Lukács
7 °C
22 °C

Munkát, azt ne tőlünk várjon!

2013.11.11. 07:35 Módosítva: 2013-11-11 11:12:21
Mi vár ma az emberre, ha munkanélküli lesz, és úgy dönt, az államtól kér segítséget? A munkaügyi központba az álláskeresők csak beköszönni járnak a kötelező együttműködés címén, de állásajánlatot a legtöbben soha nem kapnak. Beálltunk a munkára jelentkező sorába, hogy megtudjuk, hogyan működik a munkaügyi hivatal. Úgy kezdődik, hogy egy hónapot várnunk kell.

Elmentem a munkaügyi központba munkát keresni. Mint kiderült, munkanélkülinek nyilváníttatni magam egyáltalán nem egyszerű – csak valamiféle előregisztrációt sikerült csak kicsikarni, és egy hónap múlva újra próbálkozhatnék, bár sokat attól se várhatnék, ha tényleg szükségem lenne munkanélküli-ellátásra. De kezdem az elején.

Türelem, türelem

Először megpróbáltam telefonon elérni a munkaügyi központot, hogy mégis milyen papírokra lesz szükségem. Háromszor foglaltat jelzett a vonal, egyszer műszaki hiba miatt nem volt kapcsolható, kétszer pedig perceken keresztül egy robothang ismételte ugyanazt a szöveget, de a kezelő nem jelentkezett.

Az ügyfélfogadási idő viszont ketyegett, ezért inkább elindultam, és útközben még egyszer rájuk csörögtem, hátha. Felvették, és szerencsére kiderült, hogy a regisztrációhoz szükségem lesz a diplomáimra és a nyelvvizsga-bizonyítványaimra is, meg egy csomó olyan igazolványra, aminek a feléről még csak nem is hallottam. Szóval visszafordulás, elkeseredett fiókhúzogatás, önmarcangolás (vajon miért nem csináltattam újra az adókártyámat, amit három éve loptak el?), újraindulás.

A munkaügyi központot én valami egészen lehangoló, kaotikus és izzadtságszagú hivatalnak képzeltem, ahová csak hosszan kígyózó, reménytelenül láncdohányzó emberekkel tömött sorokat kiállva lehet csak bejutni. Ehhez – és a kezdeti nehézségekhez – képest roppant flottul ment minden, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy azon a napon kerestem fel a központot, amit kifejezetten az első jelentkezőknek és a munkáltatóknak tartanak fenn. Ez utóbbiak pedig nyilván csak igen ritkán és igen kevesen keresik fel a hivatalokat – gondoltam már az elején, és ezt később megerősítette a tapasztalat.

Pályakezdő, 3 év gyakorlattal

A váróteremben így főként 20-30 éves fiatalok méregették egymást és a faliújságokra kitűzött hirdetéseket. A teremben ízelítőnek kitették az éppen aktuális munkák gyűjteményét is három befűzős mappában.

Ha tényleg diplomás munkanélküli lennék, ebből a kis összeállításból tudtam volna meg először, hogy esélyem sincs az elhelyezkedésre – hacsak nem szeretnék takarító vagy konyhai kisegítő lenni, mert a többi munka vagy speciális szakképzettséget, vagy jelentős fizikai erőt igényelne. Irodai vagy szellemi munkát első átfutásra nem találtam a hirdetések között.

Viszonylag gyorsan sorra kerültem, de az ügyintézőnél újabb kellemetlen meglepetés várt: kiderült, hiába dolgoztam korábban három évig, semmiféle anyagi támogatásra nem vagyok jogosult, mert korábbi munkaadóim nem munkaviszonyban, hanem megbízási szerződéssel foglalkoztattak, tehát nem fizették utánam a munkaerő-piaci járulékot. Ezt mindenkitől vonják, amikor dolgozik, hogy el lehessen tartani azokat, akik nem dolgoznak. Aki viszont ilyet soha nem is fizetett, az nem is kaphat a nagy közös kalapból. Esetemben ez azt jelentette, hogy munkaügyi értelemben pályakezdő vagyok, és pénzt – hivatalosan: foglalkoztatást helyettesítő támogatást – legfeljebb csak akkor kaphatnék, ha egy éven át együttműködöm a munkaügyi központtal.

