Kimutatták: így fertőz az agresszió

Régóta foglalkoztatja az embereket, hogy időnként miért és hogyan harapózik el az idegenellenesség vagy éppen az etnikai erőszak egyes társadalmakban. Cseh és szlovák kutatók a kísérleti közgazdaságtan eszköztárát segítségül hívva vizsgálták ezt a kérdést szlovákiai roma és nem roma diákok kapcsolatának példáján. Arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok önmaguktól diszkriminálnak-e, és hogy változik-e a viselkedésük iskolatársaik döntéseinek láttán.

A kísérlet alanyait Szlovákia olyan járásaiból válogatták, ahol jelentős roma kisebbség él. A tanulmány szerzői a “pusztítás öröme” nevű játékkal mérték nem roma résztvevők agresszív viselkedésre való hajlamát. Ebben a játékban a résztvevőnek el kell döntenie, hogy nyereményéből fizet-e 20 centet, hogy játékostársa nyereményét 1 euróval csökkentse – miközben játékostársa egy ugyanilyen döntést hoz vele szemben.

Ez a játékostárs egy távoli iskola tanulója volt, de a lehetséges társak névsora alapján a döntéshozó valószínűsíteni tudta, hogy romával vagy nem romával van-e dolga. A kísérleti közgazdaságtan módszertanának megfelelően minden döntés valódi következményekkel járt. A kísérleti alanyok tehát valódi kárt okozhattak társuknak és, igaz kisebb mértékben, de maguknak is.

A játékosok egy része előzetes külső befolyás nélkül hozott döntést. Másoknak viszont a döntés előtt megmutatták, hogy hasonló helyzetben hogyan döntött egy saját iskolatársuk. Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a fiatalok hány százaléka ártott az áldozatnak különböző helyzetekben.

Az ábra első két oszlopa valamennyire jó hírt tükröz az emberi természettel kapcsolatban. Azok a résztvevők, akik nem láttak példát maguk előtt, a romáknak 42 százalékban ártottak, míg a nem romáknak 47 százalékban – tehát nem okoztak nagyobb arányban kárt romáknak. (A két szám közötti különbség a hibahatáron belül van.) Talán meglepő lehet, hogy az emberek maguktól nem diszkriminálnak, de más tudósok is hasonló eredményre jutottak kenyai alanyokat vizsgálva.

Mi történt, ha a diák megfigyelte egy iskolatársa döntését? Az első hír megint jó: ha a megfigyelt játékos nem okozott kárt, akkor a döntéshozók követték a jó példát, és mind romáknak (19%), mind nem romáknak (23%) jóval kevesebb kárt okoztak.

A szomorú hír, hogy ha a játékos azt látta, hogy társa mást bánt, ő maga is hajlamosabbá vált rá. Ráadásul drámai különbség mutatkozott attól függően, hogy az áldozat roma vagy nem roma volt. Az utolsó két oszlop mutatja a rossz példa ragadós hatását: a kísérleti alanyok 77 százalékban a károkozás mellett döntöttek roma áldozattal szemben, míg ez az arány a nem-romákkal szemben csak 51 százalék volt, alig magasabb, mint a külső hatás nélkül, az egyedül döntő résztvevők esetében.

A kutatók arra jutottak, hogy ez a fajta etnikai alapú diszkrimináció kizárólag a károkozással összefüggésben jelentkezik. A játékosok utánozzák egymás viselkedését más helyzetekben is, de nem tesznek különbséget aszerint, hogy a tetteik romákra vagy nem romákra lesznek hatással, ha a tét nem a károkozás, vagy ha a példa nem negatív.

Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a tőlünk eltérő emberek iránti agresszió hasonló egyfajta fertőzéshez: magától nem igazán kezdi el az ember, viszont ha egyszer elkezdődik, akkor egy addig békés társadalmi csoporton belül is képes pillanatok alatt elharapódzni.

A jelenségnek két magyarázata lehet. Egyrészt, az emberek talán csak azért lesznek kirekesztőek, mert mások is ezt teszik, és úgy vélik, hogy ez a társadalmi norma. A másik lehetőség az, hogy a kirekesztésre való hajlam végig megvan, a társadalmi szabályok pedig csak féken tartják azt az emberben, egészen addig, míg nem látják, hogy az mások által is elfogadottá válik.

Viszont mindkét magyarázat indokolja azt a sok állam által alkalmazott jogi gyakorlatot, hogy az etnikai alapú erőszakot jobban büntetik. Az etnikai erőszaknak ugyanis – immáron kísérlettel bizonyítottan – veszélyesebb következményei lehetnek a társadalom többi tagjára.

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!