Vagyonokat vesztettek a kiemelt ügyfelek

„A kockázat abból ered, ha nem tudod mit csinálsz” – mondta a világ egyik leggazdagabb embere. Warren Buffett azt állítja magáról, hogy azért ilyen gazdag, mert csak olyan termékekbe fektetett be, amiket tökéletesen átlát. A válság alatt egész vagyonokat veszítő privát befektetők nem mindig fogadták meg ezt a tanácsot, de úgy tűnik, a termékeket ajánló bankok sem tájékoztatták őket kellőképpen.

Egyes becslések szerint a válság kezdete óta legalább százmilliárd forint veszett el Magyarországon a különböző bankok által a kiemelt ügyfeleknek ajánlott ügyletekben, de lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint a legóvatosabb becslések is több tízmilliárd forintról szólnak. Pontosan senki sem tudja, mennyi pénzről lehet szó, mert a magánbefektetéseknek nincs központi nyilvántartásuk, a bankok pedig eléggé szűkszavúan nyilatkoznak, amikor erről kérdezzük őket. Arra sem vállalkoztak, hogy megbecsüljék, mekkora lehet az ügyfelek vesztesége a piac egészén.

A válság előtti időszakban egyébként világszerte éppen a private banking üzletág volt az, amelyik a jellemzően a kockázatosabb, de nagyobb haszonnal kecsegtető, nagyobb odafigyelést igénylő pénzügyi termékeknek köszönhetően óriási nyereséget hozott a bankoknak is. 2007-ben több mint a duplájára nőtt az ebben az üzletágban világszerte kezelt vagyon, miközben a bankok nyeresége átlagosan csak negyvennégy százalékkal emelkedett. Tavaly azonban már sok pénzintézetnél fordult a kocka, a gazdag ügyfeleket aggasztani kezdték előbb a lehetséges, majd a tényleges veszteségek, az üzletág több óriásbanknál komoly gondba került. A Wall Street Journal nemrég arról írt, hogy az ING például egyenesen vevőt keres európai és ázsiai privát banki üzletágára.

Árfolyamjátékok, hitelre alapított értékpapírok

Nézzük, hogyan lehetett nagyot bukni az elmúlt években a bankok által sokszor kockázatmentesnek vagy legalábbis minimális kockázatúnak mondott befektetésein. Kamatswap, CDO-kötvények, Lehman-kötvények – legtöbbjük bonyolult, nehezen átlátható termék, kedvező körülmények között nagyot kaszálhat velük a befektető, de tőzsdei lejtmenet, váratlan nagyobb árfolyammozgások idején akár a teljes befektetést elveszítheti. További közös jellemző, hogy a pórul járt ügyfelek most azt sérelmezik, hogy a bankok nem tájékoztatták őket kellően, nem válaszoltak megkereséseikre.

A Lehman-botrány

Az egyik első botrány a Lehman Brothers csődje után pattant ki. A Citibank 2004 júniusa és 2008 áprilisa között többféle, forint-, euró- és dolláralapú, két és hat év közötti lejáratú, a Lehman Brothers Treasury Co. B.V. hollandiai leányvállalat által kibocsátott kötvényt forgalmazott. Lehman-kötvényeket minimum másfél millió forintért, illetve ennek megfelelő értékű devizáért lehetett megvásárolni. Ezeknek a kötvényeknek a Lehman Brothers Holdings Inc. volt a garanciavállalója, vagyis a Citibank csak közvetítő volt, semmi sem kötelezi arra, hogy a kibocsátó helyett állja a veszteséget.

A Lehman tavaly szeptember 15-i csődje után azonban ezeknek a kötvényeknek az értéke pillanatok alatt a nullához közelített. Több olvasó is lapunkhoz fordult, hogy vásárolt ilyen kötvényeket abban a hitben, hogy azok tőkegarantáltak, vagyis a befektetők nem veszítik el a pénzüket, a legrosszabb, ami történhet, hogy nem kapnak kamatot utána. „Amikor megvásároltam a papírt a Citibank hivatalos tájékoztatása szerint egy alacsony kockázati besorolású, száz százalékban tőkegarantált terméket vettem” – magyarázta egyikük, azt azonban elismerte, hogy semmit sem tudott a Lehmanról.

