Az otthonmentés nem csodaszer

2011. június 7., kedd 14:43

Az adósok minél szélesebb körű tájékoztatására hívta fel a figyelmet az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságában a PSZÁF és az Országgyűlési Biztos Hivatalának képviselője a kormány otthonmegőrzési akciótervével összefüggésben.

A fogyasztóvédelmi bizottság a keddi ülésén a devizahitellel rendelkező, nehéz helyzetbe került fogyasztók problémáinak rendezésére vonatkozó kormányzati elképzelésekről tájékozódott.

Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökhelyettese kiemelte, hogy a kormány és a Bankszövetség között megkötött ötpontos akcióterv nem "csodaszer", de a hitelesek döntő részének, a valóban nehéz helyzetűeknek segítséget nyújt.

Mivel a döntés meghozatalának felelőssége az adósé lesz, ezért minden információra fel kell hívni a figyelmét - hangsúlyozta. A felügyelet azt tervezi, hogy megalkot egy információs "kisokost" és a honlapján egy minikalkulátort is létrehoz.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára elmondta, hogy a teljes hitelállomány 27 százaléka került már késedelmes fizetésbe, ebből 90 napon belüli késedelmet szenvedett 17, 90 napon túlit 10 százalék. A késedelmes fizetés 100 ezer ingatlanszerződést érint.

A civil oldal képviseletében felszólalók többsége is hiányolta a csomagból a magáncsőd intézményét, amelyet a bizottság szocialista elnöke is fontosnak tartana. Simon Gábor (MSZP) az ülést követő sajtótájékoztatón megerősítette, hogy az MSZP továbbra is a magán- és családi csőd intézményének bevezetését szorgalmazza, és úgy vélte, a kormány öt pontos csomagja "levegővételhez" juttatja ugyan a devizahitelüket törleszteni tudókat, de a problémát nem kezeli, ahhoz további intézkedésekre lenne szükség.

A bizottság elnöke a kormányzati akciótervben szereplő árfolyamrögzítésről azt mondta: az valójában kényszerhitel, igazi előnyt akkor jelentene, ha a magyar gazdaság fejlődése lendületet kapna, és így a forint erősödne. Szerinte továbbra is rengeteg a kétség a nemzeti eszközkezelővel kapcsolatban, a hírek szerint ennek működésére szánt 5 milliárd forinttal a problémát nem lehet megoldani.

A kormányzati öt pontból a szocialista politikus hiányolta a szociális elemet és úgy vélte: szociális bérlakás építési és menedékház programot kellene indítani.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A kormány előtt az otthonmentés - 2011.06.06.
Akinek a lakása az eszközkezelőé lesz, attól mást már nem követelnek a bankok.
Gesztusértékű az adósmentés, de nem több - 2011.06.03.
A Barclays Capital elemzői szerint a kormány belátta, hogy nem mentheti meg az adósokat.
Itt a részletbefagyasztó-kalkulátor! - 2011.06.03.
Megmondjuk mennyivel lesz kevesebb a törlesztője, ha igénybe veszi a kedvezményes árfolyamokat. Sőt azt is, hogy három év alatt mennyi tőketartozást halmoz fel az állami segítséggel.
h i r d e t é s

IngatlanInfó

h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés