Megindulhat az építkezés a Székesfehérvár szomszédságában elhelyezkedõ Alba Airporton, miután a nemzetközi repülõtér megkapta a jogerõs létesítési engedélyt – közölte a Biggeorge's-NV Zrt. fejlesztõ cég az MTI-vel. Az engedélyt három évig tartó huzavona után kapták meg. A Népszabadság szerint a legnagyobb gondot az ürgék okozták, a hatóságok környezetvédelmi határozatot hoztak ezek kitelepítésérõl.
Tájékoztatásuk szerint a 2010 elsõ félévében megnyíló nemzetközi repülõtér elsõsorban fapados és charter repülõgépeket fog kiszolgálni. A fejlesztõ cég szerint – a magyarországi repülõtérprojektek közül – az Alba Airport lehet Ferihegy után az ország második legnagyobb légikikötõje. A tervek szerint 2010 elsõ felében nyílik és komoly versenytársa akar lenni Ferihegynek.
Megalapozottnak tartják a nyereséges mûködtetéshez szükséges utasforgalom elérésére vonatkozó várakozásokat, elsõsorban a fapados és charter légitársaságok szegmensében. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a légikikötõ mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot is létesít a beruházó.
Az Alba Airport a Biggeorge's-NV Zrt., az abai, valamint a székesfehérvári önkormányzat tulajdonában van. A Biggeorge's-NV Zrt. Magyarország egyik magántulajdonban lévõ ingatlanfejlesztõ társasága, több mint 150 milliárd forint értékû fejlesztési portfólióval rendelkezik a magyar piacon.