Adócsalásra állt rá a bank

A HSBC banknak megint sok vaj van fején. A világ második legnagyobb bankcsoportja nemcsak onnan lehet ismerős a magyaroknak, hogy egy évig saját névvel voltak jelen Magyarországon is, hanem például onnan is, hogy néha lebuknak, hogy tudatosan Irán, terroristák vagy mexikói drogbárók pénzeit mossák tisztára. Vagy hogy más bankokkal együtt manipulálhatták a bankközi kamatlábakat, vagy épp az arany vagy az ezüst árfolyamát, vagy épp más versenyszabályt szegnek meg. Alaposan utána kellene járni, ha olyan nagy bankbotrányt szeretnénk találni az elmúlt időszakból, amiben nem voltak benne.

Ha lebuknak, jellemzően sűrűn bocsánatot kérnek, elhatárolódnak a figyelmetlen leányvállalatuktól, fizetnek egy adag pénzt a felderített esetek után az őket elkaszáló hatóságnak, és egy sereg tanácsadónak is, akiket hivatalosan arra bérelnek fel, hogy legközelebb kisebb eséllyel következzen be ilyesmi.

Pont a jó eséllyel adózatlan pénzekkel csaltak

Legújabban az az ügyük került elő, hogy több tízezer ügyfelüknek tanácsoltak adócsalást. Egészen pontosan még egy 2003-as uniós direktíva mondta azt ki, hogy egy feltétellel maradhatnak meg az uniós polgárok Svájcban elrejtett, titkos betétei, ha adóznak az elrejtett vagyonból származó jövedelem után 15 százalékot a saját országuknak. Később pedig országoktól függően egyre többet. 

A HSBC viszont kitalált egy másik, jóval olcsóbb megoldást az ügyfeleinek: hogy inkább ne fizessék ki ezt az adót egyáltalán. Ezt viszonylag egyszerűen és azóta is népszerű formában meg lehetett tenni offshore cégeken keresztül, a szabályozás ugyanis csak magánszemélyekre vonatkozott.

Aki nagyon biztosra akart menni, annak még azt is javasolták, hogy az offshore cégét mondjuk egy liechtensteini alapítvány birtokolja, ahol viszont teljes anonimitás volt garantálva az ügyfélnek. De még az alapítványnál sem tűnhetett fel egyébként senki tulajdonosnak, csak „adományozónak”.

Persze mögöttes szerződésekkel azért rendezték, hogy az ügyfél hozzá tudjon jutni a pénzéhez, ha kell. A HSBC-nél pedig az ügyfelük helyett eljáró offshore céget is csak egy számmal jelezték a számlatulajdonos helyénél, hogy a banknál esetleg nem beavatottak véletlenül láthassanak rá az ügyfél bármilyen adatára. A banki menedzserek pedig kizárólag személyesen vagy közvetítőn keresztül érintkeztek az ügyfelekkel, hogy minél kevesebb nyom maradjon.

Akadt egy becsületesnek tűnő ember

Az ügy úgy derült ki, hogy a HSBC egyik svájci IT-biztonsági szakembere, Hervé Falciani 2007-ben ellopott egy csomó banki ügyféladatot 2005–2007 közöttről, és azonnal elmenekült vele – egyébként a HSBC pénzén – a francia rendőrséghez. A franciák letartóztatták, de nem adták ki Svájcnak, miután megtudták, hogy mit hozott magával.

Nagyjából 130 ezer adócsaló ügyfél feltehetőleg szinte minden banki adata volt nála, ám ezekből eddig csak kétezret hoztak nyilvánosságra. Ez az az úgynevezett Lagarde-lista, amit a görög kormány kapott meg a franciáktól, hogy könnyebben ki tudják fehéríteni a gazdaságukat.

2010-ben a brit adóhatóság is kapott egy több mint ezerfős listát, és ettől fű alatt gyorsan be is folyt 135 millió font (mai árfolyamon nagyjából 55 milliárd forint) elmaradt adó, de csak egy embert ítéltek el, egy név sem került nyilvánosságra, és a brit HSBC ellen sem indult semmilyen eljárás.

Most ezekből az adatokból szerzett meg egy adaggal számos újság, a Le Monde-tól a Guardianon át a BBC-ig.

Aktívan segített a passzív fél

„Megbeszéltük az ESD-T, és arra jutottak, hogy csinálnak egy (...) panamai céget külön egyéni aláírási joggal, ami megkapja ezeket az eszközöket ” – írták a banknál az egyik egyesült királyságbeli ügyfélcsoportról. „Hosszú ESD-megbeszélés... az ügyfél aláírt egy levelet, hogy átutaljuk a számlájáról az eszközöket egy brit Virgin-szigeteki cégnek" – mondták egy másikról.

Egy észak-londoni gyémántkereskedőnek pedig például egy liechtensteini ügynökség egyből Szamoán csinált offshore céget, hogy még nehezebb legyen lekövetni a vagyonát, a Guardian információi szerint. Tudatosan, gond nélkül kezelték nemzetközi bűnözők, korrupt üzletemberek vagy más, nagyon gyanús kockázatú ügyfelek pénzét ilyen módon.

Ráadásul elképesztő mennyiségű készpénzt fogadtak be és adtak ki, pedig jóhiszeműen annak is nagyon gyanúsnak kellett volna lennie, ha valaki utalás helyett Hollandiából vagy Dániából Svájcig repül egy bőröndnyi helyi pénzzel, hogy ott betehesse egy anonim számlára. Vagy pláne, hogyha valaki Svájcig utazik azért, hogy rendszeresen felvegyen mondjuk egy nagy adag angol fontot.

Azért kellett az ügyfélnek saját magának rohangálnia, mert a HSBC a tisztára mosott készpénz átcsempészését máshova már nem vállalta, mondván, ők tulajdonképpen csak passzív felek akarnak maradni ezekben az ügyletekben.

A HSBC jellemzően egyébként figyelmeztette az ügyfeleit, hogy mekkora készpénzcsomagokkal nem hívják fel még magukra az adott ország adóhatóságának a figyelmét. A HSBC bankcsoportot a kérdéses időszakban Lord Stephen Green irányította 2010-ig, akit utána David Cameron rögtön kereskedelmi miniszternek nevezett ki a brit kormányba. A HSBC ellen Franciaországban, Svájcban az USA-ban, Belgiumban és Argentínában folyik bűnügyi eljárás, de Nagy-Britanniában nem. Szerdán épp svájci ügyészség razziázott pénzmosás gyanúja miatt a svájci HSBC-nél a BBC szerint.

Sokáig titkolnák

Persze dacára, hogy a HSBC mostanában gyakrabban bukik le, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szervezetük jellemzően sokkal korruptabb lenne más pénzügyi szolgáltatókénál, elég mondjuk a JP Morgan, a BNP Paribas vagy épp a Goldman Sachs ügyeire gondolni.

Az érintett
országok állampolgárai	ügyfél (db)	vagyon (milliárd forint)	ügyfélnél átlagosan (millió forint)
Svájc	11235	8324	741
Franciaország	9187	3375	367
Egyesült Királyság	7000	5859	837
A leginkább érintett európai országok állampolgárai és kezelt vagyona (Forrás:BBC)

Inkább azt jelzi, hogy mennyire gyengén megoldott a határokon átnyúló, globális óriásbankok egységes, szigorú felügyelete. Az pedig az unióbeli hozzáállást tükrözi szépen, hogy a hét éve kilopott adatokból még mindig csak alig néhány név kerülhetett nyilvánosságra, és az országok nem is nagyon kapálóznak, hogy ez mielőbb megváltozzon.