Mint egy fordító

A helyzet igazságtalanságán felháborodva magyaráztam, hogy de hát én bejártam napi nyolc órában, hol heti ötször, hol félállásban, az álláskeresői támogatás feltétele pedig 360 nap munkaviszony a jelentkezés előtti három évben. Az egyébként kedves ügyintéző csak széttárta a kezét: a megbízási szerződésből nem megállapítható, hogy hány napot dolgoztam, attól akár az is lehetett volna, hogy csak havi egy napot dolgozom, „mint egy fordító”.

A beszélgetésből az is kiderült egyébként, hogy ő abszolút sehol nem tudja leellenőrizni, mennyit és hogyan dolgoztam, azt se tudná megállapítani, hogy a jelentkezéskor épp van-e munkaviszonyomon, de bízik abban, hogy mivel a büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy nincs, nem hazudok.

Az adóhatóságnál pedig egyszer úgyis összeérnek a szálak

– tette hozzá, csak a miheztartás végett. A támogatás igényléséhez persze kell igazolás az egykori munkáltatóktól, szóval álláskeresői segélyt nem adnak csak azért, mert kérek. De ennél kifinomultabb módszer nincs az adatok ellenőrzésére, a központban nem látják például az OEP vagy a NAV adatbázisait.

5000 álláskereső, 30 állás

Miközben tisztáztuk a rendszer átverhetetlenségét, az ügyintéző bepötyögte az adataimat a rendszerbe, kinyomtatott egy űrlapot, és közölte:

Ezt töltse ki, és hozza vissza december 5-re, akkor regisztráljuk.

Nyilván felmerült bennem, hogy de miért nem ma, ha már itt vagyok, és az űrlap sem túl összetett, főként a végzettségemre vonatkozó kérdéseire feltehetően 10 perc alatt tudok válaszolni. Az ügyintéző felhívta a figyelmemet, hogy sajnos kifutottunk az időből.

Tényleg, hiszen már csak 50 perc van zárásig! Így persze a bizonyítványaimat is tök felesleges volt elhoznom, mert az a regisztrációhoz kell, engem viszont csak nyilvántartásba vettek.

– És ha visszahozom ezt a papírt, mi lesz?

– Onnantól együttműködik velünk.

– Vagyis?

– Mivel pályakezdő, majd járhat képzésekre, lesz többnapos is, kommunikációs, önéletrajzírós... Meg van a „Garantált első munkahely" program is...

– És mennyi az esélyem arra, hogy diplomásként önök segítenek nekem elhelyezkedni?

(Felnevet.)

– Ezt hogy értsem?

– Munkát, azt tőlünk ne várjon. Hölgyem, jelenleg 5000 ügyfelünk van, és havi 30 állásajánlatot kapunk. Azok is többnyire szakmunkák. Most kellett 400 fő közmunkára, de mire ön regisztrált lesz, az már betelik, és az egyébként is inkább egyszerűbb munkák voltak azok is.

Hipnotikus állapotban álltam fel az asztaltól. Ha feltételezzük, hogy nem lesz több regisztrált, tehát a 30 fő helyére nem érkezik a következő hónapban senki, akkor is 13 évbe telne mindenkit álláshoz juttatni az adatbázisból. A legenda tehát igaz: a munkaügyi hivatal tulajdonképpen csak nyilvántartja munkanélkülieket, de az elhelyezkedésben konkrétan segíteni csak a töredéküknek – jelen esetben havonta 0,6 százalékuknak – tud.

Megszállott álláskereső

Mondhatnánk, persze, hogy én diplomás, budapesti pályakezdőként speciális helyzetben lennék, ami egyrészt így van. A beérkezett olvasói levelekből viszont mégis az látszik, hogy nagyon hasonló problémákkal néznek szembe szakmával és évtizedes munkatapasztalattal rendelkező olvasóink is. 

