyöt nyerte meg társul. Magyar lett a navigátor, a világháborús repülőmúlttal bíró, ekkoriban budaörsi sportrepülő-oktatóként éldegélő Endresz pedig a pilóta. Pénz azonban csak siker esetén, utólag járt. A két magyar így közadakozásból kívánta előteremteni a repülőre valót. Az ügyüket felkaroló bizottság egydolláros képeslapokat adott ki, ezekből akarták összeszedni a pénzt, de a hírverés ellenére Amerikában csak 5000 lapot tudtak eladni, itthon meg mindössze 45-öt. Ebből bérelni sem tudták volna a gépet, de szerencséjükre egy amerikai magyar virsligyáros a segítségükre sietett. Szalay Imre - a hírekben később “Szalay bácsi”, mindannyiunk amerikai nagybácsija - saját vagyonát, 25 ezer dollárt áldozta a célra. A Ford repülőtéren készült fotón Magyar, Csapáry, Bánhidi és Endresz látható. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Ebből már meg tudtak venni egy Lockheed Sirius 8A-t. Az egymotoros, kétüléses, egyfedelű alsószárnyas gépet maga Charles Lindbergh ajánlotta, sőt, a Lockheed korábban kifejezetten Lindberghnek tervezte a típust; igaz, nem távrepülésre, hanem magáncélra, hidroplán-talpakkal felszerelve. Az óceánrepüléshez egy magyar mérnök alakította át, hogy minél több üzemanyagot tudjon magával vinni. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Eredetileg Detroitból akartak felszállni (ezért is készült ezeknek a fotóknak a többsége itt), azt tervezve, hogy majd a levegőben tankolnak meg, de végül mégis az óceánrepülők amúgy is kedvenc repteréről, az Európához legközelebbi Új-Fundlandról vágtak neki. Az adomány ellenére teljesen le voltak gatyásodva: Endresznél állítólag alig öt dollár, Magyarnál mindössze egy tízcentes volt. Szállodaszobájukat is csak egy utolsó pillanatban kapott segítséggel tudták kifizetni - valaki azonban megmentette a nemzet ügyét, a hősöknek mégsem kellett feketemosogatással törleszteniük. Itt: a Lockheed "Sirius" Prattinger, Szalay, Endresz és Bánhidival a Ford repülőtéren. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

A Lockheed "Sirius" feltöltése. „Holnap délután Mátyásföldön találkozunk” - táviratozta Magyar felszállás előtt az anyjának Magyarországra, és miután elhajtották a kifutópályán legelésző kecskéket, a nemzetiesen meggypirosra festett - oldalán a gondosan felpingált felirat, “Justice for Hungary” - gép 1931. július 15-én gond nélkül felemelkedett. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Földi indukciós iránytűjük rögtön az út elején elromlott, úgyhogy leginkább távíróval, a hajók segítségével tudták menet közben pontosítani a helyzetüket. Bár emiatt talán többször kellett korrigálniuk, így is 13 óra 50 perc alatt elérték az ír partokat - ez állítólag komoly világcsúcs volt abban az időben. De rekordnak mondták az óceán fölötti átlagsebességüket is (250 km/h), és abban biztosan elsők voltak, hogy ilyen mélyen a kontinensen, kelet felé nem jutott el egy tankkal, leszállás nélkül korábban senki. Az Atlanti-óceánon át leszállás nélkül 5770 kilométert repültek. A mátyásföldi repülőtérhez azonban ez is kevés volt. „Motorunk Győr felett néhányat köhög, de nem sejtem, hogy most, a cél előtt fog cserben hagyni bennünket. Endresz lázas gyorsasággal kapcsolgatja sorban a tankokat, de néhány perc múlva mindegyik benzintartály felől megismétlődve hallatszik a köhögés. Jegyzeteimet tanulmányozom, hogy melyik tankra kapcsoljunk. Feljegyzéseim szerint a jobb középső szárnytank még érintetlen. – A jobb középső tankra kapcsolj! – ordítom a mikrofonba. Endresz csak int a jobb kezével, hogy nem hallja, amit mondok. Gyorsan papírra vetem az üzenetet. Késő, a légcsavar megállt” - írta Magyar Sándor 1940-es könyvében. Bár utóbb azt híresztelték, elfogyott az üzemanyag, a tankban valójában még volt legalább 50 liter, ami simán kitartott volna Mátyásföldig. Vagy a benzincsap hibásodott meg, vagy ők hibáztak és túl korán kapcsoltak át egy másik tartályra. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

