Sokkal olcsóbb lehetne minden frankhitel

2011.09.05. 08:45
Az indokoltnál 1,5-2 százalékponttal magasabbak a svájcifrank-jelzálogkamatok. Ez a bankadó nagy részét fedezi, miközben a kormány és a pénzintézetek megállapodása szerint az extraadót tilos lenne az ügyfelekre terhelni. Van még néhány ok, amire a bankok joggal hivatkoznak, de a pluszbevétel és a pluszteher összege összecseng, a többi miatt pedig nem is kéne ennyire drágának lennie a hitelnek. Az állam is hibás: nem kéne bankadó, de bevezethetnék a referenciakamathoz kötött hiteleket.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a jelzálogalapú svájcifrank-hitelek teljes hiteldíj mutatója átlagosan 7,6 százalék volt idén júniusban. Ez 2,2 százalékpontos növekedést jelent 2006 vége óta. Korábban elemzőkre és banktisztviselőkre hivatkozva megírtuk, a kamatnövekedés egy része indokolatlan, különösen annak tekintetében, hogy a svájci jegybank irányadó kamatrátája ebben az időszakban meredeken esett.

Created with Highcharts 4.0.1%Svájci alapkamat; hazai lakáshitel kamat; hazailakáshitel THM(Forrás: MNB, SNB)3,683,842,020,540,530,593,94,55,56,35,96,15,4677,87,47,62006dec.2007dec.2008dec.2009dec.2010dec.2011jún.0246810

A hazai frankkamatok más összehasonlításban is magasnak tűnnek. A régiós versenytársunkként emlegetett és a hozzánk sok vonatkozásban hasonlító lengyelek nálunk jóval alacsonyabb kamatokat fizetnek a hasonló paraméterekkel rendelkező frankhiteleik után, átlagosan 4 százalékot (lásd a lenti grafikonon). Kérdés, hogy az eltérés indokolt-e, vagy sem.

Okkal drágább

A svájci frank ára mindkét országban azonos (a lenti grafikonban kékkel jelölve az egyéves kockázatmentes svájci frank bankközi kamat kétéves átlagát vettük alapul), azonban ezt a tényezőt leszámítva a hitelek költségvonzata nem csak lengyel-magyar viszonylatban, hanem minden országban eltérő, aminek több oka van.

Az ügyfelekkel megfizettetett végső kamat nagysága a forrásköltségtől, a hitelre jutó banki kezelési költségtől, a banki tőkeköltségtől, az adott hiteltípushoz és felvevői körhöz tartozó vissza nem fizetési kockázat felárától és nem utolsó sorban az elvárt profittól is függ. A lényeg, hogy egy hitel annál olcsóbb, minél megbízhatóbb az ország, a közvetítő bank és a kölcsönért sorban álló ügyfél.

A felsorolt tényezőkből adódó előnyök és hátrányok egyesével beépülnek a hitelek árába, mi pedig lényegében minden szempontból hátrányban vagyunk a lengyelekkel szemben. Az ország csődkockázatát tükröző hazai kétéves átlagos CDS-felár (bordó sáv) jóval magasabb a lengyelnél, miközben a számszerűen megjelenő legnagyobb eltérés a kamatmarzsban van (zöld sáv).

Ez utóbbi kategória természetesen nemcsak a szűken vett banki profitot tartalmazza, hanem a hitelezéssel járó költségeket és az ügyfél fizetésképtelenségének kockázati felárát is. Ez a tényező is a lengyelek javára billenti a mérleget, nálunk ugyanis több a rossz, késedelemmel küzdő adós.

A lényeg, hogy valamekkora kamatkülönbözet a lengyelek javára több tényező alapján is indokolt. Ezt a bankok érvényesítik is, az első oszlop az átlagos hazai, a második az átlagos lengyel frankhitel költségszerkezetét mutatja.

Created with Highcharts 4.0.1%Banki kamatbevétel átlagos megoszlása a CHF-hitelekenMagyarország - Lengyelország0,380,381,930,685,292,94CHF-kamatlábCDS-felár Kamatmarzs02468

Okkal, de nem ennyivel

Az, hogy nem ok nélkül fizetünk többet, nem jelenti automatikusan azt, hogy pontosan annyit fizetünk, amennyi indokolt lenne. Az ügyfél- és partnerkockázat, illetve a nyereséget is tükröző 5,29 százalékos hazai marzs és a lengyel 2,94-es átlag között 235 bázispont a különbség.

Ha jóhiszeműen feltételezzük, hogy a bankok tulajdonosai mindkét piacon ugyanakkora profitot tesznek zsebre, az eltérés egyetlen indokolható oka az lehet, hogy nálunk ennyivel kockázatosabb hitelezni, mint a lengyeleknél.

Ennek a megítélése nem egyszerű. Több elemzőt is megkérdeztünk arról, hogyan lehet az ügyfélkockázat reális feláráról a valóshoz közelítő képet kapni. Válaszaik alapján azt tudjuk mondani, bár tény, hogy nálunk több ügyfél dőlt be az utóbbi években, de a magasabb kockázati költségeket érdemes (és etikus) a jó és a rossz idők között arányosan szétosztani, különösen olyan nagyvállalatok esetén, amelyek akár évtizedek óta a piacon vannak, és további tervekkel rendelkeznek. Ráadásul a bedőlések magas aránya nemcsak a felelőtlen eladósodásnak, hanem a felelőtlen hitelezési gyakorlatnak is köszönhető. Egy a lengyel bankrendszert is ismerő forrásunk szerint jövedelemigazolás nélkül ott soha nem lehetett kölcsönt kapni, miközben nálunk ilyen "túlkapásokra" az utolsó jó időkben, 2007-2008 környékén rengeteg példa volt.