Csak a Lehman csődje után döbbentek rá, hogy nem a forgalmazó (a Citibank) vállalta a garanciát, hanem a szintén becsődölt Lehman Holdings. A legnagyobb bajuk azonban az volt, hogy a Citibank nem tájékoztatta őket kellőképpen befektetéseik helyzetéről, és lehetőségeikről sem. „Az értékpapírról negyedévente küldött a Citibank egy folyószámlát, majd október 15-én (egy hónappal a csődvédelem után) mobiltelefonról hívott a banki kapcsolattartó, miszerint van egy kis probléma a befektetésemmel. Homályosan magyarázott a történtekről, majd megnyugtatott, hogy ne aggódjak, azért még nincs minden veszve” – emlékszik vissza az egyik károsult.

Információink szerint a bank egészen az utolsó pillanatig adott el ilyen kötvényeket. A Citibank azt mondja erre, hogy a Lehman Brothers egy százötven éves cég, egészen a bukásáig nagyon jó vélemények jelentek meg róla, senki sem számított a csődre. Most is azon dolgoznak, hogy feltérképezzék a helyzetet, tájékoztassák az ügyfeleket arról, milyen lépéseket kell tenniük, hogy a kötvénykibocsátóval és garanciavállalóval szemben érvényt szerezzenek követeléseiknek. Arra is ígéretet tettek, hogy ha a törvények és csődgondnokok lehetővé teszik, akkor a csődeljárásban az ügyfelek nevében eljárnak.

Vannak olyan bankok is, amelyek ennél többet megtesznek, a spanyol Banco Santander félmilliárd dollár értékben cserélt be Lehman-kötvényt saját kötvényeire, és ezzel lényegében magára vállalta az ügyfelek veszteségét. A Credit Suisse is vállalta, hogy a Lehman-kötvények névértékének hatvan-hatvanöt százalékát megtéríti.

Az újracsomagolt kötvények

Biztos befektetésnek indult, de a töredékére csökkent a K&H Banknál vásárolt úgynevezett CDO-kötvények értéke. A K&H Bank a belga anyavállalatától átvett termékeket értékesítette. A PSZÁF szerint a bank a forgalmazáskor súlyosan megsértette a törvényt, ezért a lehető legnagyobb, tízmillió forintos bírságot szabott ki a bankra. A felügyelet szerint a bank szinte minden hibát elkövetett, amit el lehetett követni: a tőkegarantáltnak mondott CDO-kötvények másodlagos piacát egyoldalúan, előzetes értesítés nélkül megszüntette, a tíz évesnek vásárolt kötvényekről időközben derült ki, hogy harmincöt éves a futamidejük. A felügyelet szerint arról sem tájékoztatták az ügyfeleket, hogy ezeket a CDO-kötvényeket leminősítési figyelőlistára helyezte egy hiteminősítő intézet.

Az ilyen kötvények veszteseivel is sikerült felvennünk a kapcsolatot. A károsultak jogász segítségével próbálnak egyezkedni a bankkal, hogy legalább kötvények névértékét visszakapják. Egyikőjük 37,5 millió forintot fektetett be két évvel ezelőtt, idén februárban kötvényeinek piaci értéke már csak 3,3 millió forint volt. A K&H Bank másik ügyfele százezer eurót fektetett be 2007-ben, befektetéseinek jelenlegi értéke alig négyezer euró. Az egyik károsult azt is elmondta, hogy a pótfedezetként időközben befizetett további húszezer eurót zárolta a bank. Mindketten a tájékoztatás hiányát kifogásolták, valamit azt, hogy nem kaptak kellő információt a kötvényekről.

Sőt, megkereséseikre a bank csak nehézkesen reagált . „Még idejében felkeltette figyelmem ezeknek a kötvényeknek a bizonytalan helyzete. 2008 márciusában felhívtam telefonon a K&H Bank treasuryszakértőjét, és elmondtam neki aggodalmaimat, megkérdezve, hogy nem kellene-e a kötvényeket eladni. Ekkor még létezett másodpiac, és a kötvényeim értéke közel százszázalékos volt. Ő megnyugtatott, és azt mondta, hogy a kialakuló subprime-válságnak nem lehet lényeges hatása ezekre az értékpapírokra. Hogy ezek után mi történt, az közismert” – mondja a százezer euróját majdnem teljesen elvesztő ügyfél. A banktól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ezeknek a kötvényeknek a névértéke összesen harmincmilliárd forint.

