Kristóf, Jakab
17 °C
24 °C

Mi baja az IMF-nek?

2010.07.20. 13:54 Módosítva: 2010-07-20 14:31:57
Megvagyunk-e az IMF-hitele nélkül? Egyáltalán, miért nem adnak most pénzt? Mit akartak a kormánytól? Nem lehet megadóztatni a bankokat, és csökkenteni a jegybankelnök fizetését? Tényleg a nemzetközi pénzvilág diktál Magyarországnak? Meg akarják sarcolni az embereket? És ezért gyengül a forint? Minden, amit az elmúlt pár napról tudni érdemes.

Mi történt egyáltalán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a kormány között? Megszakadtak a tárgyalások, félbemaradtak, vagy csak egy tárgyalási fordulónak lett eredmény nélkül vége?

Mondhatnánk, hogy az eredmény szempontjából szinte mindegy, a három változatból bármelyik választható. Az eredeti tervek – és az egyébként  szokásos negyedéves felülvizsgálatok rendje – szerint hétfőn tartott volna közös sajtótájékoztatót az IMF-delegáció és a kormány. Beszámoltak volna a megbeszélések eredményről, az esetleg még szükséges lépésekről, intézkedésekről, illetve az eddigi szokás szerint itt erősítették volna meg, hogy a hitelkeret a következő negyedévben is rendelkezésre áll.

E helyett szombaton váratlanul hazautazott az IMF és az EU tárgyalódelegációja is, miután – nagyon diplomatikusan fogalmazva –áthidalhatatlannak éreztek bizonyos különbségeket, illetve kevesellték a kormány által bemutatott jövő évi terveket. Kétségtelenül nincs szó az együttműködés felmondásáról, ősszel folytatják a megbeszéléseket, de az ellentétek, illetve a kormány programjának hiányosságai látványosak. Ráadásul szükség esetén nem tudnánk újabb részletet lehívni az IMF biztosította hitelkeretből.

Most az IMF-fel vagy az EU-val tárgyalunk? Melyik a fontosabb?

Mindkettővel. 2008 őszén Magyarország olyan hitelcsomagot kapott, amelynek legnagyobb részét az IMF biztosítja, de az EU is benne van (nagyjából hatvan-harminc százalékos a megoszlás, egy kis rész érkezett a Világbanktól is). A világban szokásos eljárás szerint rendszerint az IMF siet egy bajba jutott ország segítségére, a mi esetünk speciális volt annyiban, hogy EU-tagok vagyunk. És bár azóta már  igen, 2008 ősze előtt nem került uniós ország olyan – mondjuk ki: államcsődközeli –helyzetbe, hogy piaci hitelek (állampapírok) helyett nemzetközi szervezetnek kell biztosítania az ország költségvetésének, államadósságának finanszírozását.

Így belépett a hitelbe az EU is, de a külföldi befektetők szemében alapjában egy IMF-hitelről, IMF-programról van szó, döntéseiket leginkább az befolyásolja, mit mond a Valutalap az ország gazdasági teljesítményéről, a költségvetés várható alakulásáról.

Mi az a konvergenciaprogram?

Helyzetjelentés és a várható, illetve a megcélzott gazdasági mutatók felvázolása. A nem eurótag uniós országoknak kötelező beadniuk, arról szól, hogy egyes gazdasági mutatók (pl. a költségvetési hiány, az államadósság) mennyire közelítették meg az euró bevezetésének feltételeként elérendő szinteket.

Ráadásul az EU nem is csak mint hitelező van ott a tárgyalásokon: Magyarország 2004 óta úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt áll. Ezt Brüsszel azoknál az országoknál indítja el, amelyek nem teljesítik, ha eurótagok, a kötelező legfeljebb háromszázalékos, ha  eurótagjelöltek, a minden évben kötelezően leadandó konvergenciaprogramban leírt költségvetési hiánycélt. Az euró bevezetése ugyanis nem lehetőség, hanem kötelező! Az uniós csatlakozással vállaltuk ezt, illetve azt, hogy teljesítjük a bevezetéshez szükséges gazdasági feltételeket.

A gond nem pusztán az, hogy most nem teljesítettük, hanem az, hogy eddig szinte soha. A túlzottdeficit-eljárás szabályainak minden lehetőségét kimerítettük már, Brüsszelnek szankcionálnia kellene, ha jövőre nem tartanánk három százalék alatt a deficitet.

Pontosan miről tárgyaltak? Mi volt a gond?