Egyikük így számolt be a háromhavonta kötelező látogatásairól a munkaügyi központban:

Köszönünk. Egy perc alatt bepötyögnek az adatbázisba, adnak egy következő időpontot. Közben a tőlem balra lévő kupacból elveszek egy állásajánlatos A4-est, a jobbra lévőből egy tanfolyamos A4-est. Köszönünk. Egyebet nem mondanak. Ennyi.

Olyan olvasónk is van, aki már több mint két éve regisztrálta magát, de idén október közepéig, amikor behívták közmunkára, semmilyen állásajánlatot nem kapott.

Megkérdezték, milyen munkát vállalok el, mert amennyiben érkezik hozzájuk állásajánlat, szólnának. Mondtam, hogy irodában dolgoztam ezelőtt, tehát főként irodai munka jöhet szóba, de bejelöltem a 3 műszakos gyári szalagos munkát, a bolti eladót is. 2 év alatt egyetlen egy állásajánlatot nem küldtek, ami azért furcsa, mert a honlapjukon mindig volt vagy irodai vagy gyári munka, amiket megpályáztam, de válasz sose érkezett.

Van, aki már ott elakad, ahol most én is, és regisztrálnia sem sikerül. 

Az egész úgy kezdődött hogy az iskola elvégzése után azonnal regisztrálni akartam, elvittem minden iratomat a munkaügyre, a pultos hölgy megnézte őket tüzetesen, valamit felírt egy papírra, majd gépelt egy darabig a számítógépen. Megköszönte és visszaadta a papírokat kb. 10 perc elteltével. Hazamentem, majd pár hónapra rá kiderült, hogy valójában nem regisztráltak annak idején.

A fenti levelet író olvasónkat végül sikeresen regisztrálták, de abban sem volt köszönet. Az együttműködési kötelezettség ugyanis azt jelenti, hogy a munkaügyi központ akár naponta berendelheti az embert különböző képzésekre, csoportterápiára megszállott álláskeresőknek, vagy állásajánlatok miatt. Ez különösen akkor kellemetlen, ha valaki 70 kilométerre lakik a legközelebbi kirendeltségtől.

Hétfőn egy német nyelvtanfolyam miatt kellett bemennem, megtettem. Kiderült, hogy Esztergomban tartanák, és nekem napi 4 óra lenne az út csak oda. Kedden be kellett menni egy csoportterápiára, ahol szó szerint 'megszállott munkakerülőként' kezeltek. Szerdán egy remek állásajánlatot kaptam, ahol az előadónő már úgy kezdte, hogy 'nem kell gumiabroncsot pakolni, ez nem fizikai munka, csak a gépeket kell felügyelni'. Utánanéztem, és valójában abroncsrakodókat kerestek. Csütörtökön volt egy kötelező állásbörze, amire elmentem természetesen. Pénteken utazhattam aztán megint egy targoncástanfolyam tesztírására, Komáromba. Aztán amikor kiderült, hogy már van három szakmám, kiröhögtek, és mondták, hogy így sose vesznek fel tanfolyamra, mert másnak jobban kell. 

Sokan panaszkodtak arról, hogy a munkaügyi központok elég önkényesen értelmezik a végzettségnek megfelelő munkát, különösen, ha közmunkára közvetítésről van szó.

Kaptam egy levelet a munkaügyi hivatalból: a végzettségének megfelelő állást találtunk Önnek! Kiderült: szemétszedés, kertészkedés vagy segédmunkási munka közül választhatok. Földmérő mérnök vagyok. Ennyi.

Egy másik olvasónk éppen azért munkanélküli, mert levelezőn végzi a második főiskoláját, és egyelőre nem talált részmunkaidős állást. Neki ezt ajánlotta a hivatal:

A múlt héten felajánlották az ároktisztítás – 7.-8. osztályos felzárkóztató tanfolyam kombinációt – ez igen megalázó. Az önkormányzatnál a hölgy azt mondta, hogy nekik adott számú embert kell beiskolázniuk, és nőknek más típusú tanfolyamot nem tud felajánlani.

Cikkünket az Index Facebok-oldalán kommentelheti!