A kamatswap

Az egyik legbonyolultabb befektetési forma, hivatalos nevén strukturált kamatlábcsere-ügylet. Akkor nyer vele az ügyfél, amikor erősödik a forint, de hatalmasat is lehet vele bukni, ha hirtelen túlzottan begyengül – mint ahogy ezt láthattuk is az elmúlt több mint fél évben. Ennek a befektetési formának az a hátránya, hogy nemcsak a befektetett összeget bukhatják el, hanem az esetleges pótfedezeten akár a teljes vagyonunkat is.

A Deutsche Bank londoni irodája öt magyar pénzintézetnek adott el swaptermékeket, az öt magyar bank aztán privát banki ügyfelei között terítette őket. A konstrukció lényege, hogy az ügyfél akkor kap nyereséget, ha a forint stabil marad, vagy erősödik. De akkor is nyereséget ígértek, ha a forint tizenöt százaléknál kevesebbet gyengül.

A legnagyobb problémát az okozza, hogy ha túl nagyot gyengül a forint, akkor a bank pótfedezetet kérhet. És a forint ősszel hatalmasat esett: az euró ár a nyári 240 forintról februárra 310 forintig ment föl. A bankok pótfedezetet kértek, sok ügyfélnek kellett pluszpénzt befizetnie – ha nem teszik meg, befektetésük biztosan elvész. Az ügyfelektől nem egyszer eredeti befektetésük többszörösét kérték el pótfedezetnek – így persze megmarad az esélye, hogy végül nagyobb veszteség nélkül szállhassanak ki.

Az egyik érintett bank, a Raiffeisen is azzal védekezik, hogy az ügyfélnek nem keletkezett realizált vesztesége az ügyleten. Arról is tájékoztattak, hogy a napokban több ügyfelüknek jóváírtak árfolyamindexswap-ügyletből származó nyereséget. Az ügyletek azonnali lezárásán ugyanakkor jelenleg még veszítenének az ügyfelek, nem érdemes tehát most kiszállni a veszteséges ügyletből. Arról viszont ők sem nyilatkoztak, hogy hány ügyfélről és mekkora összegekről beszélünk.

Bonyolult, érthetetlen, egyedi

Közös jellemzőjük ezeknek az ügyeknek, hogy a bankok általában külön-külön próbálnak egyezkedni, tárgyalni a kiemelt ügyfelekkel. A bankok azzal magyarázzák ezt, hogy bár vannak közös pontok, minden eset egyedi. Informátorunk szerint ennek van egy másik magyarázata is: egyenként könnyebben meg tudnak egyezni a pórul járt befektetővel, de ha több ügyfél összefog, és egyesítik az eljárásokat a bíróságon, a bankok járhatnak rosszul.

Az ügyletek egy másik közös pontja, hogy kiemelt ügyfeleknek kínálták a termékeket. Egy utcáról betévedt mezei befektetőnek nem ajánlottak volna „biztosnak ígérkező, igen magas hozamú” befektetéseket – merthogy ezzel csábították a private banking ügyfeleket. Hogy csak nekik szóló, különleges ajánlatot kapnak. Az egyik károsult azt mondta erről: „Ha egyszerű ügyfél tért be egy bankfiókhoz az utcáról, szóba sem került, hogy ezekből a papírokból vásárolhasson. Utólag megállapítható, hogy ők voltak a szerencsések.”

A másik közös pont, hogy a termékek annyira bonyolultak (talán a Lehman-kötvényeket kivéve), hogy néha még maga a közvetítő sem értette teljesen, mit árul. Egy informátorunk szerint előfordult, hogy az értékesítő a megbeszélés alatt többször felhívta a bank treasuryjét, hogy tisztázzanak néhány felmerült kérdést. De még ha értette is az ügyintéző a terméket, az ügyfél több száz oldalas, nem egyszer idegen nyelvű papírköteget kapott, hogy azt fussa át aláírás előtt.

Felmerül ezek után a kérdés, hogy miért mentek bele ilyen bonyolult, érthetetlen termékekbe a befektetők, amikor több millió, esetleg több tízmillió forintjukat kockáztatták. A válasz egyszerű: az elmúlt években mesés hozamokat lehetett elérni a hasonló konstrukciókkal. Csak amíg nyerésben vannak az ügyfelek, addig nem panaszkodnak, hogy nem értik, mibe fektettek be.