Eufrozina, Kende
7 °C
21 °C

Három cég viheti az agrárkamara százmillióit

2016.02.09. 07:23

Három cég vitte el annak a pénznek a nagy részét, amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a készülő szuperhonlapjára szánt. Ahogy arról már írtunk, az agrárkamara 471 millió forintból készítteti az új honlapját, amin a tagjai, a szervezetbe kötelezően beléptetett 360 ezer gazdálkodó az ügyeit intézheti. Az ehhez szükséges adatbázis kiépítéséhez drága SAP-szoftvereket licenceit és hardvereket vásároltak, ezért kerül majdnem félmilliárd forintba a projekt.

A NAK elküldte nekünk, hogy pontosan milyen dolgokat vett meg a honlaphoz, kitől és mennyiért. Ebből kiderül, hogy az agrárkamara három pályázatot írt ki, amit a következő cégek nyertek meg:

  • az SAP szoftverek licenceit BCS Business Consulting Services Kft. adhatja el a kamarának 183,5 millió forint plusz áfáért
  • A hardverbeszerzésre kiírt pályázatot az Inter-Computer Informatika Zrt. nyerte, 103,4 Ft+áfa értékben
  • magát a honlapot pedig az Angyal Business Consulting Kft. fejlesztheti és vezetheti be, 110,2 millió forintért, + áfa.

A három pályázatra 5, 5 és 4 pályázóból választották ki a nyertest. A nyertes cégek közül a BCS és az Angyal Kft. is több kormányzati informatikai közbeszerzésen indult és nyert, utóbbi szerezte be és tartja karban például a Magyar Fejlesztési Bank SAP rendszerét, a BCS pedig ugyanezt csinálta többek között a GYSEV-nek és a Dunántúli Regionális Vízműnek.

Mindkét cég készült a kormányzati pályázatokra, mindkettő részt vett az SAP közszféra tréningprogramján és megkapta az ez után járó, a kormányzati pályázatokra felhatalmazó minősítést a német informatikai cégtől. Az Inter-Computer is nyert már közbeszerzést, ez a cég bővítette például az Országos Nyugdíjfolyósító IBM tárolórendszereit és újította fel a Magyar Posta borítékoló gépeit. 

Korábban sajtóértesülésekre hivatkozva azt írtuk, hogy a szoftver és hardverbeszerzéseken kívül a NAK reklámra és hirdetésre is el akar költeni több mint 100 millió forintot a projektben. Ezt a nekünk küldött válaszában a kamara tagadta.