Hitelplafont vezetett be a kormány

2009. december 28., hétfő 12:06 |

A kormány idei utolsó ülésén elfogadta a lakossági hitelezés és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletet, közölte a kormányszóvivő. A rendelet célja, hogy elősegítse a felelős hitelezést, mérsékelje a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatokat.

A kormány idei utolsó ülésén elfogadott rendelet a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személy részére nyújtott hitelekre és kölcsönökre, valamint pénzügyi lízingre vonatkozik, beleértve a külföldi intézmények fióktelepeit és a határon átnyúló tevékenységet is – tájékoztatott Szollár Domokos. Külön szabályok vonatkoznak a hitelképesség vizsgálatára, az ingatlan-jelzáloghitelekre és a gépjármű-hitelekre.

Magyarországon ma 1,7 millió devizahitel van, vagyis szinte minden családra jut egy. A válság következtében a devizaárfolyamok megugrottak, a pénzügyi intézmények kamatai pedig megemelkedtek – emlékeztet a kormányszóvivői tájékoztató.

Hogy a lehető legnagyobb védelmet nyújtsák a devizahiteleseknek, már több intézkedést elfogadtak, példaként említette Szollár Domokos a lakáshitelesek megsegítését célzó, állami kezességvállalással biztosított áthidaló kölcsönt, az önkormányzatoknak biztosított elővásárlási jogot, vagy a banki magatartási kódexet. Ennek az intézkedéssorozatnak a része a felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendelet elfogadása.

A jogszabály értelmében a pénzügyi intézmények a jövőben csak hitelképességi vizsgálat elvégzése alapján nyújthatnak hitelt. A hitelezőknek a saját belső szabályzatukban kell rögzíteniük, hogy kiknek, milyen feltételekkel nyújtanak hitelt, mit vesznek figyelembe jövedelemként, illetve milyen igazolások, nyilatkozatok meglétét teszik kötelezővé a hitelfelvételhez.

A belső szabályzatban rögzített feltételek és a hitelképességi vizsgálat alapján alakul ki az egyes személyek úgynevezett hitelezhetőségi limitje. Ez az a forintban megállapított összeg, ami kifejezi a maximális havi törlesztési képességet. A bankok csak olyan hitelt adhatnak, aminek a törlesztőrészlete ezt az összeget nem haladja meg. Euróhitel esetében a havi törlesztőrészlet nem lehet magasabb az így megállapított hitelezhetőségi limit 80 százalékánál, más devizahitel esetén pedig a 60 százalékánál.

Az új rendelet szabályozza az ingatlan-jelzálog hitelek mértékét is. A kihelyezett hitel aránya forinthitel esetében a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka lehet, euróhitel esetében 60 százalék, más devizahitel esetében pedig 45 százalék. Pénzügyi lízing esetén a forint-, az euróhitel, illetve más devizahitel esetén: 80, 65, illetve 50 százalék.

Az új rendelet értelmében a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak: a vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál, vagyis 7 évnél. Forinthitel esetében a hitel nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75 százaléka, eurohitel esetében 60 százaléka, egyéb deviza esetében 45 százaléka. Lízingelés esetében 80, 65, 50 százalék az irányadó számok.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Így adósodhatunk el januártól - 2009.12.15.
Korlátozzák a gyorskölcsönt, olcsóbb lesz előtörleszteni, hatályba lépett a banki kódex. Limitálták a bankközi jutalékot, a MasterCard jogi lépéseket fontolgat, az OTP a versenyt félti.
Újraszabályozta a hitelezést a parlament - 2009.12.14.
Maximálták az jelzáloghitel előtörlesztésének terheit. Kamatplafon nincs, de jön az egy ember, egy év, egy hitel-szabály.
A bankokra bíznák a hitelplafon megállapítását - 2009.12.14.
A bankoknak kötelezően vizsgálniuk kell az adósok hitelképességét, nem elég a fedezet.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől