Háborús helyzet van a forintpiacon

2010. szeptember 1., szerda 07:35

Nagyon nehéz megjósolni a svájci frank/forint keresztárfolyam alakulását az elkövetkező hetekre - vélik egyöntetűen az elemzők, miután kedden áttörte a korábban kemény ellenállásnak számító 220-as szintet a kurzus, és új történelmi csúcsot ért el 223,10 forinton kora délután. Szerintük további gyengülés sem zárható ki.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Kilenc ország csődjével riogat az IMF - 2010.09.02.
Magyarország nincs a listán, amúgy meg nem is kell túlzottan tartani az adósságok átütemezésétől, mondja a Valutaalap.
Erősödik a svájci frank, bajban a devizahitelesek - 2010.09.02.
Ez és a forint gyengélkedése igen nehéz helyzetbe hozza a devizahiteleseket.
Cséfalvay: a forintgyengülés csak átmeneti, nem kell kamatemelés - 2010.09.02.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára megüzente az MNB-nek, hogy nem kell magasabb kamat.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a forint piacán az elmúlt időszakban eluralkodó háborús helyzet lélektani hatása beláthatatlan – írja a Napi Gazdaság. Szerinte stabilizálni kellene a hazai deviza megítélését, hiszen a forint alulértékeltté válásával a magyar gazdaság megítélése is folyamatosan romlik. Még aggasztóbb, hogy a hektikus árfolyam-ingadozások ellehetetlenítik a gazdaság valós állapotának felmérését. A VOSZ főtitkára szerint a rendszert hűteni kellene, a forint volatilitását mérséklő, és nem azokat tápláló nyilatkozatokra volna szükség.

A svájci frank euróval, és így forinttal szembeni felértékelődése a versenyszférában is komoly aggodalmakra ad okot - a vállalkozói hitelek törlesztése drágul, az áthidaló kölcsönök elérhetősége pedig a bankadó miatt várhatóan megcsappanó hitelnyújtási kedv következtében bonyolultabbá válik. A lakosság fizetőképességének romlása a mikrovállalkozások esetében szorosan összefügg a vállalati fizetőképesség hanyatlásával.

Dávid szerint a gazdasági szereplők számára továbbra is 270-280 közötti euróárfolyam lenne a kedvező, ám a konkrét számoknál sokkal fontosabb a forint stabilitása; a szakember szerint akár a 280 feletti euróárfolyam is elfogadható volna, ha az híven tükrözi a magyar gazdaság jelenlegi állapotát.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint a 220 forint feletti svájcifrank-árfolyam akár már rövid távon is nehéz helyzetbe hozhatja mind a lakosságot, mind a vállalkozásokat. A helyzeten sokat javítana egy 210 forint közeli frankárfolyam, amellyel Rolek szerint már "együtt lehetne élni".

A mostanság elért árfolyamok már olyan szintek, ahol nincsenek korábbról fogódzók, így nehéz jósolni a következő ellenállásokat. Karsai Péter, a Commerzbank üzletkötője szerint pszichológiailag a 225 forintos értéket lehet most megjelölni, ennél nagyobb számokkal az elemző nem akar riogatni, annak ellenére, hogy a helyzet nem túl rózsás. A svájci gazdaság állapotáról ugyanis jó hírek érkeznek, így nem csoda, hogy az 1,30-as szint alatt van az euróval szembeni keresztárfolyama - véli a Commerzbank üzletkötője.

A forint helyzete csak az önkormányzati választások után változhat meg. A befektetők számára ugyanis megnyugtató helyzet kellene Magyarországgal kapcsolatban akár az IMF-fel, akár nélküle - a lényeg, hogy tisztán látható legyen, miként akarják megoldani az ország finanszírozását.

Az ING devizapiaci üzletágvezetője, Kolba Miklós szerint is inkább a gyengülés irányába látszik a könnyebb elmozdulás. A 290 forintos eurószintig ugyanis hamar elmozdulhat az árfolyam, ami 240 forint körüli svájcifrank-szintet feltételez változatlan euró/svájci frank keresztárfolyam mellett. Technikai alapon az ING szakértője a következő keményebb ellenállás 228,80 forinton van.

A helyzetnek államháztartási kihatásai is vannak. Török Zoltán, a Raiffeisen szakértője szerint a forint euróval szembeni gyengülése, valamint a cds-árfolyamok emelkedése közvetve egyrészt növeli az állami adósságszolgálatot, másrészt a svájci frankkal szembeni leértékelődés a magasabb törlesztőrészletek miatt csökkentheti a háztartások fogyasztását (erre az MNB negyedéves inflációs előrejelzése is figyelmeztet), valamint a banki portfóliók minőségét is rontja. Török szerint ugyanakkor ezeket nem szabad túlértékelni: tömeges bedőlés nem várható, hiszen más tényezőket is figyelembe kell venni az árfolyamon kívül, és az ingatlanhitelek esetén ez sem az ügyfélnek, sem a banknak nem áll érdekében. Továbbá a hazai munkaerőpiacról egyre több kedvező jel érkezik.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint ezenkívül az adhat támaszt a forintnak, hogy nincsen reálgazdasági alapja a gyengülésnek a jelentős külkereskedelmi és folyómérleg-többlet miatt. Viszont ez nem érhet sokat, ha a befektetők úgy gondolják: a gyenge forint nyomán romló banki portfóliók emelik a kockázati felárakat.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Újabb csúcsra drágult a svájci frank - 2010.08.31.
Jaj a devizahiteleseknek: már 222 forint fölött is járt a frank ára. Aki 140 forint körüli árfolyamon vett fel hitelt, csak az árfolyamon 60 százalékot bukott. A tőzsdét a 4500 forint alá gyengült OTP húzza le.
Már 218,50 forint felett a frank árfolyama - 2010.08.30.
Aki csak tudja, bántja a devizahitelest - 2010.08.29.
Borúlátó MNB, összevissza beszéd IMF-ügyben, elemzés forint elleni spekulációról – ez volt a hét.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!