Húsz év alatt eltűnt 300 000 adózó

Húsz évvel ezelőtt 4 719 264-en tartoztak a személyi jövedelemadó hatálya alá Magyarországon, míg 2008-ban már csak 4 420 733-an. A csaknem háromszázezres – egészen pontosan 298 531 fős – különbséget csak részben magyarázza a népességfogyás. Az 1990-as 10 527 012 lakosnál a 2008 végén regisztrált 10 082 829 fő 4,2 százalékkal volt kevesebb, miközben az szja-t fizetők száma 6,3 százalékkal csökkent – ez is kiderül az Erőforrástérkép elnevezésű, a készítők tájékoztatása szerint nagyjából 32 millió adatot tartalmazó, táblázatos és térképes megjelenítésre is képes adatbázisból (amelyről bővebben a cikk végi keretes írásunkban olvashat).

Eltűnt munkások

Az adózók számának csökkenése nyilván több okra vezethető vissza, többek között olyan demográfiai tényezők, mint a társadalom öregedése, a fiatal korosztályokban a felsőoktatásban tovább tanulók arányának növekedése is belejátszhat. Ugyanakkor az adatbázisból kiderül: a foglalkoztatás csökkenése az egyik legfontosabb ok lehet.

A foglalkoztatási mutatókban nem változott jelentősen a legjobb és a legrosszabb helyzetben lévő kistérségek viszonya. A foglalkoztatási mutatókban – amelyek egyébként szintén magyarázatot adnak az adózók számának csökkenésére – látszólag ugyan még csökkent is a különbség, ezek azonban valójában az ország egésze foglalkoztatási helyzetének romlását mutatják.

A munkanélküliségi arány 2008-ban – sajnos a válság hatását jól jelző 2009-es adatok még nem részei az Erőforrástérképnek – 2,1 és 26,45 százalék között változott; előbbit a sopron-fertődi, utóbbit az abaúj-hegyközi kistérségben mérték, a legrosszabb munkanélküliség ráta így nagyjából tizenkét és félszerese a legjobbnak. Ez az arány alig volt alacsonyabb 1991-ben (azért nem 90-ben, mert akkor a legjobb kistérségek adataiban még nulla szerepel): a szintén sopron-fertődi 1,67 százaléknak tizenegy és félszerese volt a tokaji 19,04 százalék.

A foglalkoztatásról csak 1990-ből és 2001-ből származó adatok vannak. Ezek szerint húsz éve a fővárosban 83,7 százalékos, de további tíz kistérségben is több mint nyolcvan százalékos volt a foglalkoztatottság, és csak két – a fonyódi és a hajdúhadházi – kistérségben maradt 50 százalék alatt. Tizenegy évvel később viszont már csak nyolc kistérségben volt 70 százalék fölötti a foglalkoztatás – a csúcsot 72,55 százalékkal Szombathely térsége produkálta –, tizenegy térségben viszont a 40 százalékot sem érte el.

Az országos átlag így 75,5 százalékról – amiben persze 1990-ben még vastagon benne voltak nem privatizált állami vállalatok mutatói is – 60,29 százalékra csökkent. Majd azóta tovább romlott ez a mutató: a KSH adatai szerint a 15-64 éves népesség foglalkoztatási szintje 2009 elején már 55 százalék körül volt, és a legutóbbi, idén novemberben közzétett adatsor szerint is csak 56 százalékos.

Az adófizetők száma legnagyobb mértékben Budapesten csökkent: az 1990-es 936 674-gyel szemben tavalyelőtt már csak 761 152 fővárosi fizetett személyi jövedelemadót. Jelenleg még a miskolci és debreceni kistérségben van 90 ezernél több adózó, húsz éve a debreceniben kevesebb volt, a szegediben és a pécsiben viszont több. Az 1990-es huszonkettővel szemben már csak huszonegy kistérségben van negyvenezernél több adózó, a szekszárdi, az egri és a dunaújvárosi kikerült, a gödöllői és az érdi viszont bekerült ebbe a csoportba. Kilenc olyan kistérség van, ahol húsz éve nem volt még hatezer adózó sem, két éve már tizenhét ilyen volt; az viszont nem változott, hogy mindkét listán Őriszentpéter a sereghajtó, ahol az 1990-es 3811 adózó 3107-re csökkent.

Csak kicsit nyílt az olló

Az adózók számának csökkenése egyébként nem rendezte át érdemben az ország leggazdagabb és legszegényebb területeinek jövedelmi arányait.

Miközben az elmúlt szűk két évtizedben elterjedt közvélekedés szerint a kilencvenes években kettészakadt az ország, a statisztika ezt nem támasztja alá. Az egy lakosra jutó jövedelem szerinti leggazdagabb térségben az egy lakosra jutó jövedelem 1990-ben az országos átlagnak 1,46-szorosa, míg 2008-ban 1,49-szerese volt (persze 1990-ben még nem voltak kistérségek, de a jelenlegi kistérségek településeinek adatait vették alapul a korábbi időszakokra is). A legszegényebb térségben élők jövedelme húsz éve az országos átlag 49 százaléka volt, 2008-ra ez 45,84 százalékra esett. Az olló tehát valamennyit nyílt ugyan – a leggazdagabb térségben élők átlagjövedelme 3,25-szöröse a legszegényebbekének, míg húsz éve csak 2,9-szerese volt –, de korántsem volt drasztikus a változás.

Békéscsaba zuhant, Veresegyház kilőtt

Ahhoz képest, hogy tizennyolc év telt el az első és az utolsó adatsor között, nem volt számottevő változás a leggazdagabb és legszegényebb kistérségek között sem. Az 1990-ben leggazdagabb húsz kistérségből tizenöt a 2008-as listán is ott volt az első húszban, bár Budaörs a harmadikról feljött az első helyre, a másodikra taszítva Budapestet, míg Tiszaújváros térsége a másodikról a huszadik helyre esett vissza. Így csak ez és az egri fért be Kelet-Magyarországról az első húszba, amit a főváros és agglomerációjának kistérségei uralnak (nyolc a húszból). A legnagyobb előrelépő a veresegyházi térség volt – az 59.-ről jött fel a 13. helyre tizennyolc év alatt –, míg a legnagyobb esés a békéscsabai kistérségé: a 18. helyről a 41.-re került.

A legszegényebb húszban is hasonlóan, vagyis alig változott a helyzet. Mindössze hat kistérség tudott kitörni felfelé, de közülük csak a tokajiban történt jelentős javulás: a borvidéki terület a156. helyről a 132.-re lépett előre (a többi öt maradt a legszegényebb harmincban, vagyis csak néhány helyet javított).

A sereghajtó bodrogközi kistérség húsz éve a 174-ből a 172. volt, az 1990-es utolsó ötből négyen most az utolsó hét helyen vannak (a hajdúhadházi térség a 13. legrosszabb helyet jelentő 162. helyre lépett előre). A legnagyobb esést a bácsalmási kistérség szenvedte el (a 122. helyről a 164. helyre került), de a közvetlen sereghajtók közé, a 171. helyre csúszott a rendszerváltás évében a legrosszabb húszba sem tartozó sarkadi kistérség is.