A Justice for Hungary a kényszerleszállás után. Miközben Mátyásföldön több ezren vártak rájuk virágcsokrokkal, lelkesedéssel, és jól végigpróbált patetikus köszöntővel, ők kénytelenek voltak a Felcsút és Bicske közötti kukoricaföldre letenni a gépet. A vitorlázórepüléssel kivitelezett kényszerleszállásra Magyar később így emlékezett vissza: “Az előttünk sárgálló rét boglyái közül hirtelen kikanyarodik egy szénásszekér. Endresz nagy lélekjelenléttel balra tér ki. Már fordulóban földet ér kerekeivel a gép. Erősen felütődve nagyot ugrik, majd egy zökkenéssel megáll a kukoricás szélén, és lassan a fejére billen. Elsőnek én ugrom ki a gépből, utánam Endresz. Szótlanul bámuljuk egymást. Aztán Endresz a gépre néz és bánatosan mondja: — No, ezt megcsináltuk. Elfordul és olajos kezével könnyeit törölgeti. Az olaj és a könny keverékével hosszú sávokat húz az arcán. Elmosolyodom, már ő is nevet. Közben a szénásszekérről leugrik az atyafi, aki nem is sejti, hogy most menekült meg a halál torkából. Odajön hozzánk: - Honnan gyüttek kendtek?” – kérdi. -Amerikábúl – mondjuk. Végignéz rajtunk, látom, meg van sértve. Azt hiszi, tréfálunk vele.” Felcsút környékén máig tartó legenda lett a sors kegyéből éppen hozzájuk leszálló, Magyarországnak igazságot követelő kisgépből; ma nem csak emlékpark van a landolás közelében, de újabban Orbán Viktor hajdani iskolája is az 1931-es pilóta, Endresz György nevét viseli. (Magyar Híradó 1931. júliusi tudósítása: A magyar óceánrepülők, Endresz György és Magyar Sándor fogadtatása.) (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Filmfelvétel a Justice for Hungaryról. A nagyvárosi várakozók azonban ekkor hősök nélkül maradtak. A hiába váró mátyásföldi tömegről a Pesti Naplónak Karinthy tudósított. “Három liter benzinen mult, hogy a magyar Jasonok remekműve, az óceánrepülés, nem fejeződött be azzal a formatökéllyel, aminek esztétikai külsőségei méltó keretet adhattak volna a csodálatos teljesítménynek. Ott vártunk és szorongtunk a mátyásföldi kikötő mólóján, az egész hivatalos és nemhivatalos Magyarország, bandérium és koszorúk és kormányzói tribün és a láthatatlan madár idegei, dróttalanul összekötve a mi idegeinkkel, tízpercenként összedobogtatták szívverésünket a ziháló erőfeszítéssel, megpattanó erekkel, ahogy a két derék magyar fiú izma és tüdeje utolsó tartalékát szuszogta.” A nagy ünnepség aztán pár nap múlva csak meglett, légibemutatóstul, a Hősök terén a beszámolók szerint tízezrek voltak. “Csaba királyfi útján, az Újvilágból hozták át az Újvilágból az igazságot Magyarországnak” - hirdette a korabeli filmhíradó. Rothermere lord tízezer dolláros jutalmát Bethlen István a Várban nyújtotta át. Az Érdi Weekendház-tulajdonosok Szövetsége egy-egy telket is ajándékozott az aviatikusoknak a hamzsabégi erdőben, társasági eseményeken Miss Magyarországgal fényképezték őket, a Légügyi Hivatalban meg fogalmazói állás várt volna a repülősökre. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Endresz és Magyar. A jövő azonban máshogy alakult. Magyar Sándor nem sokkal később visszament Amerikába, így a következő évben Endresz már nem vele, hanem egy számára új rádiótávírásszal, Bittay Gyulával szállt fel, hogy Rómába repüljenek az óceánrepülők világkongresszusára. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

“Háromszín virágcsokor nemzeti szimbóluma kísérje útján a gépmadarat dicsőséges diadalútján” - rebegte a búcsúztató versmondó hölgy a felszállás előtt a gépnél. “Megígérem hát, hogy mindent megteszünk, ami tőlünk lehetséges, ugye” - fogadta elfogódottan a köszöntést Endresz. A Justice for Hungary gépe 1932 május elején a városligeti csarnokban. (Fotó: FORTEPAN)

Endresz György és Bitai Gyula Rómába indulásuk előtt Mátyásföldön. Ez az utolsó felvétel róluk. A gép Rómában leszállás közben balesetet szenvedett. Okát vitatták, talán későn vették észre a Littorio repülőtér melletti egyik dombot. Földnek ütközve a repülőgép átpördült és azonnal lángba borult, a roncsok közül már csak Endresz György és Bittay Gyula elszenesedett holttestét tudták kihúzni. (Magyar Világhíradó 1932. májusi tudósítása: A hősi halált halt magyar óceánrepülők temetése.) (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Endresz György és Bittay Gyula emlékművének leleplezése Róma repülőterén 1932-ben. A rendkívül ünnepélyes római temetésen még Mussolini is részt vett. Az alkalmat Olaszország a magyar revízió támogatásának látványos kinyilvánítására használta fel, még egy új repülőt is felajánlottak, a “Giustizia per l’Ungheria”-t. „A Justice for Hungary roncsait senki sem tekinti szárnyszegett madárnak, hanem olyan élő hatóerőnek, amelynek lángjaiból feltámad a phőnix-madár, amely utat kell, hogy mutasson minden magyarnak” - mondta miniszterelnöki székben Bethlent váltó Károlyi Gyula. Endreszről alig egy hónappal a halála után teret neveztek el a Déli Pályaudvarnál - ezt 1945 után az indoklás szerint “irredenta áthallások” miatt keresztelték át. Óceánrepülő társa, Magyar Sándor a II. világháború után végleg Amerikában telepedett le. Társát közel fél évszázaddal túlélve ott halt meg 1981-ben. (Fotó: Közlekedési Múzeum / FORTEPAN)

Felhasznált irodalom:

• Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között
• Magyar Sándor: Álmodni mertünk
• Fiziker Róbert: A Justice for Hungary utolsó útja
• Fékszárny Blog: Nyolcvan éve volt-Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülése

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!