Gazdaságpolitikáról, adótervekről, célokról, de alapvetően az idei, illetve a 2011-es költségvetés alakulásáról. Utóbbival volt a legnagyobb gond. A tárgyalásokról adott nyilatkozatok szerint a kormány egyszerűen nem tett le az asztalra használható, számokkal alátámasztott gazdasági programot 2011-re.

Az IMF nem kész költségvetést várt, de legalább valami reálisnak tűnő, végigszámolt tervet. Minthogy ilyet nem kapott, nem látja, hogyan csökkenhetne a hiány a bűvös három százalékos határ, pontosabban a korábban – még az előző kormány által – vállalt 2,8 százalékos szintre 2011-ben.  Márpedig az idén – a bankadóból befolyó kétszázmilliárd forintos, azaz a GDP 0,7 százalékát kitevő bevétellel együtt is – várhatóan néhány tized százalékkal az idénre előirányzott 3,8 százalék felett áll majd meg a hiány, és ehhez képest kell jövőre több mint egy százalékot, azaz háromszázmilliárd forintot behozni.

És olyan nagy baj az, hogy kicsit nagyobb a hiány?

Erre nincs egyértelmű válasz. Bő egy évvel ezelőtt számos elemző, közgazdász úgy vélte, hogy az akkori kormányok hibát követnek el, amikor a költségvetési egyensúlyra, pontosabban amikor kizárólag a költségvetési egyensúlyra koncentrálnak. Sokan kritzálták a „klasszikus IMF-receptet” is, amelynek a megszorítás, a költségvetési fegyelem a lényege. (Lásd Lázár János tegnapi nyilatkozatait, amelyek szerint az IMF meg akarja sarcoltatni a magyarokat.) Nem gonoszságból, hanem azért, hogy a hitelező lássa, a túlköltekező állam képes rend behozni a gazdálkodását, fizetni a hitelek részleteit, nem a csőd felé rohan.

Ez recept csak bizonyos makrómutatókkal törődik, szólt az IMF-nek címzett kritika, amely szerint hasznosabb lett volna, ha a költségvetési fegyelem helyett a növekedés beindítását tartanánk szem előtt, tehát az állam tovább növelné kiadásait. Eszerint meg lehetett és kellett volna győzni az IMF-et (és persze az EU-t), hogy a válság közepén nincs más út, muszáj állami pénzeket pumpálni a gazdaságba, a hiányt kisebb ütemben vagy egyáltalán nem csökkentjük, viszont cserébe a növekedést láthatóan beindítani képes programot mutatunk fel. (2008 után Európa majd minden országában elszállt a költségvetési hiány a kormányzati gazdaságélénkítő programok következtében. Ráadásul úgy tűnik, e programok nagy többsége tökéletesen hatástalan volt.)

A probléma ma kettős: nem tudjuk, hogy a Fidesznek van-e ilyen, azaz a hiányt az előírthoz képest csak kicsit elegendő, a növekedést viszont láthatóan beindítani képes programja. A jelek sajnos arra mutatnak, hogy nincs. De még ha lenne is, a görög válság után nagyot fordult a világ: ha fél éve még talán le is lehetett volna nyomni a nemzetközi szerveztek torkán egy kicsit nagyobb hiányt, ma ez már nem megy. Az EU fele adósságválsággal küzd, az elmúlt hónapokban már az euró jövője kérdőjeleződött meg, Brüsszel a költségvetési szigor legfőbb őreként akar fellépni az unió megítélésnek javítása érdekében.

Ebben a helyzetben az EU nem engedhet meg a tervezettnél nagyobb hiányt egy olyan problémás országban, mint a miénk. A görögöknek ugyancsak besegítő IMF pedig attól a kritikától félhet, hogy lám-lám, elég egy kis javulás egy hitelezett országban, már is fellazítható a korábbi program! Ez a kiszámíthatóságot elváró befektetőknél a mostani görög intézkedések hitelét is csorbítaná.

Szóval akkor mégis a Gyurcsány–Bajnai-kormány szúrta el, amikor 2008-ben nem tudott jobb feltételeket kiharcolni az IMF-nél és az EU-nál?

Az nem kérdés, hogy nagyon nagy részben Medgyessyék és Gyurcsányék szúrták el, amikor négy éven át hagyták az egekbe szökni a hiányt és az államadósságot. 2008 őszén Európa egyik legkiszolgáltatottabb országaként, csődközeli helyzetben ért bennünket a válság. A 2008-as, teljes pánikban kialkudott mentőcsomag feltételei valóban nem hagynak sok mozgásteret, de a fent hivatkozott kritikusok szerint akkor talán még lehetett volna keményebben tárgyalni.