Tizedével csökkenhetne

A dolog számszerűsítve így fest: az elmúlt három évben évente mintegy 2 százalékkal, tehát 200 bázisponttal nagyobb volt a magyar bankok hitelezésen elszenvedett vesztesége, mint Lengyelországban. Ebből összesen 600 bázispontos többletveszteség adódik, amit a megkérdezettek szerint korrektebb lenne nem azonnal bevasalni a magas kamatmarzzsal, hanem hosszabb távra leosztva visszaszedni, tekintettel arra, hogy az utóbbi rosszul sikerült éveket egy 10-15 éves profitábilis időszak előzte meg. Ebben a periódusban a hazai hitelezési veszteségek a lengyelekhez képest is hasonlóak, időnként alacsonyabbak is voltak.

Tízéves periódusra vetítve ez a 3 évnyi extra költség, illetve veszteség pusztán 60 bázispontos eltérést indokolna évente a mostani 235-ből. Ezzel számolva a nehezen indokolható kamatfelár 175 bázispont, ami azt jelenti, hogy a bankok akár ennyivel csökkenthetnék átlagos kamataikat, hogy árazási gyakorlatuk hosszabb távon is reálisabb, a múlt sikereire tekintettel valamivel kiegyensúlyozottabb és nem utolsó sorban az ügyfeleknek kedvezőbb legyen, fogalmazott az egyik megkérdezett.

Ha a bankok ezt megtennék, egy "normális" svájci frank alapú jelzálogkamat durván 5,8 százalék lehetne a jelenlegi 7,6 százalék helyett, úgy, hogy még így is maradna nyereség a hitelezésen, mint alább látszik, nem is olyan kevés. (Természetesen a lengyelnél magasabb országkockázati felárral is számotunk.)

Created with Highcharts 4.0.1%Képzelt példa a CHF-jelzáloghitelek reálisabbárazására0,381,931,525,81CHF-kamatlábCDS-felárKockázati felárKöltségek,nyereségÖsszesen01234567

Ez forintra fordítva azt jelenti: egy átlagos, durván 15 éves hátralévő futamidejű, 27 ezer svájci frankos, tehát 6,5 millió forintos tőketartozás havi részlete 257 frankról 228 frankra csökkenne, ami bő 7 ezer forintos megtakarítást jelentene az adósnak a pénteki árfolyam mellett. Ez havonta 10 százalék fölötti részletcsökkenést eredményezne.

A bankadót fizetjük

Az árképzéssel kapcsolatban a Bankszövetség főtitkárának, Kovács Leventének is tettünk fel kérdéseket, kíváncsiak voltunk a fentiekkel kapcsolatos véleményére, esetleges ellenvetéseire.

A túlzó kamatokkal kapcsolatos kritikára - a számok részletezése nélkül - három dolgot mondott. Itthon magasabb a hitelbedőlések aránya, és az országkockázati felár is jócskán a lengyel szint fölött van, ráadásul évente több mint 120 milliárd forintot szív el a bankadó, ami a lengyel pénzintézeteket ilyen mértékben távolról sem terheli. A Bankszövetség álláspontja az, hogy "az árképzés a törvényi feltételeknek megfelel".

A gond ezzel az, hogy az átlagosnak mondható kockázati árakat föntebb számszerűsítve is megmutattuk, ezekből pedig nem adódik ekkora eltérés, a kormány és a Bankszövetség közötti hivatalos megállapodás értelmében pedig a bankadót tilos az ügyfelekre terhelni. A bankok ezek szerint mégis ezt teszik.

Mint korábbi cikkünkben rámutattunk: az indokolatlan kamatfelár a frankban nyilvántartott, 5000 milliárd forintot közelítő teljes, fogyasztási hitelekkel együtt számolt hazai hitelállományra vetítve durván 75-100 milliárd forint körüli extraprofitot jelent a bankrendszernek (csak a jelzáloghitelekre vetítve kevesebbet), magyarán, ennyivel több pluszkiadás jelentkezik az amúgy is nehéz helyzetben lévő adósoknál. Ez az összeg ugyan elmarad a bankadó 120 milliárdjától, de nem kis részét mégis fedezi.

Végső soron az állam is hibás

Egy névtelenül megszólaló szakértő szerint az extraprofitot a bankadó bőségesen elszívja, mégis, pont azokat rövidíti meg, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a pénzre. Ilyen extraprofit ráadásul a bankadó előtt is létezett már, tehát lényegében az is mondhatjuk, hogy az állam döntött úgy, a korrekt szabályozás bevezetése helyett ezt a pénzt finanszírozási szükségletei miatt elveszi a bankoktól. Végső soron az ügyfelek fizetnek, anélkül, hogy átláthatnák az összefüggéseket.

A megoldás a bankadó eltörlése lenne - mondja a szakértő -, a jelenlegi devizahitelek kamatrátájának referenciakamathoz kötésével párhuzamosan, és a bankok közötti versenyt is erősíteni kellene a hitelcserék (refinanszírozás) és devizacserék megkönnyítésével. De úgy tűnik, a követendő irány nem ez. A napokban a kormányfő a svájci frankban eladósodottak védelmében "veszteségmegosztásról" beszélt, ami a pénzintézetek különadóztatásának kibővítését is jelentheti.



Bezárás