Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Magyarországra is érkezett mérgezett tojás

2017.08.15. 18:32 Módosítva: 2017-08-15 18:59:09

Két héttel ezelőtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) még azt közölte, Magyarországon nincs holland, németországi és belgiumi tojásüzemekből származó mérgező tojás, kedden délután érkezett információk alapján azonban úgy tűnik, mégis érkezett ide a rovarirtóval szennyezett termékből – olvasható a hivatal oldalán.

Hozzánk is jutott, de nem veszélyes

A hivatalt az Európai Unió élelmiszerbiztonsági gyorsriasztási rendszerén keresztül tájékoztatták, miután egy német vállalat ázsiai jellegű, fagyasztott, félkész termékében Fipronilt mutattak ki. A Tamago Ei-Omelett-Block névre hallgató termékből Magyarországra, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez is szállítottak, a cég a NÉBIH megkeresésére megtette a szükséges intézkedéseket.

A német vizsgálati eredmények szerint a termékben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben ugyan, de kimutatható volt a szermaradék, így a NÉBIH annak ellenére is elrendelte a forgalomból történő kivonását, hogy fogyasztása nem jelent egészségügyi kockázatot. A termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított, a visszahívásról pedig minden partnerét értesítette, amit a hatóság felé is igazolt.

Folyamatos az ellenőrzés

Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár már a botrány kirobbanása után nem sokkal elrendelte a Magyarországra érkező tojástermékek ellenőrzését, a mai nappal pedig elkészültek az első vizsgálati eredmények is. A NÉBIH szakemberei négy esetben mutatták ki Fipronil jelenlétét, ám a szermaradék mennyisége mind a négy tojásnál a megengedett értéken belül maradt. Az érintett tételeket a hatóság zárolja és megteszi a szükséges lépéseket.

A NÉBIH a szennyezési eset lezárásáig egyébként azt javasolja, hogy mindenki részesítse előnyben a kiváló minőségű magyar tojás, valamint tojás tartalmú termékek fogyasztását.

Tojásbotrány Európában

A mostanra szinte egész Európát meghódító tojásbotrány július végén kezdődött, akkor Németországban jelentek meg a szennyezett tojások. A magyarországi megjelenéssel együtt azóta már 16 európai országba jutott el a Fipronilos tojás, a szennyezett termék terjesztéséért felelős cég vezetőit pedig letartóztatták. 

Az ügyben Hollandia és Belgium is egymásra mutogat, Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos pedig pénteken bejelentette, hogy szeptember 26-ra uniós miniszteri csúcstalálkozót hív össze.

Szombaton az index is összeszedte, amit eddig tudni lehet a balhéról, ezt a cikkünket itt olvashatják el.