Ráadásul – bár ez erősen feltételes mód –, ha előrehozott választásokkal egy évvel ezelőtt hatalomra jut a Fidesz-kormány, nemcsak a nemzetközi mozgástere lett volna lényegesen nagyobb, hanem az akkori stabil felhatalmazással nemcsak egyéves, válságmenedzselő tevékenységre, hanem hosszabb távú programok beindítására is lett volna lehetőség. Más kérdés, és akár a „választások előtt nem beszélünk konkrétumokról” politikának is betudható, hogy a Fidesz akkori kommunikációja sem árult el sokat ilyen irányú terveikről.

És akkor most már az IMF meg az EU diktál?

Nem. Kereteket szabnak. Pontosabban: nem engedik, hogy a korábban Magyarország által vállalt költségvetési hiány elszabaduljon. Hogy ezt a hiánycélt hogyan érjük el, szinte kizárólag a mi dolgunk. Az IMF megnézi a terveket, és azt mondja meg, hogy szerinte azok alapján tartható a hiány, vagy nem tartható. Ettől függ, hogy meghosszabítják-e a hitelt, vagy sem.

De állítólag nem tetszik nekik a bankadó. Akkor mégis beleszólnak, hogyan gazdálkodunk? Mégsem lehet mindent?

A bankadónál annak mértékét kifogásolták, illetve azt, hogy nem tudni, meddig és milyen módon tervezi azt fenntartani a kormány. (Ráadásul a bankadó átmeneti, különleges bevétel, és nem arról van szó, hogy valamiféle rendszerszintű módosítással hosszabb távon is láthatóan kiegyensúlyozottabbá válik a bevételek-kiadások aránya, a költségvetés egyensúlya.) Sok elemző szerint a bankadó a lehető legkönnyebb választás volt a kormány részéről: valahonnan pénzt kell szerezni, és a bankoknál van.

Bár talán azt lehet mondani, hogy a többség szerint a mérték, a kétszázmilliárd forintos bevételi elvárás túlzott, akad több olyan vélemény is, hogy ez az összeg még azt a hasznot sem veszi vissza, amit a bankszektor a támogatott lakáshiteleken keresett, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a hazai bankszektor jóval nyereségesebb volt az európai átlagnál. Nem tudni azt sem, mennyire volt sikeres a bankok előre bejelentett lobbizása az IMF-nél.

Mindenesetre az Valutaalap és az EU is elfogadni látszik azt az MNB által is osztott véleményt, miszerint az ilyen mértékű elvonás már kontraproduktív: a hitelezés visszafogásához vezet. Ez pedig a gazdasági növekedést veti vissza, hiszen hitel nélkül nem fejlesztenek a cégek, kevesebbet fogyaszt a lakosság. A nem megfelelő gazdasági növekedés  nyilván az állam bevételi lehetőségeit csökkenti, tehát megint a költségvetési egyensúlyt rontja.

Miért olyan fontos az EU-nak Simor fizetése?

Az EU több ügyben is jelezte, hogy a kormány törvényjavaslatai az uniós jogba ütközhetnek, és kérte azok elnapolását, illetve a szükséges egyeztetések lefolytatását. Simor fizetésének csökkentéséről az ügyben illetékes Európai Központi Bank már valóban állást foglalt, e szerint a tervezett lépés sérti az uniós szerződésekben is rögzített jegybanki függetlenséget.

Az EU tárgyalóinak azonban több más kifogásuk is volt, ezeket az Index mind megírta korábban: sértheti az uniós jogot, konkrétan a tőke szabad áramlását a devizahitelek, pontosabban az euróhitelek tiltása (jelzálogot nem lehet már bejegyezni devizahitelek mögé); a lex Járai, a néhány biztosítónak a bankadó alól adott mentesség tiltott állami támogatás lehet; gond van a pálinkafőzők nyertes szabadságharcával is, az unióban az égetett szesz jövedéki termék ugyanis. Az EU legalább egyeztetést kért ezekben az ügyekben.

A keménykedés miatt ment haza az IMF?

A jogi problémák elsősorban az EU-t érintik, és bár a két szervezet tárgyalódelegációi elvileg külön szempontokat is képviselhetnének, gyakorlatilag jellemzően elég egységesen lépnek fel. Az eddigiekből kiderülhetett: azért mentek haza, mert a kormány nem tudott vagy nem akart érdemben a jövő évi intézkedésekről beszélni, az idénre tervezett lépések egy részét pedig hiába kifogásolták gazdasági vagy jogi szempontból, a kormány nem mutatkozott kompromisszumkésznek, leginkább azt hajtogatta, hogy akkor is végigviszi a terveit, ha a fene fenét eszik.

Akkor majd nem adnak hitelt. Akkora baj ez?

Nagyon nagy baj lenne, de szerencsére itt még nem tartunk. Most annyi történt, hogy a szokásos negyedéves felülvizsgálaton elbuktunk, így elmaradt annak a szokásos nyilatkozatnak a kiadása, hogy a hitelkeret a rendelkezésünkre áll. Egy ideig nem tudunk lehívni a keretből újabb összegeket. Még ez sem nagy baj, mert korábban a szükségesnél többet hívtunk le, így itt parkol néhány milliárd euró, amit egyébként eddig sem kellett felhasználni, tehát azonnali finanszírozási problémáról, államcsődhelyzetről szó sincs.

Végleges szakításról sincsen szó, ősszel folytatják a tárgyalásokat, amelyeknek egyébként már – az Orbán-kormány bejelentett szándéka szerint – arról is szólniuk kell, hogy a mostani, novemberben lejáró hitelszerződést megújítjuk. Erről eddig még nem is volt szó a tárgyalásokon.

Ha őszig megvagyunk az IMF pénze nélkül, nem vagyunk meg örökre?

Nem. Bár az elmúlt több mint félévben már valójában nem kellett újabb összeget lehívni a hitelkeretből, pusztán az a tény, hogy ez rendelkezésünkre áll, megnyugtatta a piaci befektetőket.

Kicsit egyszerűsítve a dolgot: olyan ez, mint amikor a kisrészvényes azt hallja, egy nagy tőzsdei guru bevásárolt valamelyik papírból. Gondolja, hogy a guru nagy szakértelmével, rengeteg tapasztalatával biztosan alaposan megnézte, hová teszi a milliárdjait, mi várható, hogyan teljesít majd az adott cég, így hát ő is felbátorodik, vásárol a részvényből pár darabot. A Magyarország-részvény ebben az esetben többek között az állampapír, amiből az ország az adósságát fedezi. Hogy ezt milyen áron, azaz egyszerűsítve, mekkora kamattal veszik meg, attól függ, hogy mennyire tartják megbízhatónak az országot, mennyire tartják biztosnak azt, hogy a lejárat után vissza is fizetik a kötvények értékét. Minél bizonytalanabb a helyzet, annál nagyobb kamatot várnak el a befektetők.

Ha egyáltalán vásárolnak, sokan ugyanis a bizonytalanság miatt úgy dönthetnek, hogy nem vesznek magyar eszközöket. Ha nincs, aki idehozza az euróját, szépen forintra váltsa és magyar állampapírokat, részvényeket vegyen – sőt eladja a meglévőt, és az érte kapott forintot visszaváltsa euróra –, a forint-euró piacon az árfolyam is szépen elszáll. Éppen ezt láthatjuk most.

Meddig gyengülhet a forint?

Nem lehet megmondani. A mostani néhány százalékos esés a tárgyalások megszakadása után biztosan kalkulálható volt. Az nem szerencsés, hogy hétfőn délután elesett a 290-es szint is. Ilyen esetekben nem arról van szó, hogy a forint árfolyamát is meghatározó befektetők sokat gondolkodnak, mélyen elemzik az ország helyzetét, majd bölcs belátással és türelemmel számunkra is kedvező döntést hoznak.

Amikor a befektetőről beszélünk, gondoljunk egy húsz-harminc éves, fiatal brókerre, akire korától, tapasztalatától függően rábíztak, mondjuk, egymillió vagy éppen százmillió eurót: fektesd olyan helyre, ahol biztosan szép hasznot hoz, de semmiképpen sem buksz rajta. Ha a sok ezer ilyen monitor előtt ücsörgő bróker azt hallja, hogy az IMF szerint Magyarországon mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eddig gondolták, ahogy eddig mondták, nem fogja azt vizsgálni, hogy de pár év múlva másképp is lehet minden rendben az országban, egyszerűen máshova fektet be . Ez pedig – ahogy a tőzsdei részvényeknél számtalanszor láthattuk – öngerjesztő folyamat, aminek gazdasági hatását keményen megérezzük.

És akkor most mi lesz?

A piacon a legvalószínűbbnek azt a forgatókönyvet látják, hogy a kormány előbb-utóbb visszatér a tárgyalóasztalhoz, és megállapodik a nemzetközi szervezetekkel. Nagy győzelemnek már aligha mutathatja be a tárgyalássorozatot, de nyilván megpróbálkozik valamilyen kommunikációs trükkel. A piac ezt a verziót tartja legvalószínűbbnek, ezt mutatják a legfrissebb események: ma már nem gyengül a forint, a tőzsde korrigál a tegnapi veszteségek után.